Akiknek a keresztelés a túlélést jelenti
SZEMlélek 2017. január 16.

Akiknek a keresztelés a túlélést jelenti

Négyszáz nyomornegyedben élő gyermeket keresztelt meg Manila érseke, Luis Antonio Tagle, aki külön hangsúlyozta a keresztszülők szerepét és feladatait, amely nem a pénzzel és ajándékokkal való elhalmozás.

2002 óta ötödik alkalommal valósul meg tömeges keresztelés Manilában, de az idei volt a legnagyobb eddig. A legfiatalabb megkeresztelt két hónapos, a legidősebb pedig 13 éves gyermek. Mind Manila nyomornegyedeiben élnek, köztük többen a navotasi halászati kikötőben, ahol múlt héten tűzvész pusztított.

ma.jpg

A nyomor miatt nem tudják megkereszteltetni a gyermekeket: legtöbbjüknek nincs pénze, mások azt mondják, nincs idejük rá. Van, akinek "nincs embere", aki vezesse, hogy felvegye a keresztséget. - Számukra a túlélés az első, ételt tenni az asztalra mindennap - mondta az egyházzal együttműködő segítőszervezet vezetője. A szertartás után ebédcsomagot és egy zsák rizst kaptak a megkereszteltek családjai.

tnk-mass-baptism-20170114-1.jpg

Tagle érsek emlékeztette a keresztszülőket, hogy az igazi felelősségük nem az, hogy ajándékokat és pénzt adjanak keresztgyermekeiknek karácsonyra és más különleges alkalmakra. Az igazi szerepük, hogy vezessék őket azzal, hogy jó példaként állnak előttük és segítik a szülőket a felnevelésükben.

- A keresztszülők azért vannak, hogy társai legyenek a szülőknek. Mi a gyermekek lelki fejlődését ünnepeljük, nem az ajándékokat. Mi Isten Fiát ünnepeljük, aki szeretettel van irántunk, különösen, a gyermekek iránt - mondta az érsek.

(inquirer.net)

süti beállítások módosítása