Sőt, valószínűleg az ilyen személyek vannak többségben. Puss Sándor jezsuita papot Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki az idei nemzeti ünnep alkalmából.

Valahogy úgy vagyunk a lovagkeresztekkel és egyéb rangos kitűzőkkel, mint a magvető az ő veteményeivel. Néhány rossz talajba hull, útszélre, tövisek közé, ám sok mag jó talajt ér, s termőre fordul - azzal a különbséggel, hogy egy kitüntetés inkább valamilyen elért eredmény, teljesítmény utólagos elismerése hivatott lenni. Nyilván nem a kormány kedvelt habzó szájú tollnoka az első és utolsó, aki a tövises kategóriában utazik, ám ez ehhez kapcsolódó aktuális hullámverések akár arra is jó alkalmat teremthetnek, hogy észrevegyük a méltán díjazottakat, a valódi emberi nagyságokat.

 

Ilyen elismerésre méltó személy Puss Sándor katolikus szerzetespap az egyetlen magyar származású jezsuita, aki Szlovákiában él. A vele készült interjúban szóba kerül a komáromi bencés rendház vitatott története, saját élethivatásának fontosabb döntései, és az is, hogy miként próbál megmenteni drogfüggőket

- A jezsuitáknál mindig azt kell csinálni, amivel más nem akar foglalkozni. A szenvedélybetegek többnyire „le vannak írva”. Őket csak „kezelik”: gyógyszerezik, „életben tartják”, de nemcsak lehet, hanem kell is velük foglalkozni. Ismerek pár olasz közösséget, hihetetlen csodálatos dolgokat végeznek, ami nálunk ismeretlen. Ezért szeretném ezt behozni a „köztudatba”. Egy elveszett, lerobbant drogos, igenis csodálatos ember lehet, ha foglalkoznak vele - vallja a "fiatal", 50 éves pap.

A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható.

(Fotó: Gecse Géza/Felvidék.ma)