#szívmelengető – Iváncsits Tamás
Gégény István 2021. január 24.

#szívmelengető – Iváncsits Tamás

Ismerd meg a kántort, aki a legtermékenyebb hazai dalszerzők közé tartozik!

ivtam1.jpg

Ha jól számolom, eddig legalább 10 albumot adott közre Tamás, aki még papnövendékként az egykori Budapest Sportcsarnok színpadán is állhatott és nagy tömeg előtt mutathatta be Szent Pál életéről szóló, Damaszkusz című rockoperáját. Aztán felismerte, hogy Isten más életútra hívja. Sajnos azóta nem láthattuk nagyobb közönség előtt játszani. Jó ideje egy Pécs közelében található településen kántorkodik, hitoktat, miközben változatlanul ontja szívében megfogalmazódó szerzeményeit.

Természetesen nem csupán a fióknak alkot, hiszen sugárzó lénye, evangéliumi lelkülete így is megérinti a vele kapcsolatba kerülőket, ezért alkalmanként akár az ország távoli pontjain is szívesen látják ITB nevű formációjával (a mozaikszó egyik feloldása: Istenem, Tebenned Bízom, de adódik az Iváncsits Tamás Band áthallás is).

Ahogy az a kellően meg nem becsült dalnokok esetében jellemző, Tamás dalairól is csak nyomokat találunk a világháló közkincseinek sűrűjében. Hiába kerestem például a Kereszt és gyűrű, vagy a Békedal opuszokat, pedig milyen szép dallamuk és üzenetük van!

Hála Istennek, a Szeretethimnusz című dal elérhető, bár a vizuális kíséretről fontos elmondani, hogy az a videó készítőjének saját értelemzése – érdemes attól elvonatkoztatni.

Az említett rockopera viszont egészében felkerült a világhálóra – amennyire kivehető a videóból, egy VHS felvételt digitalizálhattak. Ez nem az a bizonyos budapesti, hanem egy pécsi előadás, 1996-ból. Január 25-én tartják egyébként világszerte Pál apostol megtérésnek ünnepét. Külön figyelmet érdemel a Nyolc boldogság tétele (19:30 környékén kezdődik).

A Brenner János életéről írt musical kapcsán mindössze ennyit sikerült videós formában fellelni a neten:

Az ITB együttesnek saját mottódala is született, íme:

Egy viszonylag friss zenés előadás felvétele Nagykanizsáról, 2019-ből (Iváncsits Tamás a billentyűs hangszer mögött áll).

Az életművek számos olyan dal alkotja, amelyek bizonyos szempontból didaktikusnak is nevezhetők. A céljuk is alighanem az, hogy nagyon egyszerű nyelven adják át elsősorban a legfiatalabbaknak a hit igazságait. Ilyen ének az Isten szava (ezen a felvételen nem az ITB az előadó).

Az alábbi videót maga Iváncsits Tamás töltötte fel saját videócsatornájára, az alábbi kísérőszöveggel: "A szövege csupán négy sorból áll. Olyan, mint egy megzenésített imádság, a közepén tripla hangszerszólóval."

(Nyitókép forrása: Iváncsits Tamás videócsatornája)

süti beállítások módosítása