Liszkai Tamás szerint a társadalom dönti el, mennyi befolyást enged önmaga felett, és amerre most tartunk, az nem jó felé vezet.
A katolikus egyház központi hírforrása is beszámolt a belügyminiszter közleményéről, amely a bántalmazó egyenruhás felfüggesztéséről szól.
A Vatikáni Rádió magyar híradását szemléztük néhány napja, ám alaposabban utánajárva ténybeli pontatlanságokra derült fény.
A köztévétől távozó szír származású riporter rengeteg indulatot lát az országban, szerinte "zsákokba" zárják egymást az emberek.
A Vatikán eddig 70 családot, összesen 145 menekülő személyt fogadott be. Közülük az első három hazájából elüldözött család most hagyta el a vatikáni lakásokat, miután sikerült talpra állniuk.
– Kérjük, hogy az egyház ne az államot, hanem híveit szolgálja – olvasható abban a petícióban, amit egyre többen szignálnak az interneten.
A siket, az értelmi sérült, a nyugdíjas és a menekült bemegy reggel a konyhára és együtt főz ebédet Magyarországnak. Nem, ez nem egy vicc, hanem egy hazánkban működő multi, amely nagyvállalatoknak, intézményeknek és irodaházaknak biztosít éttermi és létesítmény-üzemeltetési szolgáltatást.
Kilenc gyereket nevel a házában, tucatnyi menekültnek is szállást adott hónapokon át a pannonhalmi édesanya.
Megannyi torzulás érhető tetten a társadalomban – ezekről vallott a szöget rendre fején találó bencés főapát.
A váci főpásztor után az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke ugyancsak megszólalt a sokak által vitatott témában.
A neves jezsuita felveszi hazánk állampolgárságát – amilyen szimbolikus gesztusnak tűnik ez a döntés, annyira képes reményt ébreszteni.