A végtagok nélküli ember ismét lelket önt a magyarokba
SZEMlélek 2016. szeptember 08.

A végtagok nélküli ember ismét lelket önt a magyarokba

Szeptember 21-én Magyarországra érkezik Nick Vujicic, a „Maradj erős!” című kampánykörút keretében.  A kéz és láb nélkül született világhírű tréner és motivációs prédikátor három előadást tart majd, melyből egyik kifejezetten iskolai csoportoknak szól majd, olvasható a Nem Adom Fel! oldalán.

vujicic.jpg

Előadás sorozatának célja, hogy az iskolai és internetes zaklatás áldozatait segítse, saját példáján keresztül támogassa a fiatal generációkat és lehetőséget mutasson számukra a nehézségekben is.

kepatmeretezes_hu_nickvujicic.jpg

Szeptember 21-én és 22-én tartandó előadásokra már lehet jegyet váltani, a befolyt összeget és az adományokat pedig jótékony célra fordítja a Nem Adom Fel! Alapítvány. A 22-én, 11 órától kezdődő előadás csak középiskolásoknak szól, különlegessége, hogy nem csak a helyszínen megjelenő 3500 fő hallgathatja élőben az előadást, hanem az interneten online élő közvetítésen keresztül biztosítják a lehetőséget minden iskola számára.

Nekem is, sőt, mindegyikünknek szüksége van bátorításra, viszont ehhez az kell, hogy motiváljuk egymást, mindennek ez az alapja. Most egy olyan kampányt indítottunk útjára, melyben azoknak a fiataloknak szeretnénk bátorítást adni, utat mutatni, akik már az iskolában, közösségükben valamilyen formában átélték a kirekesztettség vagy megalázottság érzését, amin már én is keresztülmentem. Szeretném megmutatni számukra, hogyan lehet ebből a helyzetből felállni, hogyan lehet a nehézségeket lehetőséggé alakítani. Maradj erős! Ez az üzenetem. (Nick Vujicic)

További információk itt, jegyvásárlás pedig itt.

süti beállítások módosítása