10 érv a cölibátus mellett
SZEMlélek 2017. március 08.

10 érv a cölibátus mellett

Férfiasan feminista, vidáman botrányos, kalandos és pimasz – a sokat kritizált pármentes életmód még evilági nézőpontból is lehet vonzó. Sőt!

mta.jpg

Egyre-másra olvasom a paphiány miatt örvendő és kesergő sorokat. Ateista felebarátaim szerint az a jó, ha egyre kevesebb a pap. Úgysincsen isten, nincs is értelme egy egész életet a nemlétező szolgálatába állítani. S ha az egyház intézménye a kevés pap miatt bedől, a társadalom nagy tehertételtől szabadul meg. A hívők többnyire aggódnak a paphiány miatt. Ki temeti el a papát, ki mondja majd az éjféli misét? Sokak aggodalmába egy kis vád is vegyül, merthogy az egyházvezetés tehet arról, hogy ilyen kevés a pap. Nem kellene a cölibátushoz kötni a papszentelést. Ebben a túlszexualizált világban ilyent már nem szabadna megkövetelni. Kritikusabb teológusok évtizedek óta igazolták, hogy a cölibátus nem isteni parancs, a papi hivatás kegyelmét és a szüzesség karizmáját nem szükséges összekapcsolni, s ideje lenne vállalását fakultatívvá tenni.

Arról azonban keveset lehet olvasni, milyen nagyszerű dolog cölibátusban élni, akár pap az illető, akár nem, akár férfi, akár nő. Sajnálkozásokkal nem lehet vonzóvá tenni a papi hivatást. 10 érvet kölcsönzök Hans Conrad Zandertől a cölibátus mellett.

1. A cölibátus botrányos

Ki ne szeretné, hogy élete ne legyen hétköznapi, hogy legalább valamennyire eltérjen a szokottól? Válassza a cölebsz életformát, meglátja, téma lesz, még celebbé is válhat!

2. A cölibátus csupa kaland

Még hogy unalmas élet, ugyan, kérem! Annyi mindent kell egyedül megoldani, a hétköznapok tele vannak meglepetéssel...

3. A cölibátus fogyaszt

Akit otthonában finomabbnál finomabb ételek várnak, s nem magának kell gondoskodnia étkezéséről, az bizony könnyen felszedi a kilókat. Bezzeg a cölebsz életet élő: egyszerűen nem kell, hogy vásároljon, s tarthatja vonalait.

4. A cölibátus erotikus

Tele életkedvvel, lendülettel, a vonzalmak szabad áradásával. Ihletetten élni, izgalmaktól hevülten, elkerülve a kielégült lustaságot és őrizve a vágyakat.

5. A cölibátus boldoggá tesz

Szabadon szeretni és szolgálni nagyszerű közeget teremt az ember körül, amely százannyit sugároz vissza. Őrizve a saját hűséget, példát adni mások hűségére, mindent eltöltő és mindent beragyogó boldogság.

6. A cölibátus pimasz

Mert dacol a szokásos gondolkodással és magatartással. Még hogy csak csúcsteljesítményű szexbajnokok lehetnek boldogok és tehetnek boldoggá másokat? Milyen egysíkú... A cölebsz ember orron fricskázza a szokványos követelményeket, s kacsintva éli alternatív életét.

7. A cölibátus természetes

Éppen úgy, mint a családos életforma. Sőt, talán éppen azok, akik a cölebsz élet természetellenességéről beszélnek, azok pártolják, sőt, követelik az alternatív párkapcsolatok jogi, esetleg vallási szentesítését. A cölibátus természetes alternatíva.

8. A cölibátus feminista

A cölebsz életet élők között a legtöbben szerzetesnők, ők a cölibátus női arcai. Európában és Amerikában sok-sok szerzetesnő követel az egyházon belül hasonlókat, mint azon kívül a feminista mozgalmak. Női szemmel olvassák a Bibliát, bírálják a klerikalizmust és szót kérnek az asztaloknál, ahová nem tesznek széket számukra.

9. A cölibátus férfias

A férfié mindenképpen. A közösség irányítója és menedzsere, tanít és megvéd. Minderre a cölibátus női képviselői is alkalmasak, ez vitán felül áll (lásd az előző pontot). S bár Jézus tiltotta, hogy tanítványai atyának szólíttassák magukat, azért a cölebsz pap jelenléte a közösségben sokszor atyai – egy olyan világban, ahol sokan joggal kérdezik, hol vannak az apák.

10. A cölibátus vidám

Ki tagadná, hogy a cölibátus hiányállapot, miközben sokan tévesen állítják, hogy egyben destruktív is? Aki Istennek szenteli magát, derűs életet él. Bár tud sírni a sírókkal, mégis széles a mosolya, különösen, ha saját esetlenségére gondol. Nem attól vidám, hogy becsukja szemét a sok tragédia láttán, hanem attól, hogy hiszi, Isten nagyobb a mi bűneinknél.

Máté-Tóth András

süti beállítások módosítása