Téged ölelt már át Isten valaha?
SZEMlélek 2016. november 19.

Téged ölelt már át Isten valaha?

Valószínűleg igen, de nem biztos, hogy tudsz róla. Felvirradt azonban a Megbocsátás Napja: november 19-én harmincnál több helyszínen zajlik ez az igazán különleges rendezvény.

megbocs.jpg

Mindannyian hordozunk lelki terheket, és nyilván kevés olyan ember akad, aki örül az ilyesminek. Érdemes letenni őket. Aztán megint összegyűlnek, megint letesszük - ilyen az élet. Az Irgalom Évének lezárása előtti napon a magyar görögkatolikusok bevásárlóközpontban, kávéházban, főtéren, iskolákban, művelődési házakban és templomokban várják a meghallgatásra, lelki gyógyulásra várókat. Nem kötelező gyónni, de megtehető, hiszen felszentelt papok hallgatják meg az arra vágyókat.

A Megbocsátás Napját görögkatolikus egyházunk azzal a szándékkal hívta életre, hogy megszólítsa azokat az embereket, akik életállapotuk következtében nem járulhatnak gyónáshoz, vagy valamilyen okból távol kerültek a gyónástól vagy netán magától az egyháztól is. A 2015 októberében megtartott, a családról szóló XIV. rendes püspöki szinódus után az Irgalmasság Szentéve különösen is ráirányította a figyelmünket ezekre a nehéz helyzetekre, amelyekben az egyháznak, a papoknak és minden keresztény embernek különösen is irgalmasnak kell lennie, és semmiképpen sem elutasítónak.

A Megbocsátás Napján ezt az irgalmat szeretnénk megélni és átadni. Az irgalmasságban és a megbocsátásban rejlő éltető, felszabadító erőre akarjuk ráirányítani a figyelmet. További célunk ezenfelül, hogy megszabadítsuk a gyónást és az egyházi személyekkel folytatott lelki beszélgetéseket az esetleges hozzájuk kötődő előítéletektől, rossz tapasztalatoktól, megmutatva azok emberséges, az életünket előrevivő, valódi oldalát.

Szóval: ráérsz egy jó gyónásra?

* * *

A Megbocsátás Napja helyszínei:

BUDAPEST

Szent János Görögkatolikus Diákotthon, (XIV. kerület, Ida utca 2.)

CSENGER

görögkatolikus templom, (Kossuth Lajos utca 2.)

DEBRECEN

Istenszülő oltalma görögkatolikus székesegyház, (Attila tér)

Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI, (Kossuth Lajos utca 44.)

Párizsi Udvar, Café La Seine (Debrecen, Péterfia utca 13-19.)

Kossuth tér - faház

 

DUNAKESZI

görögkatolikus templom, (Barátság út 2.)

DUNAÚJVÁROS

görögkatolikus templom, (Kőris utca 15.)

EDELÉNY

görögkatolikus templom, (Újtemplom u. 2–4.)

ENCS

görögkatolikus parókia, (Váci Mihály utca 36.)

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY

görögkatolikus templom és ifjúsági ház, (Káplár Miklós utca 2.)

KISVÁRDA

görögkatolikus templom és Szent György Görögkatolikus Bölcsőde (Rákóczi utca 2.)

MÁRIAPÓCS

kegytemplom és környéke, (Kossuth tér)

MISKOLC

Nagyboldogasszonyról nevezett görögkatolikus székesegyház, (Búza tér)

NYÍRACSÁD

görögkatolikus templom, (Kossuth Lajos utca 2.)

Ligetalja Művelődési Ház, (Kassai utca 6.)

NYÍRCSAHOLY

görögkatolikus templom, (Szabadság utca 2.)

közösségi ház, (Széchenyi utca 4.)

NYÍREGYHÁZA

görögkatolikus parókia, (Bercsényi utca 7.)

Korzó bevásárlóközpont, (Nagy Imre tér 1.)

Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, (Huszár tér 5.)

Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgybolt, (Bethlen Gábor utca 5.)

PÉCS

görögkatolikus templom, (Alajos utca 21.)

PIRICSE

görögkatolikus templom, (Táncsics Mihály utca 1.)

Eötvös József Általános Iskola, (Petőfi Sándor utca 1–5.)

SAJÓPÁLFALA

görögkatolikus templom, (Petőfi Sándor utca 1.)

SÁTORALJAÚJHELY

görögkatolikus templom, (Kazincy Ferenc utca 49.)

SZERENCS

görögkatolikus templom, (Ondi utca 11.)

SZOLNOK

görögkatolikus parókia, (Gyermekváros u. 2.)

TÍMÁR

görögkatolikus templom, (Szabadság utca 61–63.)

ÚJFEHÉRTÓ

görögkatolikus templom, (Vasvári Pál utca 18.)

VESZPRÉM

Károly-templom, (Mártírok útja 4.)

süti beállítások módosítása