Egyelőre nem világos, mi a pontos cél a jövőre elkészülő szerelvénnyel, amelynek elődje a "Szent Jobbot" szállította.
Hasznos dolog a mobilitás, szükségszerű e téren is a fejlődés, de jó lenne körültekintően haladni előre.
A Japan Airlines új szolgáltatás vezetett be. Az online helyfoglalás során feltüntetik, hogy hol ülnek kisgyerekek.
David Attenboroughról nevezték el Nagy-Britannia új sarkkutatóhajóját, amelyet csütörtökön avatott fel a brit természettudós és több ezer ember jelenlétében Vilmos cambridge-i herceg és felesége a birkenheadi Cammell Laird hajóépítő üzemben - adta hírül a BBC honlapja.
Nyílt héttel ünnepli 30 éves születésnapját a Duna Autó, az Autóváros, a SZEMlélek stratégiai partnere. Most igazán érdemes benézni hozzájuk!
Hősként tekintenek Németországban Földi Ottóra, aki zuhanó repülőgépével becsapódás előtt úgy manőverezett, hogy senkit se veszélyeztessen.
Míg korábban anyagi okai voltak annak, hogy "nem vállaltunk" autót, ma már inkább elvből mondunk nemet rá.
Felszállást követően lezuhant és kigyulladt egy ultrakönnyű kisrepülőgép Tótvázsony közelében vasárnap délelőtt.