Az egyházi év kezdetén, 2014 ádventjén indult útjára ez a webnapló. 67 bejegyzés született az első esztendőben, s előfordult, hogy egy napon belül ötezernél is többen látogatták meg az oldalt. Újra ádvent van, mégsem kezdünk elölről semmit, inkább - remélhetőleg - mélyebben, még őszintébben tanulunk várakozni.

Ez volt a fő üzenete ugyanis az első blogbejegyzésemnek, s akkor még abban a hitben éltem, ilyen csendes kis gondolatmorzsák töltik majd meg ezt a felületet. Nem így lett. Klasszikus blog helyett amolyan alternatív egyházi és közéleti orgánummá nőtte ki magát a SzemLélek, ahol mindaz elmondható, megkérdezhető, felvethető, amit el kéne mondani, meg kéne kérdezni, fel kéne vetni, csak éppen nincs hozzá alkalmas médium, avagy szándék.

Adná magát, hogy visszatekintésként a nagyobb visszhangot kiváltó, kritikusabb megszólalásokat idézzem fel, de azok úgyis megtették a maguk dolgát. A szívemhez sokkal közelebb állnak az olyan tartalmak, mint Dominika nővér lelkes vallomása, Ferenc püspök beiktatás előtti interjúja, a cigány egyetemisták gondolatai, illetve Várszegi Asztrik főapát ki nem mondott üzenete.

Nem tudom, merre és hogyan vezet tovább a SzemLélek blog útja, ám annyi bizonyos, hogy nagy várakozással tekintek a következő időszak elé. Ahogy egy évvel ezelőtt fogalmam sem volt róla, mivé válik ez a webnapló, úgy most is csak remélni tudom, hogy a jövőben ugyancsak érdekes és értékes meglepetéseket tartogat nekem és az olvasóknak, hozzászólóknak egyaránt a Nagy Ajándékozó.

Legyünk, váljunk még inkább várakozni képes, ajándékainkat szemlélni tudó emberekké, így válva ajándékká a körülöttünk élők számára!

Ezzel a dallal kívánok örömteli várakozást!

Gégény István