Auschwitz táborrendszerét úgy alkották meg, hogy a fogvatartottak teljesen megfeledkezzenek emberi mivoltukról. Néhány történet azt igazolja, hogy ennek ellenére az ember a pokol kapujában is képes ember maradni. Jövőre nyolcvan éve, 1940. június 14-én érkezett meg az első tömeges transzport az…
Június 26-án a román fél kezdeményezésére kétoldalú megbeszélést tartanak Bukarestben a katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére.
– Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között – jelentette ki a Kreml szóvivője.
Kína nem akar kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, ugyanakkor nem is riad vissza tőle - szögezi le vasárnap közzétett hivatalos állásfoglalásában a kínai kormány.
Békésebb fél esztendő következhet... Két héttel a heves rakétatámadások után egyiptomi közvetítéssel és az ENSZ közel-keleti küldöttének segítségével fél éves határ menti tűzszünetről született megállapodás Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet között – jelentette…
– Ha Irán harcolni akar, akkor Iránnak hivatalosan vége lesz – üzente Donald Trump, miután rakéta csapódott be az USA bagdadi nagykövetsége közelében.
Moszkva "nem zárja ki", hogy kilép az Európa Tanácsból (ET) és felmondja az emberi jogi egyezményt, ha nem születik kompromisszum Oroszország tagságáról az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (PACE).