Felföldi László kinevezett püspök: Az egyházmegye csapatmunka, ezt igyekszem segíteni
Gégény István 2020. november 19.

Felföldi László kinevezett püspök: Az egyházmegye csapatmunka, ezt igyekszem segíteni

Ferenc pápa új katolikus főpásztort választott a Pécsi Egyházmegye vezetőjének, aki a bejelentést követően nyilatkozott a SZEMléleknek.

felfoldi1.jpg

Személyes előhang:

Jól emlékszem arra a sátoros ünnepre, amit Felföldi László pappá szentelése kapcsán tartottak Geszteréden. Bizonnyal azért volt "sátoros" ez a vidám hangulatú esemény, mert nem nagyon akadhatott olyan terem a környéken, ahol annyi embert le lehetett volna ültetni, aki összejött megünnepelni, hogy papot adott a település az egyháznak. 8 éves voltam csupán, de már akkor éreztem, hogy ez a "közösségesdi" valami nagyon jó, boldogító, megtartó és felemelő jelenség. Azóta is megmaradt a kapcsolatunk: egyik testvérem keresztapja lett Laci atya, hitoktatóm is volt, renoválás után sokadmagunkkal közösen nagytakarítottuk a nyíregyházi templomot, tőle kapta ajándékba az első színes televíziót (a sajátját) a családunk. Bárhová helyezték papi szolgálata során, ott életet, pezsgést teremtett, a közösségek motorjaként lehetne leginkább jellemezni habitusát. Sokat jegyzetel, figyel, igyekszik tanulni másoktól, hatékony innovátor és integrátor. Eddigi kapcsolatunk okán közvetlen hangvételű volt aktuális beszélgetésünk is.

– Ma van Szent Erzsébet ünnepe, akire az ajándékozó szeretet példaképeként tekintünk. Milyen érzések vannak benned a különleges ajándéknak is tekinthető püspöki kinevezés kapcsán?
– Tegnap pedig, a kinevezés bejelentésekor a Szent Péter és Szent Pál bazilikák felszentelésének ünnepe volt. Meglepetésként ért a pápa döntése. Megilletődöttség, meghatódottság van bennem, és bízom a Jóisten kegyelmében.

– Az Egri Főegyházmegyében szenteltek pappá, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében szolgáltál eddig, most pedig a szívedben már biztosan ott van a Pécsi Egyházmegye közössége is. Hogyan tekintesz új szolgálati helyed felé?
– Elsősorban várakozás él bennem. Nem ismerem még a Pécsi Egyházmegyét, a létén kívül nem tudok róla többet egyelőre. Mivel nincsenek részletes ismereteim,

meg kell tanulnom az ottaniak nyelvét, gondolkodásmódját, ismerkednem kell az emberekkel, a helyzettel, az intézményekkel. Egy iskola lesz ez számomra, tanulóidőként tekintek a következő időszakra.

Nekik is meg kell ismerniük és be kell fogadniuk engem – remélem, így lesz.

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik

– Eszembe jutott egy közös emlékünk, amikor a nyíregyházi nagytemplom felújítási munkái után soktucatnyian takarítottuk el az építési törmeléket önkéntes munkában, a te vezetéseddel. Mosolyt fakasztó epizód volt, hogy amíg én és a társaim az egyik toronyban lapátoltuk a poros szemetet, te a járókelők által riasztott tűzoltókat nyugtattad, hogy nem gyulladt ki a templom, nem füstöl a torony, hanem ilyen látványos porral jár a templomtakarítás. Emlékszel erre?
– Hogyne!

– Azért hoztam elő, mert ez is egy olyan lelkesítő közösségi tapasztalat volt, aminek azóta sokszor a hiányát érzem az egyházban. Szerinted mi a titka a jó, élő, működő közösségnek?
– Az embernek és a közösségnek ugyanaz az alapja: a család. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy a keresztény, jó családok találkozzanak, megismerjék egymást, megbízzanak egymásban, értékes barátságok alakuljanak ki.

– Vannak-e már információk a beiktatásod dátumáról és egyéb praktikus részletekről a püspökségeddel kapcsolatban?
– Jelenleg nincs ezekről tudomásom. Nagyon az út elején vagyok, számos dolog nem is az én döntésemen múlik.

– Pár napja egy rendezvény szünetében együtt ebédeltem egy pécsi egyházmegyés pappal, aki elmondta, mennyire várják, hogy legyen újra saját vezetőjük, főpásztoruk. Mit üzennél az ottani papságnak és a híveknek?
– Számítok a segítségükre és arra, hogy befogadnak. Egy egyházmegye nem egyedül a püspök dolga. Az egyházmegye csapatmunka, amit én segíthetek, de csak együtt lehet megoldani. Hogy hogyan tovább, azt ők sokkal jobban tudják, mint én. Nekem az a dolgom, hogy megtaláljam, ennek az egyházmegyének mik a kincsei, mik a lehetőségei, és segítsem az ott szolgálatot teljesítőket.

Beszélgetőtárs: Gégény István

(Képek forrása: http://magyaroknagyasszonya.dnyem.hu)

süti beállítások módosítása