#szívmelengető – Steven Curtis Chapman
SZEMlélek 2020. november 22.

#szívmelengető – Steven Curtis Chapman

Szelíd rocker nagy szívvel, különleges misszióval.

scc.jpg

Tegnap, november 21-én ünnepelte 58. születésnapját az egyesek szerint a legtöbb díjjal jutalmazott keresztény dalszerző. 5 Grammy és 59 Dove elismerés van a birtokában, 7 alkalommal választották az Év Alkotójává a Gospel Music Association Dove Awards eseményen. 2014-ig 10 milliónál több lemezt adott el, 25 albuma közül 10 lett arany vagy platina lemez.

Nem csupán mennyiségileg alkot – jelenleg is aktívan – kimagaslóan Steven, hanem életre is váltja szeretetre hívó üzeneteit. Saját mozgalmat indítottak feleségével közösen az árvák felkarolásáért, saját maga egyrészt szószólója, másrészt gyakorlója az örökbefogadásnak. Erre egyik dala kapcsán ki is fogunk térni.

A Chapman házaspár 3 vér szerinti és 3 örökbefogadott gyermekével, 2007 környékén:

scc2.jpg

A Chapman família 2017-ben:

scc3.jpg

A '80-as években indult zenei karrier elejét idézi a The Great Adventure dalhoz készült klip, amely sok tekintetben olyan hatást kelt, mintha Bryan Adams hasonmását látnánk – a hangzásvilágtól az énekes megjelenéséig, még a hangszer tartását is beleértve nehéz nem észrevenni, hogy vagy valaki hatott valakire, vagy egyszerűen abban a korban ez volt a menő arrafelé. :) A dal egyébként arról a nagy kalandról szól, ami azzal vette kezdetét, hogy hősünk kinyitotta a Bibliát és amit ott olvasott, abban magára ismert.

A When Love Takes You In az egyik kedves kivétel a gitárjába kapaszkodva lüktető dallamokat ontó Steven Curtis Chapman életművéből. Ez a szerzemény a hangulata és szövege alapján lehetne akár romantikus alkotás, klasszikus szerelmes dal is, de a klip nyilvánvalóan az említett örökbefogadás felé tereli a gondolatainkat. A fő üzenet szerint akkor kezdődik igazán az életed, amikor a szeretet meghív téged abba a világba, ahol minden megváltozik. És ebben a különleges szeretet-létben valaki más is arról álmodik, hogy hamarosan találkozzatok...

Nagyot ugrunk az időben, hiszen egy aktív zenészt onnan lehet felismerni, hogy van neki karanténos dala. Steven úgy dolgozta fel a témát, hogy miközben magányosan (egyetlen billentyűs zenésztárssal a színpadon) énekel egy előadóteremben, arról dalol, hogy – a címet idézem, szó szerint – Együtt (Túl Leszünk Ezen). Vagyis arra az ellentmondásnak tűnő felismerésre hívja fel a figyelmet, hogy ezzel a láthatatlan ellenséggel akkor fogunk tudni megküzdeni, ha a létező távolság, elszigeteltség ellenére együtt küzdünk.

Talán érthető, hogy nincs kedvenc dalom a bőséges termésből, de kedvenc klipem igenis akad. A már-már rajzfilmesített animációval feldobott Do Everything szinte egyből beékelődött az elmémbe, amikor megláttam, és hát ettől jó egy klip. Főleg, ha az üzenete morálisan is jó. Amit viszont nem is részleteznék, annyira jól mesél maga a videó a hétköznapokban, bárhol és bármikor gyakorolható szeretetről.

Filmzenét is írt Steven Curtis Chapman – az egyik színvonalas keresztény alkotásban szerepel Warrior című dala, egy olyan harcmódot bemutatva, amely kezdeti lépése, hogy letérdelünk Isten előtt.

Hogy miként születnek ezek a dalok? Maga a szerző mesél róla röviden God Is On The Throne című, akkor épp friss szerzeménye egy szál gitárral történő bemutatása kezdetén.

Aki ismerte már Steven Curtis Chapman nevét, valószínűleg a Cinderella, vagyis Hamupipőke című dalát is hallotta. Pedig ez az a dal, amit majdnem örökké levett az éneklistájáról a szerző. Mindjárt ki is fejtem, miért. A történet lényege az apa-lánya kapcsolat, amelynek mélységére, fontosságára akkor döbbent rá Steven, amikor két lányát fürdette, majd hamar ágyba küldte őket, mert hamar el akart vonulni esti alkotói műszakra a házi stúdiójába. Még mesét sem olvasott nekik, ám hamar felnyílt a szeme, hogy ez így nagyon nincs rendben. A visszaemlékezés szerint egy órán belül megszületett a Cinderella, amit hamarosan újraírt az élet.

Néhány hónappal később természetfeletti értelmet kapott az előző téma, miután Steven egyik örökbefogadott lánya, Maria Sue Chunxi Chapman halálos balesetet szenvedett a házuk közvetlen közelében. Maria mindössze 5 évet élt, ennyi idő elég volt számára, hogy az örökbefogadás és az apai hivatás példaképévé váljon – a Cinderella azóta ennek a missziónak a himnuszaként szerepel a népszerű előadó repertoárjában.

Steven egyik vér szerinti gyermeke, Kaleb időközben saját bandát alapított, de néha édesapjával is együtt zenél a színpadon. A Lord of the Dance több szempontból is egy gitártesztelő szerzemény – ezt el is mondja a videó elején a szerző –, üzenete pedig az, hogy hősünk valójában születése óta "táncol", egész élete a Tánc Urának követése jegyében telik. Maga az előadás pedig annak a hangszernek a bemutatója, amelyen Steven elhunyt kislánya, Maria rajzának újragondolt változata szerepel. A Taylor által gyártott modell, a Steven Curtis Chapman Signature Model leírása itt érhető el.

Ahogy eddig minden #szívmelengető összeállításba, ide is befér még egy meglepő tartalom: Steven Curtis Chapman ugyanis már a beszédével nagy dolgokat képes végrehajtani. Még az sem lényeges, pontosan mit mondott 2011 augusztusában, sokkal érdekesebb, hogy akikkel beszélt, a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodtak. A téma sem titkos, ugyanis akkor megjelent új albuma, a re:creation volt a távbeszélgetés apropója.

Összeállította: Gégény István

(Képek forrása: christianheadlines.com, toledoblade.com, goshennews.com)

süti beállítások módosítása