A javában zajló kontinensviadal kapcsán rendre előkerül, melyik csapat, melyik játékos mennyit ér a piacon. Úgy tűnik, annyira hozzászoktunk, hogy már nem is bántja a fülünket ez a kortárs "emberkereskedelem".

Magyarország eddigi szárnyaló teljesítménye az idei labdarúgó Európa-bajnokságon több tekintetben is lenyűgöző. Az egyik ilyen megközelítés szerint a miénk a legkevésbé értékes keret, legalábbis a játékosok piaci értékének összegét illetően. Az egyik meccs közben hasonló logikával fejtegette a kommentátor, hogy az adott játékos milyen alacsony áron került be a profi mezőnybe, mostanra bezzeg milliókat ér, és nem magyar forintban számítva. Persze annak a focistának az ára a bokájáig sem ér fel annak az összegnek, amennyire egyes topmodellek bal lábát felbecsülte az erre hivatott biztosító, így van még hová fejlődni.

Értem én, hogy ez már régóta nem csupán játék: óriási bevételek (és költségek) szerepelnek szigorú pénzügyi elszámolások tételeiként, s valódi piaci logika érvényesüléseként láthatjuk azt, ami a gyepen zajlik.

Eszembe jut a téma kapcsán annak az egyébként tehetséges focistának a megnyilatkozása is, aki úgy szerződött egy nem túl ismert csapathoz, hogy nagyjából fogalma sem volt róla, hol keresse a térképen az érintett várost. - Ennyi pénzért mindegy, hová igazolok - mondta a visszautasíthatatlan ajánlat kapcsán a játékos. Jól van ez így? Nem tudom.

Szerintem rengeteg játékos valóban nagyon sokat ér. Nem pénzben, inkább olyan kompetenciák példamutatását illetően, mint előzékenység, alázat, tisztelet, kitartás, csapatjáték, a vereség elviselése. Akár neveket is tudnék sorolni, de az Iniesta-féle ikonok mellett bizonnyal ezernyi olyan játékos szalad a világ pályáin, akiket kevésbé ismerünk, noha megérdemelnék. A piaci értékük szerényebb volta miatt nem feltétlenül játszanak a legnevesebb csapatokban, ám amit mutatnak, sokak számára sokat érnek.

Az én álomcsapatomban ugyanakkor a sportolóknál előkelőbb hely jut a munkahelyemre érve mindig derűsen köszönő portásnak (adódik, hogy ő kapná a kapus pozícióját), a zeneiskolában a fiam csoportját kicsattanó lelkesedéssel képző zenetanárnak, a nehezen elviselhető szokásaimat rendre elviselő ismerősöknek, rokonoknak, barátoknak ugyanúgy, mint a polgármesterünknek, aki késő este végigjárja a települést egyedi szúnyogirtó berendezésével, hogy mindannyiunknak egy kicsit szebb, csípésmentesebb nyara legyen.

Az igazán értékes embereket nem lehet "kilóra megvenni", mert ők nem elsősorban gigászi pénzmennyiség ellenében teszik azt, amit ott, ahol. Az igazán értékes emberek kereshetnek sokat is, keveset is, ettől függetlenül azok, amiknek ki lettek találva: fontos építőkövei saját környezetüknek. Derű, megértés, erő forrásai azok számára, akik kapcsolatba kerülnek velük.