
Nagybátyám mellett lelőtték a barátját

Végső búcsút vettek Karel Gott énekestől

Elhunyt Vekerdy Tamás

Tradicionális dél-koreai felvonulással búcsúztatták a dunai hajóbaleset áldozatait

Batka Ferenc 1956-ban járt a teológiára. Különösen tehetséges volt. Nagybátyám, Merétey Sándor szintén a református teológiára járt vele. 2006-ban kértem meg őt és Batka Ferenc még élő testvérét, Anikót, hogy meséljék el, mi történt.
Állami tiszteletadást kapott az 50 milliónál több albumot eladó "Istentől kapott páratlan tehetségű" cseh művész, aki leukémiában hunyt el 80 évesen.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik fontos magyarországi képviselője.
Az alkalomra írt koreai zeneművel, a Rekviemmel és tradicionális dél-koreai felvonulással búcsúztatták a Hableány hajó balesetének áldozatait hétfőn Budapesten, az Olimpiai Parkban.
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt a Francia Köztársaság elnöke - jelentette a család tájékoztatására hivatkozva az AFP francia hírügynökség.
Családtagok, tanítványok, építésztársak, tisztelői körében Farkasréten helyezték végső nyugalomra a neves építészt.
A labdarúgás nem élet-halál kérdése, több annál – szól az elhíresült mondás. De hogy valóban élet-halál kérdése legyen, ahhoz iráni szurkolónak kell lenni. És nőnek.
Klaus Iohannis államfő posztumusz a nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Török Zsolt aradi hegymászót.