A felelősséget nem hárítjuk Istenre, de számítunk a „csodára"
Madocsai Bea 2019. október 08.

A felelősséget nem hárítjuk Istenre, de számítunk a „csodára"

Bátára gyalogoltak imádkozva azok a szülők, akik látják, hogy gyerekeik életében fájdalmas nyomot hagyott a válásuk.

bata_1.jpg
A zarándoklaton csaknem nyolcvan részvevő összesen mintegy kétszáz saját gyerekéért-unokájáért imádkozott, de magukkal hozták azok imakéréseit is, akik most nem tudtak nekivágni az útnak.
– Azért jöttem, mert a lányom házassága válságban van, és nem szeretném, ha azt kellene átélnie, amit nekem.
– Csak nemrég költözött el tőlünk a férjem, és a két kisfiunk nagyon szenved emiatt. Értük fogok imádkozni, hogy ne nagyon sérüljenek meg.
– Nagyon szeretném, ha a gyerekeim rátalálnának Istenre és megtapasztalnák, hogy bízhatnak a gondviselésében.
Már az odafelé vezető úton sorolják a résztvevők, miért ajánlják föl a zarándoklatukat Bátára. Ami közös bennük: mind szülők, méghozzá olyan édesapák és édesanyák, akik nem élnek együtt a gyerekük másik szülőjével.
bata_5.jpg
A legnagyobb ajándék, amit csak kaphat egy gyerek az életében, ha azt látja, hogy a szülei szeretetben élnek egymással. Mindannyian ezt szerettük volna megadni a gyerekeinknek, aztán másként alakult – mondja az egyik szervező. – Mi magunk is nagyon megsérültünk a szakítástól, válástól, sőt már előbb a házasságunk válsága során történtektől, és gyakran minden erőnket elveszi az, hogy megkapaszkodjunk, talpra álljunk, valahogy menjen tovább az élet.
Pont akkor küzdünk a saját „túlélésünkért”, amikor a gyerekeinknek is a legnagyobb szükségük volna a jelenlétünkre, a meghallgatásunkra, a figyelmünkre, a derűnkre… De arra már „nem futja”.
A gyerekek pedig, főként ha még kisebbek, mindent megtesznek, hogy „anyuka ne szomorkodjon”, „apuka ne haragudjon”. Igyekeznek jók lenni, nem okozni plusz gondot. A kamaszok gyakran magukba fordulnak, bezárkóznak a szobájukba, valamilyen kütyüt nyomogatnak és nem beszélnek arról, mi zajlik bennük.
Amikor már többé-kevésbé talpra álltunk, és „telne a lelkierőnkből”, hogy a gyerekeinknek segítsünk végigmenni a veszteség feldolgozásán, a gyászfolyamaton, addigra már valamiről lekéstünk. Utólag látjuk csak, hogy akkor, amikor kellett volna, nem kapták meg a szükséges segítséget, így cipelik magukkal a feldolgozatlan fájdalmukat. Bennünk pedig ott van az önvád, a tehetetlenség érzése.
Az viszont bizonyosság a számunkra, hogy semmit nem tudtunk annyira elrontani, hogy Isten ne tudná helyrehozni, meggyógyítani, a gyerekeink javára fordítani.
Ezért szerveztük meg immár harmadszor ezt a zarándoklatot – magyarázza az elvált szülők programjainak szolgálatfelelőse.
bata_6.jpg
A célpont: Báta, a mai Magyarország egyetlen Szent Vér-csodához kapcsolódó kegyhelye. A kegytemplom felújítása nemrég fejeződött be, az elsők között fogadta az elvált szülők csoportját. Egy év múlva várhatóan még nagyobb számban térnek vissza ide a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan. Az Emmánuel Közösség ugyanis a NEK hetének végén különleges programcsomagot kínál a külföldről érkező és a hazai egyedülálló szülőknek: pénteken városnézés Budapesten, este részvétel egy belvárosi imaesten, szombaton buszos zarándoklat Bátára, ahol a szentmisét a gyerekeikért ajánlják föl. Visszatérve a fővárosba az esti fáklyás felvonuláson, majd vasárnap a Kongresszus záró szentmiséjén vesznek részt.
bata7.jpg
– Nem arról van szó, hogy kibújjunk a szülői kötelességeink alól, vagy hogy a felelősséget áthárítsuk Istenre, – véli egy édesapa, aki három gyerekéért jött imádkozni – hanem arról, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy vannak dolgok, amik rajtunk túlmutatnak. Én például törekedhetem arra, hogy minél békésebb legyen a kapcsolat a volt feleségemmel, ha ő folyton keresi a veszekedést, és látom, hogy ettől a gyerekek szoronganak.
bata_4.jpg
– Sokat jelentett az AVE-kurzus, amin többen az itt gyaloglók közül részt vettek – veszi át a szót egy résztvevő, akinek már unokái is vannak – ahol azon kívül, hogy önmagunkkal rendbe jöhettünk, szempontokat is kaptunk ahhoz, hogyan lehetünk ebben a sérült helyzetben is „elég jó" szülők. Ami rajtunk múlik, igyekszünk megtenni, változtatni dolgokon, de a múlt eseményeit nem tudjuk meg nem történtté tenni. Isten azonban képes a gyerekeinket gyógyítani.
bata_2.jpg
– Mielőtt hazaindultunk volna – folytatja egy fiatal anyuka – az imádság során elhangzott egy mondat, ami talán Isten mondanivalója a számunkra: „Ha sejtenéd, mekkora szeretettel szeretem a gyerekeidet, nem aggodalmaskodnál többé".
süti beállítások módosítása