Balog Zoltán: a migránsok áldozatok, nem lehetnek a gyűlölet tárgyai
SZEMlélek 2016. szeptember 12.

Balog Zoltán: a migránsok áldozatok, nem lehetnek a gyűlölet tárgyai

Az emberi erőforrásokért felelős miniszter fontos gondolatokat fogalmazott meg, amelyek árnyalják, s talán érthetőbbé is teszik a kormányzat szándékát és üzeneteit.

A református lelkészből lett tárcavezető a keresztényüldözés elleni államtitkárságtól a népszavazáson át számos kérdést érintett a kormánypárti Magyar Idők interjújában, amely itt olvasható teljes terjedelmében.

balogzoltan.jpg

Néhány gondolatot kiemeltünk a miniszter válaszai közül:

Sokszor ér bennünket az az igaztalan vád, hogy szívtelenek, keresztényietlenek vagyunk. Én magam is föltettem már ezt a kérdést: nem szegjük-e meg a felebaráti szeretet parancsát, amikor egyébként a hitünket és a kultúránkat védjük? De a hit védelme legalább annyira keresztény kötelesség, mint a felebaráti szeretet. Itt azt is tisztázni kell, hogy kire vonatkozik a felebaráti szeretet. Az egész világot, mindenkit legfeljebb elméletileg lehet szeretni. Ma a világ legfenyegetettebb kisebbségét a keresztények jelentik. Mi a keresztényekkel kezdjük, ezért állította fel a miniszterelnök úr a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot. Így jó lelkiismerettel tudom azt mondani, hogy közben utasítsuk el azt a típusú migrációt, amit az EU ránk akar kényszeríteni. De a migránsok nem lehetnek a gyűlölet tárgyai, hanem áldozatok.

Senkit sem akarunk elítélni vagy megbélyegezni, de azokat, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve, és a saját „eredetünket” testesítik meg, szeretnénk megóvni, segíteni a rendelkezésünkre álló eszközökkel. A bevándorlók több mint kétharmada muszlim, tehát a keresztények a migránsok között is kisebbséget képeznek. És mit látunk? Hogy a német menekültszállásokon folytatódnak azok az atrocitások, amelyek Afrikában és Ázsiában érik a migránsokat.

A kormány józan és kiszámítható politikájának köszönhetően béke van Magyarországon. Azok a muszlim államok, amelyek eddig is nyitottak voltak a párbeszédre, tiszteletben fogják tartani a keresztény testvéreink iránti kötelességünket. Akivel viszont nem lehet beszélni, azzal nem lehet.

(Fotó: kormany.hu)

süti beállítások módosítása