Elegendő munkahelyet teremteni vagy az is fontos, hogy azok milyenek? Folytatjuk olvasói levelünket.
Az írás első részében környezetvédelmi adók széles körű bevezetését javasoltam, annak érdekében, hogy az áruk és szolgáltatások ára tükrözze azok ökológiai lábnyomát. Ezzel összefüggésben pedig azt, hogy a politika a jövőben azokat a munkaköröket igyekezzen a jelenleginél szélesebb rétegek számára vonzóvá és elérhetővé tenni, amelyek a társadalom jövője és életminősége szempontjából stratégiai jelentőségűek: a köznevelés, a közoktatás, az egészségügy, az idős- és beteggondozás, a szociális munka területét.
Nem a környezeti válság ugyanis az egyetlen, amely a társadalmunk jövőjét veszélyezteti. A köznevelés és a közoktatás tartós forráshiánya már annyira megszokott számunkra, hogy már-már azt hisszük, ez nem is lehetne másként. Az idős- és beteggondozás és a szociális munka tartós forráshiánya hasonlóképpen. Az egészségügy tartós alulfinanszírozottsága területén úgy tűnik, csak a koronavírus-járvány tud némi elmozdulást hozni.
A gazdaságpolitikában jelenleg prioritást élvez a munkahelyteremtés szempontja. Azonban
pusztán az, hogy egy gazdasági szereplő munkahelyeket teremt, még nem elég érv mellette.
Manapság a fiataloknak is azt sugalljuk, hogy a pályaválasztásnál elegendő azt nézni, a választott foglalkozás jól jövedelmez-e, el tudja-e tartani a fiatal majdani családját. Ezzel feladjuk azt az igényt, hogy formálni akarjuk a társadalmunkat. Éppen azoknak a szakmáknak a presztízsét, anyagi és erkölcsi megbecsülését kell a jelenlegi sokszorosára növelni, amelyek ezt szolgálják. Ha a társadalom összetartó ereje gyengül meg a társadalom jólléte szempontjából kulcsfontosságú szektorok elhanyagolása, tartós alulfinanszírozása miatt, akkor az ország hosszabb távon nem fogja megállni a helyét a globális versengésben.
Számos fejlett ország mellett Magyarországra is jellemző ma már az a jelenség, hogy sok testi vagy pszichikai értelemben megterhelő szakma a belföldi munkaerő hiányával küzd. A szélesedő középrétegek számára nem vonzóak az olyan munkakörök, ahol nagy pszichikai nyomás mellett vagy nagy monotóniatűrést igénylő módon kell napi 8 vagy több órát dolgozni. Rugalmassá kell tenni a kötelező munkaidőt! A napi 8 óra munkaidő olyan emberek számára, akiknek családtagokról kell gondoskodniuk, a mindennapokat megoldhatatlan feladattá teszik, ahol vagy munkaköri, vagy családi kötelezettségeiknek nem tudnak eléggé megfelelni, vagy mindez az egészségük rovására megy. Számos tanulmány született már arról, hogy a 8 órás munkaidő sok szakmában csökkenti a munka hatékonyságát a rövidebb munkaidőhöz képest. Aki 6 órát képes intenzíven dolgozni, nem biztos, hogy a fennmaradó két órát is hasonlóan hatékonyan tölti el a munkahelyén. De nemcsak ezt kell nézni, hanem azt is, hogy mitől vonják el őt azok az órák, amelyeket nem-hatékony munkával tölt el a munkahelyén. Pont azoktól a dolgoktól, amelyek a társadalom jóllétét szolgálják.
Sok szülő megerősítheti azt a megállapítást, hogy a gyerekekre általában nem jut elég idő és figyelem. Sokszor egészen kis gyerekek is képernyő előtt töltik a szabad idejük egy részét, a korosztályuknak megfelelő elfoglaltságok helyett. Sok gyereknek nem jut ki az életkorának megfelelő mozgás, játék és szabad levegőn töltött idő. A szülők a velük töltött idő és az odafigyelés helyett gyakran édességekkel és ajándékokkal próbálják a gyerekeiket lekenyerezni. A gyerekek és fiatalok fizikuma nagy százalékban kórosan gyenge, és egyre többen túlsúlyosak közülük. Az internetről sok esetben már kisiskolás korukban felnőtt tartalmak öntik el őket.
Az idős hozzátartozók közül sokaknak elfekvő osztályokon kell meghalniuk, mert még azoknak sem áll módjukban őket otthon gondozni, akikben igény volna erre. A rohanó életforma azon kívül fogyasztói döntéseinket nem környezettudatos irányba befolyásolja: előregyártott, csomagolt, gyorsétkezdei vagy gyorsfagyasztott ételek, elkapkodott beszerzések, amikor nincsen időnk tanulmányozni az áruk eredetét és alapanyagait, értéktelen műanyag játékok a gyermekek számára, amelyek hamarosan a kukában kötnek ki, hirtelenében megszervezett utazások, amelyeknek az lenne a feladata, hogy kiragadjanak minket a napi verkliből, és a többi.
A társadalom jólléte azt követelné meg, hogy mindenkinek legyen ideje a testi és lelki egészsége fenntartására - amellett, hogy mindenki elvégzi a munkáját és időt tölt a családtagjaival.
Sportolásra, környezet- és egészségtudatos beszerzésekre, kultúrára, társasági programokra, tájékozódásra, közéleti aktivitásra, természetjárásra és így tovább.
Nemcsak a pedagógusokra és az ápolókra, hanem számos testi vagy pszichikai értelemben megterhelő szakmára érvényes, hogy nem küzdenének akkora munkaerőhiánnyal, ha nem 8, hanem 6, 5 vagy 4 órában is végezhetők lennének és a rövidebb munkaidő is tisztességes megélhetést biztosítana. Ezek a szakmák vonzóbbak lennének a fiatalok számára, ha a munkaidő rövidebb vagy rugalmasabb lenne.
Mindezekből egy olyan társadalom képe bontakozik ki, amely belső erőforrásaira koncentrál, lassabb, nyugodtabb életet él, a gazdaság exportjait és importjait a szükséges mértékre korlátozza, kevésbé mobil, fogyasztói döntéseiben átgondoltabb. Az irányváltásnak természetesen fokozatosan kellene megtörténnie, abban a léptékben, ahogy a társadalom alkalmazkodni képes az új feltételekhez. Hiszen az emberektől a fogyasztásban és a mobilitásban az önkorlátozásra való hajlandóságot igényelne mindez, aminek a mentális feltételei ma még nincsenek meg széles körben. Intelligens politizálással el lehetne kerülni, hogy egy ilyen jellegű irányváltás az ország nemzetközi kapcsolatait, valamint az egészségügyi ellátás, honvédelem, tudományos kutatás-fejlesztés és az oktatás technológiai színvonalát negatívan befolyásolja. Meggyőződésem, hogy az európai társadalmaknak fokozatosan ilyen irányba kell fejlődniük, ha el akarják kerülni a súlyosabb megrázkódtatásokat.
B. Márkus Rozália
(Nyitókép: pixabay.com)
