Kampány indul az orvos-beteg kommunikáció javítása érdekében
SZEMlélek 2019. szeptember 07.

Kampány indul az orvos-beteg kommunikáció javítása érdekében

Kreatív módszerek, hogy az orvosok és a betegek jobban szót értsenek egymással. 

mellrak2_1.jpg
Orvos-beteg kommunikáció-edukációs kampányba kezd a rákellenes színházi staféta programot szervező Nézőpontváltó Egyesület . A kampány célkitűzése, hogy az orvosok és a betegek a másik fél érzelmi állapotát, tartalmi és formai nyelvezetét megértsék és elfogadják, így hatékony és konstruktív párbeszéd alakuljon ki a gyógyítás-gyógyulás érdekében.
A kommunikációs projekt három eleme a témára írott Barkochba című magyar dráma háromféle művészi ágban történő feldolgozása: felolvasószínházi valamint az arról készült kisfilm produkció, továbbá a Joghurt villával, avagy Kórmagyar című kisregény e-book és nyomtatott könyvben való megjelentetése. Ez utóbbi a téma hosszabb feldolgozásaként teszi teljessé a kampány eszköztárát.
A dráma létrejöttében Dr. Prezenszki Zsuzsanna, a Nyírő Gyula OPAI pszichoonkológusa, a terület szakértője segített, aki a filmvetítések után a dramaturgiába illesztett kérdésekkel, megjegyzésekkel, a közönség bevonásával interaktívvá teszi a téma feldolgozását.
A Barkochba filmes premierje az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület szervezésben szeptember 29-én megrendezendő Hídséta előtt lesz.
Az asszertív orvos-beteg kommunikációs projektet támogató szervezetek többek között: Magyar Rákellenes Liga, Mellrákfórum – Nem vagy Egyedül Alapítvány, Magyar Hospice Palliatív Egyesület, Regionális Egészségügyért Alapítvány.
mellrak_1.jpg
Az őszi (mell)rákellenes hónapokban vidéki városokban egészségnap keretében mutatjuk be a kisfilmet.
(Forrás: MTI/OS; fotó: pixabay, egeszseghid.hu)
süti beállítások módosítása