Közös keresztény, zsidó és muszlim ima szól a vallásukért üldözöttekért
SZEMlélek 2016. november 25.

Közös keresztény, zsidó és muszlim ima szól a vallásukért üldözöttekért

Vörös fényárba borult szerdán az angol parlament a vallásukért üldözöttekért, és nem csak a parlament épülete, de templomok, katedrálisok, zsinagógák és egyetemi épületek is Anglia számos településén.

A 'Vörös Szerdára' keresztelt eseményt a Szükséget Szenvedő Egyház szervezte, akárcsak augusztusban, amikor a Westminster épületét festették vörösre.

parliament.jpg

A ma reggeli imádságon a vallási erőszakot elszenvedőkért imádkoztunk és a kormányokért is, mondta Justin Welby, Canterbury érsek. A vallások közti béke azt jelenti, hogy közösen elköteleződünk a szeretet, az igazság és az emberi méltóság felé. Krisztus adjon kegyelmet, hogy példák lehessünk ebben! Vörös Szerdán arra kell hívnunk a politikusokat, hogy sose használják a hitet arra, hogy erőszakot robbantsanak ki.

cathedral.jpg

Ezen a különleges szerdai estén a Westminster Katedrálisban közös imaszolgálatot végzett a Damaszkuszból érkezett II. Ignác Efrém antiochiai szír pátriárka, Shaykh Dr Umar Al-Qadri, a Dublinban működő Al-Mustafa Iszlám Oktatási és Kulturális Központ főimámja, és Dr. Sarah Bernstein, a jeruzsálemi Zsidó-Keresztény Kapcsolatok Központjának igazgatója. Angaelos püspök, a brit kopt ortodox közösség vezetője videóüzenetet készített az üldözöttekkel való együttérzésének jeleként.

bishop.jpg

- Ma, a Vörös Szerdán összetartozásunkat fejezzük ki mindazokkal, akik szenvednek. A Közel-Keleten élő keresztényekkel, más vallások követőivel bárhol a világon, azokkal, akiknek nincs vallásuk és más utat járnak. Ma együttérzésünket fejezzük ki és kimondjuk, hogy mellettetek állunk, megértjük a terheket, amit cipeltek és többet fogunk tenni, mint hogy csak fecsegjünk. Imádkozunk értetek, szólunk értetek és folytatjuk a munkát, hogy felhívjuk a figyelmet a helyzetetekre. - mondta a Szent György kopt katedrális előtt álló püspök.

(catholicherald.co.uk)

süti beállítások módosítása