Rengeteg dologra képtelen az az ember, aki azt hiszi magáról, hogy nem tud hibázni.

Aligha vitatná bárki, hogy 2020 nem volt tökéletes év. A legkevésbé sem volt az. Pedig a tökéletesség, hibátlanság, "helyes"-ség ősi vágyunk, emiatt kevés olyan helyzetbe tudunk kerülni, amelyet ne lenne kedvünk – akár utólag – egy kicsit szebbre kozmetikázni. Erre utal a népi bölcsesség is: "az idő megszépíti". Nem volt olyan rossz év ez, sokat tanultunk belőle, meg kell látni mindenben a fejlődési lehetőséget... Ezekben a megközelítésekben lehet igazság, de ne akarjuk becsapni magunkat: függetlenül attól, hogy mi áll előttünk, 2020-nál nem nehezebb szinte minden szempontból jobb évet találni majd az emlékeink között.

Ez a véleménycikk azonban nem az esztendőről szól, hanem rólunk, emberekről. Idén sem csökkent például a pártpolitikai torzsalkodások mennyisége és vehemincája – sőt –, mégis, ha felidézzük a "csaták" utáni helyzetjelentéseket, valahogy rendre mindegyik fél nyert.

Többnyire egyszerre volt győztes – önmaga szerint – minden torzsalkodó, miközben az emberi viselkedéshez aligha méltó acsarkodásban való részvétel eleve vesztes pozíció.

Könnyű azonban a magukat permanens győztesként predesztináló politikusainkra mutogatni, elfedve ezzel saját kakaskodásainkat. Sokan vannak a társadalom tagjai között, akik ugyanilyen felsőbbrendűségi lelki betegségben szenvednek: ők biztosan nem hibáztak, legfeljebb a körülmények, az időjárás, az időzítés, a koronavírus...

Ezzel a látszólagos tökéletességgel azonban akad néhány probléma. Aki ugyanis nem tud hibázni, képtelen például arra, hogy megbocsássanak neki. Mert, ugye, őneki nincs miért bocsánatot kérnie. Nem tud őszintén együttérezni a gyengékkel, az elesettekkel, hiszen a gyarlóságot, esendőséget legfeljebb hírből ismeri. Nem tud talpra állni sem, hiszen soha nem bukott el – fogalma sincs a küzdelem értékéről, a valódi siker (önmagunk gyengesége felett aratott önnön győzelmünk) ízéről. Fejlődni sem tud (hova tovább?), meghallgatnia pedig miért is kéne másokat – készen vannak a válaszai mindenre. A tökéletes ember vajon miért él?

Miközben az utóbbi időben csak úgy záporoztak némelyek részéről a közbeszédben (is) a saját "győztességük" fitogtatása céljával amolyan verbális bunkósbotként használt biblikus frázisok – Jézus is font ostort, az vesse rá az első követ –, a keresztények leginkább minden elbukás (akár másoké) alkalmával tükörbe néznek, s olyasmi jut eszükbe, szívükbe: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék. Mert hisszük, hogy mindannyiunkban ott lakozik a botlás képessége – bennem is, nem csupán a másikban.

Hogy mi köze ennek az év legvégéhez? A jászol, mi más...

Megdöbbentő belegondolni, mekkora alázatot jelent a valóban tökéletes Isten részéről, hogy belebújik egy halandó testbe! S ha már bevállalta, az sem zavarja, hogy állatok közt, egy istállóban testesül meg, olyan hőmérsékleti és illatbeli körülmények komforttalansága közepette, amit még házikedvenceinek sem kíván a civilizált állampolgár.

Jézus nem követett el bűnt, de minden más tekintetben hasonlóvá lett hozzánk. Bizonyára a keresztút előtt is elbotlott néhányszor az út kövei közt, sírt, érzett fájdalmat, megélt kirekesztettséget, megtapasztalhatta a társadalmi konfliktusok belső feszítő hatását is. Előfordulhatott, hogy a hangját is felemelte, és valóban, ostort is font. Egyszer.

Hacsak nem akarunk megváltóként tekinteni magunkra – vallásalapítók esetében ez akár érthető is lenne –, akkor nem a tökéletességben kellene példát vennünk Jézusról, hanem az alázatban is megnyilvánuló szeretetben. Az asztal végére ülésben, mások lábának megmosásában, szelídségben, egyszerűségben, a másként gondolkodókkal való aktív, kezdeményező kommunikációban. És abban, amit édesanyja után ő is kimondott, s elvileg minden keresztény ugyancsak kimondja, talán egy részük komolyan is gondolja: legyen meg a te akaratod (nem az enyém, hanem Istené).

Mindenképp jobb hely lenne a világ, szebb év lenne 2021, ha elidőznénk ezekben a napokban a jászolnál,

s hagynánk, hogy saját győzelmi képzelgéseink helyett a gyermekké lett Isten többféle értelemben is gyengéd szeretete elgondolkodtasson bennünket a hogyan továbbot illetően. Nem baj, ha nem lesz tökéletes esztendő 2021. Nem is az a dolga. Ahogy nekünk sem.

(Illusztráció: christianheadlines.com)