Elhunyt a bencés igazgató, házfőnök
SZEMlélek 2016. december 15.

Elhunyt a bencés igazgató, házfőnök

Horváth Dori Tamás december 14-én távozott a földi életből. Szinte napra pontosan 68 évet élt, hiszen 1948. december 12-én született Süttörön.

horvathdoritamas.jpg

Tamás atya győri bencés diákként készült későbbi tanári hivatására. Sétaidőben is gyakran latin és görög ragozást mormolva rótta a város utcáit - közölte megemlékezésében a Pannonhalmi Bencés Gimnázium. Érettségi után a kommunista diktatúra miatt nem léphetett be azonnal a bencés rendbe, így egyházmegyés szeminaristaként kezdett teológiát tanulni.

1969-ben öltözött be Pannonhalmán. Katonai szolgálata után latin és orosz szakos diplomát szerzett, valamint görög tanulmányait is folytatta. Nagy hatással volt rá a keleti szerzetesség irodalma. Hosszú időt töltött Győrben, számos osztálynak volt prefektusa, osztályfőnöke. Talán ő az a bencés, aki a legtöbb osztályt tudhat a magáénak. 1991-től Pannonhalmán lett igazgató-helyettes, majd 1996-2006 között igazgató. Ezután Győrben lett igazgató és házfőnök, majd Győr első konventuális perjele.

A lélek megszólításában találékonyabbá kell lennünk. A hétköznapi diákmisékben, az osztálymisékben, igehirdetéseinkben, prédikációinkban, hittanórákon, a kirándulások esti imáiban, osztályfőnöki beszélgetésben vagy egy spontán módon kialakuló 5-10 perces kérdés-feleletben jelen kell lennünk. Ezeknek erőre kell kapniuk az iskola életében. Rá kell jönnünk, hogy több szinten, többféle módon, több közegben kell a gyerekeknek tanúskodnunk. Ha ezt megsejtetjük a gyerekekkel, talán fantáziát látnak bennünk, elhiszik, hogy komolyan gondoljuk, nem csak hivatalos szöveget mondunk - vallotta a bencés szerzetes egy 10 éve készült interjúban.

süti beállítások módosítása