"Csakazértis" karácsony!
SZEMlélek 2020. december 10.

"Csakazértis" karácsony!

A boldogság nem a körülményeken múlik, hanem a döntéseinken.

sparkler-839831_1280.jpgMintha a csillagok járásával is vigasztalni akarna bennünket az Isten: idén ugyanolyan csodás látványosság lesz az égen karácsonykor, mint annak idején, Jézus születésekor lehetett. Legalábbis sok csillagász szerint alighanem a Jupiter és a Szaturnusz különösen közeli együttállása lehetett a „betlehemi csillag”, ezt az égi jelet értelmezték úgy a napkeleti bölcsek, hogy megszületett a zsidók királya. Erről bővebben olvashatunk a Magyar Csillagászok Egyesülete honlapján

Ha már a vírus felforgatta vagy inkább befékezte a világot, soha nem látott körülményeket hozva, legyen ez a karácsony is különleges: különlegesen szép és meghitt.

Ehhez gyűjtöttünk néhány ötletet a világból, inspirációnak szánva.

Online események kicsiben és nagyban

Sok kórus készít most is karantén-videókat karácsonyi énekekkel, ahogy tavasszal már láthattuk, természetesen szinte minden gyülekezet és egyházközség igyekszik online istentiszteletet, misét közvetíteni. Adventben több templom roráte miséjét követhetjük élőben, néhol pedig szabadtéri szertartásokat szerveznek az ünnepekre.

Természetesen a családi találkozókat bonyolíthatjuk a lassan már megszokott alkalmazások segítségével, nagy ajándék, hogy az okos eszközökkel ma már szinte ingyen telefonálhatunk a világhálón, többrésztvevős videóhívásokat is bonyolíthatunk.

Házi felvételek ajándékba

Készíthetünk saját kis videókat a gyerekekről, akár verssel, énekkel, zenével, rajzokkal, és ezek bár virtuális, de eltárolható ajándékok lehetnek a nagyszülőknek, rokonoknak. Fotókönyvet, fotós ajándékokat online lehet megrendelni és egyenest a szeretteink címére szállítatni.

Szomszédolás és több fény

Ha már nem utazhatunk, nem rendezhetünk nagy találkozókat, forduljunk oda a közelünkben élőkhöz – persze a biztonságos távolságot itt is betartva.

Kitehetünk egy asztalkát vagy hokedlit az ajtónk elé sütivel, kóstolóval, kis üdvözlőkártyákkal, vagy összeállíthatunk kis csomagokat, amelyeket kilincsre akasztva, küszöbre rakva „nyújthatunk át”, elsőként is a magányosan élő szomszédainknak.

Sok településen a köztereket különösen gazdagon díszítették fel idén a sétálók örömére, kertvárosokban a házakat is több lámpás, fényfüzér, koszorú és dekoráció szépíti. Barátaink minden héten raknak kis tábortüzet a kertjükben a gyerekekkel, ide még vendéget is hívhatnak, ha az összlétszám nem haladja meg a tízet.

Szállást keres a Szűzanya

Egy németországi lelkész a megszokott főtéri betlehem Mária-figurájának Facebook oldalt indított és Mária, „aki” napközben most is a főtéren áll, a kis betlehemben, minden éjszakát vendégségben tölt: a városlakók meghívhatják magukhoz. Így járt már sok helyi családnál, de edzőteremben és kávézóban is.

Ki a szabadba!

Sok templomból felvételről vagy élőből karácsonyi zene szól, másutt esténként vetítenek a templom falára, vagy kint, a templom előtt olvassák fel az ünnepi evangéliumot napról napra. A betlehemesek is útra kelhetnek az ünnepek alatt, de nem a lakásokban, hanem a közös tereken, körfolyosós társasház udvarán, parkolókban mutathatják be a műsorukat és menet közben is énekelhetnek, mint hajdanán.

Ha nincs nagy vendégjárás, nem kell a külsőségekkel sokat foglalkoznunk, a nagytakarítás is megvárja a januárt, inkább a kapcsolatainkra figyeljünk!

Belül nézzünk szét alaposabban, lelkünk bepókhálósodott zugaiba engedjünk friss szeretetet, nyissuk ki a szívünk ajtaját, amelyen csak belülről van kilincs, hiszen Jézus az ajtó előtt áll és zörget.

Ő karantén idején is szabadon jár-kel, és aki ajtót nyit neki, ahhoz betér és vele vacsorál.

Összeállította: Herbert Dóra

Nyitókép: pixabay.com

süti beállítások módosítása