Tegnap újranyitotta kapuit Saint-Etienne-du-Rouvray temploma, ahol július 26-án Jacques Hamel atyát meggyilkolták. Több száz ember vett részt a bűnbánati szertartáson.
A megemlékezés a városházától indult, ahonnan több száz ember kísérte Dominique Lebrun érseket és a város polgármesterét a templomhoz, amelyet terrortámadás óta a nyilvánosság elől zárva tartottak.
A bűnbánati ceremóniát 250 hívő a templomból kísérhette végig, a templom kívül pedig óriáskivetítőn követhették a Lebrun érsek vezette szertartást.
A szentmise végén a roueni érsek kihirdette, hogy Ferenc pápa felgyorsítja Hamel atya boldoggá avatását, figyelembe véve a francia pap mártírságát is.
A merénylők megölték Hamel atyát, de nem ölték meg a katolikus hitet, nem ölték meg Krisztust, nem ölték meg a keresztényeket, nem ölték meg a szeretetet, a szeretetet folytatja az útját, mondta Lebrun atya egy helyszínen adott nyilatkozatában. A megbocsátás egy nagyobb szeretet azért, folytatta Lebrun, hogy jobban tudjunk mindenkit szeretni, feltételek nélkül, a vallástól függetlenül, tekintet nélkül arra, hogy hisz-e valamiben vagy sem.
A templom oltárát kicserélték, a terroristák által ejtett szúrások és vágások miatt.
Egy muszlim által festett kép a templom falán, amely Hamel atyát szentként ábrázolja.
A szertartás után a kórus öröméneke a templom újranyitásáért.
A teljes szertartás, francia nyelvű kommentárral:
(forrás és fotók: francebleu.fr)