Miközben politikai értelemben "odafentről" nem igazán érkezik segítség az Irakban túlélők, újrakezdeni vágyók számára, néhány "még fentebbről" küldött személy tartja a lelket a helyiekben.
Eddig a buddhisták támadták a muzulmánokat, akik ezúttal nem "visszaütöttek", hanem szélsőséges tagjai a katolikusok ellen fordultak. Nyugalomra és imára szólít a főváros anglikán püspöke.
A Magyar Idők és a PestiSrácok után ezúttal a 888 – és a "megújult" HírTV – munkatársa szállt bele egy katolikus egyházi vezetőbe.
Legalább hét halálos áldozata van a vélhetően az Iszlám Állam radikalistái által elkövetett fegyveres támadásnak.
A pakisztáni Asia Bibi 2010 óta várta kivégzését, a vád istenkáromlás volt. Az ügy az egész világon nagy hatást váltott ki.