Nagyobb az esély az ebola túlélésére
SZEMlélek 2019. augusztus 16.

Nagyobb az esély az ebola túlélésére

Akár kilencvenszázalékos túlélési arány is elérhető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által az ebola ellen kiválasztott két új gyógyszerrel.

180511_vod_orig_ebola_hpmain_16x9_992.jpg

Ezt Szlávik János infektológus mondta a főorvos péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A főorvos elmondta, mindkét gyógyszer ellenanyagokat, vagyis antitesteket tartalmaz, amelyek megkötik a vírust, így az nem képes bejutni az emberi sejtekbe.
    
Az egyik fajta gyógyszert egérben állították elő és három komponense van, míg a másikat az ebolából felgyógyultak véréből hozták létre. Mindkettő esetében a hangsúly a gyógyszerek időben való beadásának van - fűzte hozzá.
    
Mivel az ebola egy rendkívül gyors betegség, ahhoz, hogy 90 százalékos gyógyulási arányt érjenek el, a fertőződés utáni egy-két napban be kell adni valamelyik gyógyszert.
    
Ha azonban a tünetek már megjelentek, akkor a gyógyszerek csak 50-60 százalékos hatékonysággal segíthetnek.
     
"Tehát úgy tűnik, hogy ez egy rendkívül nagy előrelépés, de a járványt ez nem fogja megakadályozni" - mondta, hozzátéve, ehhez a hagyományos megoldásokra van szükség, vagyis a védőoltásokra és a betegek mozgásának korlátozására és az ebola centrumokba való irányítására.

 

Forrás:MTI  Kép:ABCNews

 

 

süti beállítások módosítása