A Központi Statisztikai Hivatal vezető főtanácsosa csaknem 30 éve kutatja a nonprofit szektort, és úgy látja, még mindig sok a félreértés a civil társadalom szerepét illetően.

– Ön október végén, egy keresztény civil konferencia előadójaként a civil társadalmat 5. hatalmi ágnak nevezte. Mit kell értenünk ez alatt?
– A 4. hatalmi ág, azaz a média erejét az amerikai Watergate-ügy óta ismerjük: a sajtó a nyilvánosság erejével elnököt képes buktatni. A civil társadalom más értelemben, de szintén óriási nyomást tud gyakorolni a hatalom irányába. Egyik legfontosabb feladata, hogy egyfajta morális kontrollt gyakoroljon a mindenkori hatalom felett. Ilyen értelemben a civil társadalmat joggal lehet 5. hatalmi ágnak nevezni.

– De a civilek nem attól civilek, hogy „politikán kívüliek”?
– Mikor azt halljuk, hogy milyen jogon akar a civil társadalom vagy annak szervezetei beleszólni a politikába, mikor őket meg sem választották, egy logikai bukfenc áldozatai leszünk. A népfelség elve alapján a civil társadalom a hatalom letéteményese, aki megbízza a hatalom birtoklóit bizonyos feladatok ellátásával. Átruházza a hatalom egy korlátozott részét. A probléma abból adódik, hogy a hatalomnak van egy sajátos tulajdonsága: hogy állandóan gyarapodni akar. Ezért a civil társadalomnak folyamatosan kordában kell tartania a hatalmat.

– Ha jól tudom, a nonprofit szervezetek - és nemcsak nálunk, Nyugat-Európában is - a költségvetésük legnagyobb részét az államtól kapják. Akitől függök, azt hogyan tudom ellenőrizni?
– Ez egy örök konfliktusforrás. Eléggé furcsa helyzet, mikor például egy környezetvédő szervezet egyik nap elmegy az önkormányzathoz, hogy beadja a pályázati kérelmét, majd másnap kimegy ugyanoda tüntetni a tervezett hőerőmű ellen. Ezt az ellentétet nagyon nehéz feloldani, de én erre azt a hasonlatot szoktam hozni, hogy ez kicsit olyan, mint a nyugdíj: attól, hogy a nyugdíjas állami nyugdíjat kap, attól még joga van tüntetni. Mert ő azért már megdolgozott. Maga a támogatás szó is azt sugallja, hogy van egy erős és egy elesett fél, és köztük egy alá-fölérendelt viszony. A nonprofit szektornak adott pénz viszont nem könyöradomány, hanem ők az állam szociális szolgáltatásainak jelentős mértékben a végrehajtói. Ezért a nonprofit szektor egyik legnagyobb bevételi forrásai teljes joggal az állami, önkormányzati pályázatok és támogatások.

– De hogyan viszonyul a mindenkori hatalom a társadalom egy olyan szegmenséhez, melynek munkájára ugyan szüksége van, ugyanakkor támogatásával saját maga elé húz korlátokat?
– A civil társadalom szerepének megértése és elismerése hosszú folyamat, és még nem is értünk a végére. A jelenlegi Nemzeti Együttműködés Rendszere is megpróbálja őket beépíteni a partneri viszony helyett, ahol viszont az előbb említett alá-fölérendeltség sokkal erősebben jelentkezik. Ilyen környezetben sokkal könnyebb elérni, hogy az adott civil szervezet kifejezetten csak a szolgáltatásnyújtásra koncentráljon, és ne éljen a kontrolláló szerepével. Ráadásul sok esetben a közigazgatásban és az önkormányzatoknál uralkodó szemlélet sem tudja a civil szektort hová elhelyezni. Nyereség termelését várják el tőlük, és a pályázatoknál még mindi előfordul, hogy önrész biztosítását. Ez teljesen abszurd és szektoridegen. Hogyan lenne például nyereséges egy nyugdíjaskört és kismamaklubot fenntartó önkormányzati fenntartású civil ház? Szomorú, amikor egy megválasztott képviselő nem látja át ezeknek a tevékenységeknek az életminőség-javításban betöltött szerepét. Szintén nem elvárható, hogy a forprofit cégek mintájára a civilek saját tőkét kockáztassanak.

– Van feloldása ennek az érdekellentétnek?
– A közszolgáltatások történetében jelenleg ott tartunk, hogy azokat már rég nem csak az állam garantálja, mert az önmagában nem lenne hatékony. Ahhoz pedig még nem vagyunk elég gazdagok, hogy mindent megvásároljunk magunknak, így marad ez a megoldás: a nonprofit szektor jelentős részben részt vesz a közfeladatok ellátásában. Úgy is, mint finanszírozó, és úgy is, mint a feladat végrehajtója. Ha abból indulunk ki, hogy az adót azért fizetjük az államnak, hogy ezeket a közszolgáltatásokat megkapjuk, de ezeket mennyiségileg és minőségileg nem tudja kielégítő szinten garantálni, ezért igénybe veszi a nonprofit szektor szereplőit is, és ezért állami támogatást ad, akkor a saját adóforintjainkat fordítjuk arra, hogy a saját jólétünket biztosítsuk. Az állam ebben az esetben csak közvetít. Ha jó gazda, akkor a leghatékonyabb módon próbálja a közszolgáltatásokat biztosítani.

– Mekkora gazdasági súllyal bír a civil szektor?
– Magyarországon a nonprofit szektorban dolgozik a foglalkoztatottak 3-4%-a, és a szektor teljes bevétele a GDP-hez viszonyítva 4-5%. Hozzá kell tenni, hogy itt a nonprofit szektoron belül főleg arról a néhány ezer gazdasági társaságról beszélünk, aminek nagy része önkormányzati, állami alapítású, tehát hibrid szervezeteknek tekinthetők. Viszont van egy tényező, amire csak a civil szektor képes: önkénteseket tud mozgósítani, azaz motiválni tud embereket arra, hogy ingyen csináljanak valami hasznosat. A statisztikák szerint az önkéntes munka – amit „időadománynak is tekinthetünk” – évente 20-25 ezer foglalkoztatottnyi munkaerőt jelent.

– Ezt hogyan lehet mérni?
– Nagyon nehezen, mert nincs konkrét nyilvántartás. Becsült módszertan az alapja, de lassan 26. éve dolgozunk ezen, én magam is, úgyhogy folyamatosan látjuk ezeket a számokat. Valós adatnak tekinthető. Visszatérve a korábbi kérdésre, ha például az önkormányzatnak önkéntes munkára van szüksége, azt is csak a civileken keresztül tudja „beszerezni”. Senki nem fog elmenni mondjuk ingyen szemetet gyűjteni a polgármesternek. Ezért is nagyon veszélyes ez az üzleties szemléletmód.

– Ha már az anyagiaknál tartunk, az állampolgárok által felajánlott 1 százalékok mekkora hányadát teszik ki a civil szektor költségvetésének?
– Az 1 százalékok összessége a civil szektor szempontjából is csak 1 százalék. 6-800 milliárdos büdzséről beszélünk, és 6-8 milliárd kerül szétosztásra a felajánlott 1 százalékokból.

– Így nem tűnik olyan soknak…
– Máshogy kell nézni. Szakmai nyelven szólva: a szektor átlag bevétele és a medián bevétele között 40-szeres a különbség. Ez azt jelenti, hogy a civil szervezetek 30-40 százalékának az éves bevétele 500 ezer forint alatt van. Ha így nézzük, akkor az a 15-20 ezer forint, amit egy kis helyi szervezet be tud gyűjteni a saját tagjaitól, az éves bevételének nagy része lehet. Statisztikailag kimutatható, hogy egy-két ezer olyan szervezet van ma Magyarországon, melynek az 1 százalék az egyetlen bevétele, és lehet, hogy ez a túlélést biztosítja neki.

– Abból, hogy kinek ajánlják fel tömegesen az 1 százalékukat, le lehet vonni társadalmi szintű következtetéseket?
– Ezzel nagyon óvatosan kell bánni. Sokszor felvetik vezető közgazdászok és politikusok is, hogy szerintük az 1 százalék a társadalmi elismertségnek a mértéke. Az új közhasznúsági törvénybe is bekerült a társadalmi elismertségnek az egyik kritériumaként, hogy a bevételek legalább a 2 százaléka az 1 százalékokból jöjjön össze. Kutatóként ezzel nem tudok egyetérteni. Az állampolgárok nagy része eleve elkötelezett: akinek gyereke van, az érintett az iskolának vagy óvodának fogja adni, ahol beteg van a családban, akkor annak a kórházi alapítványnak. A többiekért, az úgymond függetlenekért folyik a csata minden évben. De gondoljunk bele: eléggé életszerűtlen, hogy egy átlag állampolgár több tízezer civil szervezetnek végig nézze a honlapját és a tevékenységüket, hogy aztán eldöntse, melyiket tartja a legalkalmasabbnak, akinek végül az 1 százalékát felajánlja. Az emberek impulzívak. Hajlanak arra, hogy valamilyen jó és szép célt támogassanak. Az állat és a gyerek mindig nyerő, de nem nagyon látunk olyan plakátot, ahol egy koszos hajléktalan éppen alkoholizál vagy magába szúrja a tűt. Pedig ezek a jelenségek is léteznek, és senki nem mondja, hogy az őket segítő alapítványokra ne lenne szükség. Mégis "szebb" célokat szeretünk támogatni.

– Mit mutatnak a számok: mindenki él az adója 1 százaléka felajánlásának lehetőségével?
– 2016 óta Magyarországon a felajánlók száma drasztikusan visszaesett. 2,1 millióról 1,6 millióra, azaz mintegy 25 százalékkal. Ennek egyetlen oka lehet - mivel más körülmény azóta nem változott -, hogy bevezették az elektronikus adóbevallást. Vélhetőleg az emberek egy jelentős része meg sem nézi az adóhatóság által előkészített tervezetet, mivel a határidő elteltével az automatikusan bevallássá minősül. Csak ha megnézné, akkor látná, hogy felkínálja a program az 1 százalék felajánlását. Érdekes adat, hogy a felajánlók markáns csökkenése ellenére a felajánlások összege még kicsivel nőtt is, vagyis ennek a zsugorodó tömegnek a jövedelme megnőtt. Ha még ez a hiányzó 400 ezer ember (a 2020-as adatok alapján) is felajánlotta volna az 1 százalékát, akkor 2-3 milliárd forinttal megnőhetett volna a hazai civil szervezetek ilyen típusú bevétele.

– A konferencián azzal zárta az előadását, hogy ha a civil szervezeteknek védőszentet kellene választaniuk, Ön Szent Lászlót javasolná. Miért?
– Mert a civil szervezeteknek a legnagyobb feladata mindig a forrásteremtés. És ha emlékszünk még Szent László legendájára, aki a kardjával a sziklára csapott és forrást fakasztott, akkor egyértelmű az áthallás.

Beszélgetőtárs: Sáhó Eszter

 ***