Vajon miért és miben különbözik a rendszerváltás előtti és utáni generáció? És milyen hatással lehet mindez a közélet jövőbeni alakulására? Olvasói vélemény.

John Dewey, neves amerikai filozófus, az ottani oktatási rendszer egyik nagy reformere szerint a demokrácia elve a legegyszerűbb társadalmi együttélési princípium.

A demokráciahiány nem más, mint a restség jele.

A restség pedig nem más, mint az állampolgárok igényének hiánya arra nézve, hogy saját maguk akarják kezükbe venni, vagy legalább befolyásolni saját maguk és szűkebb-tágabb környezetük életének irányítását.

A demokráciában a civil kontroll jelenti az ellensúlyt, a hatalom legfőbb, nép által gyakorolt kontrollját. Ennek az aktív állampolgárság adja az alapját: nem pusztán civil szervezeteket alapítanak az aktív polgárok, hanem azért alapítják azokat, hogy aktívan részt vegyenek a közéletben, a köz- és szakmapolitikában, a társadalmi életben, és befolyásolni tudják ezeken keresztül a mindennapi életüket, részt vegyenek annak alakításában.

Ma Magyarországon viszonylag sok civil szervezet létezik. Ha összevetjük az 1990 előtti 6-7.000-es számot a 90-es évek eleji 15-16.000-es számmal, jól látható a változás ezen a téren is, amit a rendszerváltás elindított. Olyannyira, hogy a 90-es évek végére, a 2000-es évek elejére ez a szám már elérte a 47-48.000-et, majd 2010-re elérte tetőpontját, a 65.000-es számot is. Ez európai összehasonlításban is megállja a helyét, a fejlett demokráciák közt arányaiban nem maradunk el ezzel a mutatóval.

Forrás: KSH

Más kérdés, hogy nem pusztán a meglévő és működő civil szervezetek száma a fontos, hanem sokkal inkább azok szerepe, jelentősége, lobbiereje a közpolitikák alakításában, az aktív állampolgári magatartás kifejezésre juttatásában.

Ha megvizsgáljuk a nonprofit szervezetek nemzetgazdaságon belüli súlyát, azt látjuk, hogy az folyamatosan növekedett a ’90-es évek óta. Ha csak a 2010-es adatokat vetjük össze a jelenlegivel (2018/19), akkor is számottevő növekedésnek lehetünk tanúi mind a civil szektor reálbevételeit, mind a foglalkoztatottak számát, mind a szektor nemzetgazdasági súlyát illetően. Ám azt is látnunk kell, hogy ez a teljesítmény elsősorban a nonprofit gazdasági társaságoknak köszönhető, mivel az Orbán-kormányzat idején a korábbiaknál még több közfeladatot látnak el sok esetben önkormányzati, vagy éppen állami tulajdonú nem profitorientált vállalatok (pl. közművek üzemeltetése, oktatási, szociális feladatok ellátása, stb.). Így tehát a klasszikus értelemben vett civil szektor ilyenformán történő megerősödéséről nem beszélhetünk. (Szervezeti formák szerint a klasszikus civilek közé tartoznak a magánalapítványok, az egyesületek és szövetségek.)

Forrás: KSH

Ez utóbbiak anyagi gyarapodása nem volt ilyen számottevő, illetve a bevételnövekedés önmagában nem jelenti a civil szervezetek aktív jelenlétét a közéletben. Jelenthet egyfajta függőséget a donor(ok)tól, ami pedig kiszolgáltatottsággal járhat, különösen, ha az a mindenkori kormányzat irányából valósul meg. A civil szektor szakmai függetlensége az alapfeltétele a hatékony működésének, az érdekérvényesítő képesség érvényre juttatásának, amit az anyagi függőség könnyen felboríthat. Természetesen további más tényezők is szerepet játszanak a civil szervezetek kívánatos társadalmi szerepének betöltésében, mint pl. a tagok aktivitása, rendelkezésre álló szabadideje, szakmai kompetenciája, valamint elköteleződése egy-egy közpolitikai ügy mellett. Ilyenek lehetnek pl. idősek gondozása, nagycsaládosok képviselete, környezetvédelmi témák, sport, oktatás, stb. A SZEMlélek magazinban nemrég megjelent egy interjú a KSH vezető főtanácsosával, aki a civil társadalmat az 5. hatalmi ágnak nevezte (a média tekinthető a 4-nek), hangsúlyozva annak fontosságát egy jól működő demokráciában.

Sajnos az elmúlt 30 évben, nyilván a korábbi diktatórikus örökségnek is köszönhetően, hazánkban nem tudott kialakulni valódi aktív állampolgárság, ahol az egyes választópolgárok tevékenyen részt kívánnak venni a közélet alakításában, a hatalom kontrolljában, a közpolitikákban, amelyet leginkább civil szervezeteken keresztül gyakorolhatnának.

Ez véleményem szerint számos tényezőre vezethető vissza. Ha visszatekintünk a rendszerváltás hajnalára, elmondható, hogy 1990-ben nem volt igazán forradalmi közhangulat Magyarországon. Talán emlékszünk még néhai miniszterelnökünk, Antall József elhíresült mondatára, amelyet a párton belüli, radikálisabb változást követelő ellenlábasainak mondott: „Tetszettek volna forradalmat csinálni”. A forradalom elmaradt. Ez lehet, hogy egyfelől nem baj (különösen, ha a magyar történelemben jellemző véres forradalmakra gondolunk), így nem volt komolyabb „felfordulás” az országban, igaz, a nagy katarzis is elmaradt. Bár az eufórikus hangulat néhány hónapig, talán egy-két évig is megvolt; a „Nagy Testvért” már nem kellett követnünk, sőt gyorsan teljes mértékben hátat is fordítottunk neki („Tavarisi konyec”). Ezzel párhuzamosan pedig a „Nyugat” lett a minta, az etalon minden téren, ami sajnos sok esetben pusztán az ottani nem mindig feltétlenül kívánatos minták követésében, a fogyasztói szokások egyszerű utánzásában merült ki, valódi kulturális értékek, tartalmak követése nélkül. Itt nyilvánvalóan van egy generációs különbség: a rendszerváltás előtti generációk (mai késő harmincasok és a 40-50-es korosztály) még azokat a sémákat, mintákat vették át és követik, amikkel akkor találkoztak a családban, az iskolában, baráti közösségekben. Ez pedig a fentről diktált mintakövetési kényszer és igazodás, mert ez volt az elvárt, és nem a kritikusság, a rugalmasság, a valódi értékek követése. Volt persze egy erős lázadás a 70-80-as évek fiatal generációjában, ám ez hosszú távon nem tudott párosulni a sokszínűség kifejeződésében, a vitára való nyitottságban és annak igénylésében, a kritikus gondolkodás attitűdjében. Az önkéntesség kultúrája pedig nem alakult ki: a szocializmusban a kötelező „önkéntes” táborok emléke nem szerettette meg ezt a fajta munkakultúrát.

A mai fiatalok (20-30 évesek) azonban már más környezetben szocializálódtak: a nyitottság az internet és a modern kommunikációs technológiák révén számukra alapvető „készség”, a mindennapok része. A kritikusságot a negatív szülői vagy iskolai környezet már nem tudja elnyomni, akaratlanul sem. Az önkéntesség, a civil szervezeti vagy önkéntes előélet pedig egyfajta elvárás is ma már a munkáltatók részéről. Ez pedig várhatóan már rövidtávon is ki fogja érlelni az aktív és tudatos állampolgári magatartásformákat, ami már a mai fiatalokra nagyon is jellemző.

Erős öntudat, innovativitás, nyitottság, önálló véleményalkotás, vitára való készség, kritikusság. Azt gondolom, nem reménytelen elvárás most már az, hogy a mostani fiatal generációk élni fognak tudni a lehetőséggel: kezükbe veszik saját életük irányítását.

Nem fogadnak el mindent, amit „felülről” mondanak, diktálnak, amit gyakran politikai-hatalmi céllal a média közvetít számukra, és valódi aktív állampolgárokká válnak, akik felépítenek egy jól működő, valódi, értékalapú demokráciát. Ebben pedig a civil szervezetek a valódi társadalmi kontroll szerepét fogják betölteni, nem pusztán a számuk, hanem a valódi társadalmi súlyuk, érdekérvényesítő képességük folytán is. És talán azt is joggal várhatjuk, hogy hiteles, értékelvű, kritikus és önérzetes politikusokat adnak e kívánatos demokráciához.

Szilágyi Zsolt

(Nyitókép: pixabay.com)