Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) ismét megtartja Retro Véradás elnevezésű programját szeptember 7-én; az immár hagyományosnak számító rendezvényre országszerte hat helyszínen várják a véradókat.
Ha újraélesztésre van szükség, fontos mielőbb elkezdeni akkor is, ha valaki nem ért hozzá, hiszen a mentésirányító telefonon instruál, segít - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.
Folytatódik az Országos Mentőszolgálat Legyél hős! elnevezésű önkéntes programja - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.
Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikreken.
Az egyik kislány már jól van, a másikat mélyaltatásban tartják. Mindketten lázasak, vírusfertőzésen esnek át. - mondták el a műtétsorozatot levezető magyar orvosok budapesti sajtótájékoztatójukon.
Akár kilencvenszázalékos túlélési arány is elérhető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által az ebola ellen kiválasztott két új gyógyszerrel.
Elhalt ígéretek nyomában címmel rendkívüli orvos nagygyűlést tart szeptember 21-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - jelentette be a kamara elnöke szerda budapesti sajtótájékoztatóján.
Magához tért a fejüknél összenőtt, és a múlt héten sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikrek egyike; a másiknak is önálló a légzése.
Az egri Markhot Ferenc Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályán - az intézmény egy másik részlegén az elmúlt nyolc évben szerzett pozitív tapasztalatokra építve - terápiás kutyák segítik a betegek mielőbbi felépülését.