Hanukát ünneplő zsidók és úrvacsorához járuló keresztények ellen követtek el gyilkos merényleteket a hétvégén.
Börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken, nem jogerősen egy párt, mert ellopták a perselypénzt a nyíregyházi főtéren álló római katolikus templomból.
A Cseh Köztársaság Sas hegységében magasan fekszik egy falu, amely különbözik a többitől: lakosainak 80% -a valamilyen fogyatékkal él.
A 15. század elején készült, Krisztus életének fontos jeleneteit ábrázoló falfestményeket tártak fel magyar restaurátorok a közelmúltban a kárpátaljai Visk református templomában.
502 évvel ezelőtt azt élték meg nagy eredménynek, hogy az emberek rézmetszetek segítségével szórólapokat tudtak készíteni, és azokat mindenki elolvashatta. Ezzel megtört az egyház véleménymonopóliuma.
Négy település szakrális épületeit renoválták egy kulturális és vallási turizmust elősegítő projekt keretében.
Bátára gyalogoltak imádkozva azok a szülők, akik látják, hogy gyerekeik életében fájdalmas nyomot hagyott a válásuk.
Hasznos dolog a mobilitás, szükségszerű e téren is a fejlődés, de jó lenne körültekintően haladni előre.