Az amerikanista professzor szerint jelentős változások zajlanak az amerikai társadalomban, az elnök(választás) esetében pedig a vallásnak is szerepe van.

– Mivel foglalkozik egy amerikanista kutató?
– Az Amerikanisztika Tanszéket néhányadmagammal létesítettük a '90-es évek elején az ELTE Bölcsészettudományi Karán, külföldön American Studies néven sokkal régebb óta létezik ez a tudományterület. Magam is sok éven át tagja voltam az Európai Amerikanisták Szövetségének, tehát nem új és nem magyar találmányról van szó. Az USA fokozódó világhatalmi szerepe miatt alakult ki annak idején, talán hét évtizede ez a külön stúdium, amely magában foglalja az amerikai történelmet, irodalmat, kultúrát, zenét és sok egyéb részterületet. Foglalkozunk az amerikai angol nyelvvel is, amely jelentősen különbözik a brit, ausztrál, kanadai, dél-afrikai angoltól. Dialektusnál több, de nem önálló nyelv. Nem sok amerikanista egyetemi oktató van Magyarországon, de Budapest mellett néhány vidéki nagyvárosban is művelik ezt a tudományterületet. Igyekszünk minél teljesebben lefedni az amerikai életet annak történetiségében és jelenkori sajátosságában.

– Mindeközben az elmúlt hetekben idehaza a fél ország felcsapott Amerika-szakértővé.
– Ennek leginkább az áll a hátterében, hogy a televízió és az egyéb médiumok közvetítésének hatására az Amerikai Egyesült Államok sokkal közelebb jött hozzánk.

Korábban a földrajzi távolságot hitelesen leképezte a közbeszéd távolságtartása is – úgy beszéltek hazánkban Amerikáról, mint egy távoli helyről. Napjainkban az elénk táruló töménytelen amerikai film hatására – aminek aránytalanságát rossz néven veszem, mert kiváló filmek készülnek más országokban, így hazánkban is – az amerikai élet, kultúra beözönlik a mindennapjainkba.

Számos nyelvi hatás is ér bennünket, amit ugyancsak nagy szomorúsággal állapítok meg, mert a magyar nyelv rengeteg dolog kifejezésére alkalmas. Mégis vannak olyan szavaink, amiket már le se fordítunk, kizárólag angolul használunk, de ez más országokra is jellemző. Olyannyira benyomult az amerikai valóság az életünkbe, hogy minden korábbinál közelebb érezzük magunkhoz az egyébként távoli országot. Ezzel együtt az USA súlya is olyan mértéktelenül megnőtt a világpolitikában, hogy a magyar emberek – szintén a média közvetítése révén – úgy érzik, számukra is fontos, ami ott történik. Ráadásul a közel 150 ország egyikeként hazánkban is jelen van a világ legnagyobb, amerikai hadserege. Amiatt pedig, hogy Ukrajna mint szovjet utódállam a szomszédunk, bizonyos szempontból mi is kiemelt figyelmet kapunk a tengerentúlról.

– Az előző felvetésem arra is vonatkozott, hogy az elnökválasztás által előidézett nagy érdeklődés érthető, de sok határozott kijelentés fogalmazódik meg az amerikai társadalom egészét illetően, amelyek többsége aligha kellően megalapozott.
– Ez a jelenség minden felkapott, vagy valóban fontos témakör esetében előfordul. Köztudott, hogy mindenki ért a futballhoz, még az is, aki életében soha nem rúgott labdába. Mostanában mindenki ért a járványkezeléshez: mire lesznek jók a vakcinák, melyik kórházban mennyi ágy van... Az áll a háttérben, hogy az emberek szeretnének részt venni abban, ami a társadalom számára fontos, ezért keresik a közös témákat, bele is ártják magukat. Ebben nem látok semmi borzasztó dolgot, de szeretném, ha a fél-értesülések, mellémondások, álhírek, torz üzenetek kevésbé terjednének. A jelenség kapcsán fontos, hogy a járvány esetében a tények eltagadása, kiforgatása sokkal veszélyesebb, mint az elnökválasztás esetén. Ha valaki téves információt terjeszt arról, hogy Donald Trump melyik államban hogy áll éppen, abból sok baj nem következik. De ha valakik lebeszélnek hiszékeny embereket a maszk használatáról, annak komoly tétje van. Az elnökválasztás egy alkalmi téma, amelynek ráadásul van egy magyar politikai értelmezése: megfogalmazódik némi aggodalom, hogy miként alakulnak majd a magyar-amerikai kapcsolatok, ha Biden hatalomra kerül. Az az igazság, hogy az amerikaiakat általában Magyarország nem nagyon érdekli, egyike vagyunk a sok-sok távoli, kis országnak.

– Kétségeket ébreszt bennem az ilyen politikai értelmezések és egyáltalán a mindenféle voksolási elemzés kapcsán, hogy le lehet-e egyszerűsíteni az amerikai társadalmat republikánus és demokrata szavazópolgárokra. Nem túl fekete-fehér, avagy piros-kék ez a gondolkodásmód?
– Egyrészt de, másrészt ennél is veszélyesebb, hogy

a demokrata-republikánus felosztást némelyek rávetítik a hazai politikai térképre. Egyáltalán nem lehet megfeleltetni a két rendszert egymásnak, mások a motívumok, szinte minden más. Azt mondtam, hogy a járvány veszélyes dolog, de például ez a megfeleltetési próbálkozás ugyancsak veszélyes, hamis, megtéveszti az embereket, egyszerűen hazug megközelítés.

E tekintetben különösen igaz, hogy nem lehet néhány hírből, újságcikkből megérteni az amerikai viszonyokat. Eleve kevésnek tartom a hozzánk eljutó jó információk mennyiségét, de szerintem az embereket ez nem is érdekli, sokan a bulvárlapok színvonalán tájékozódnak, holott a valóság igen komplikált ebben az esetben is.

– Pedig végül mégis vagy Trump, vagy Biden, más választása nem nagyon maradt az amerikaiaknak. Vagy létezik alternatíva a piros és kék sarkon túl is?
– Létezik egy nagy tömeg az amerikai társadalmon belül, amelyről ritkán hallottunk korábban, s amelynek tagjait Trump részben a mondanivalójával, részben a stílusával, az egész személyiségével beemelte a nagypolitikába. Az úgynevezett közép-nyugat lakosságáról van szó – most pirosnak látjuk a lakhelyüket a választási térképen. Az ott élők döntően ipari munkások vagy a mezőgazdaságból élnek, farmerekről van szó, akik nem jártak magasabb iskolába, nem utaznak, nem ismernek más országokat, kevéssé tájékozottak, viszont sokan vannak. A nagy részük nem egyszerűen Trumpra szavaz, hanem tűzbe mennének érte, mert az ő hangjukon képes beszélni – nyilván nem a saját hangjáról, hanem egy felépített imázsról van szó. Ezek az emberek imádják őt. A Twitter az egyik fő eszköze ennek a típusú kommunikációnak: 140 leütésben, naponta akár 20 alkalommal közli az elnök a véleményét, mint valami gépfegyverrel szórja a gondolatait, amit a hívei hamar elterjesztenek. 140 leütést mindenki el tud olvasni, meg tud érteni.

– Ők tehát egy új szín, amely nem hagyományosan republikánus, vagy demokrata tömeg?
– Részben erről is szó van. És nem csupán meg tudta őket szólítani Trump, de a politikájába is beemelte őket, ellensúlyozva, sőt, támadva a washingtoni elitet. Azt kell látnunk, hogy a Harvardot végzett, diplomás réteg nem igazán Amerika. Trump jobban megtalálta, megszólította az igazi Amerikát. De talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy két Amerika létezik: a partvidék nagyvárosainak képzettebb lakossága, valamint az ország belső területe, kevéssé képzett lakossággal. Mindkét tömegre más-más jövő vár.

– Előkerült az elnökválasztás folyamatában egy érdekes, vallási alapú polarizálódás is: a protestáns Trump kontra a katolikus Biden. Mennyire befolyásoló tényező az elnökjelöltek világnézete?
– Nagyon. Az amerikai elnökök 95 százaléka protestáns volt – az Amerikai Egyesült Államok eredendően protestáns ország. Nagyon meghatározó az USA európai eredete, különösen a XVII. és XVIII. században oda vándorló angolok, skótok, németek, hollandok, skandinávok voltak a dominánsak. Sokkal később, a XIX. század közepén jelentek meg a katolikus írek, majd utánuk még több katolikus költözött oda, például magyarok is, mellettük szlovákok, olaszok, lengyelek, horvátok. Érkeztek aztán zsidók, ortodoxok, görögkatolikusok. Mindennek köszönhetően az eredetileg protestáns ország elkezdett pluralizálódni, színesedni. Másként megfogalmazva: a fehér, protestáns, angolszász többség társadalmi modellje a végét járja. Rengeteg a nem fehér, nem protestáns, nem angolszász eredetű amerikai lakos – csak feketebőrű állampolgárból van jelenleg 43 millió. Még mindig kisebbségnek számítanak, de növekszik a számuk. Nem szóltunk akkor még a latínókról, ázsiaiakról, amelyek hasonlóan bővülő népcsoportok.

2050-re jósolják, avagy vészjósolják az amerikai társadalom teljes átalakulását: onnantól kevesebb lesz a fehér ember, mint a többiek. Ennek az átalakulásnak a jele Barack Obama elnöksége, két színesbőrű külügyminiszter, Kamala Harris alelnöki jelöltsége.

Elérte tehát a legmagasabb szinteket is a multietnicitás. Ha visszatérünk a valláshoz, láthatjuk, hogy az első katolikus elnök Kennedy volt, aki ír családból származott. 1960-ban ez felért egy forradalommal: nagyon sok embernek furcsa, avagy elfogadhatatlan volt, ez pedig nem segítette a tevékenységét. Nem azért lett elnök belőle, mert katolikus volt, mégis befolyásolta a hite is az elnökségét.

– Biden esetében viszont mintha egyfajta előny lenne, hogy nem protestáns.
– Így van. Az amerikai társadalom ma már szereti a másságot. Ez vonatkozik a bőrszínre, a szexualitásra, a származásra, az angol nyelv hiányos, helytelen használatának elfogadására egyaránt. Amerika korábban roppant szigorú hely volt, komoly normarendszer uralkodott, az iskolarendszer is erre épült, amely szoros összefüggésben volt a protestáns egyházakkal. Merthogy nem egyetlen egyházról beszélhetünk: egyszer láttam az amerikai protestáns "családfát", amely hihetetlen szövevényes elágazásokat, rengeteg ágat tartalmaz, behálózza az amerikai társadalmat. Ez nem jelent aktív vallásosságot, rendszeres templomba járást. Az amerikaiak jelentős része nem jár templomba – hasonlóan a magyarokhoz –, de van hite, ami a döntő pillanatokban előtérbe kerül. Keresztelő, házasságkötés, temetés...

– Lehetett-e ilyen döntő pillanat az elnökválasztás, vagyis szavaztak-e tömegek amiatt egyik vagy másik jelöltre, mert ő is ahhoz a felekezethez tartozik, mint a voksoló?
– Nem gondolnám ezt jellemzőnek. Az életkort sokkal fontosabb tényezőnek tartom. Biden 78 éves, s bár technikailag, jogilag lehetséges, nem reális, hogy még egy ciklust végigvigyen elnökként. Ezt hívják ageism-nek, azaz az életkorral, főleg az idősekkel kapcsolatos előítéletnek, s szerintem olykor akár növelte is a demokrata jelölt esélyeit. A háttérben eközben fölsejlik az alelnökjelölt megnövekedett fontossága.

– Nem lehet, hogy ez a felállás valójában Kamala Harris leendő elnökségének előkészítése, vagyis nem a leendő elnöknek lesz alelnöke, hanem inkább az elnök lenne amolyan útkészítője, átmeneti felettese a hölgynek?
– Hallottam magam is ilyen spekulációt. Ez attól függ, hogy Biden milyen elánnal veti bele magát az elnökségbe, a tényleges napi munkába. Lehet, hogy nagy lendülettel végzi majd a dolgát, de ha elhasználja őt az elnökség, hamar belefárad, az egy másik út. Egyáltalán nem következik azonban a kimerültségből, idős korból, hogy előtérbe kerüljön az alelnök, ehhez valaminek történnie kell az elnökkel.

– Legalább cselekvőképtelenné kéne válnia.
– Pontosan. Nem mondhat le az alelnöke javára az elnökségről. Az viszont nem kizárt, hogy olyan alelnökjelöltet keresett a demokrata párt, aki, ha úgy hozza a sors, képes betölteni az elnöki tisztet. Számos olyan személy volt az amerikai történelemben, akiből így lett elnök. Truman, L. B. Johnson, Ford, az idősebb Bush... Egyik-másik eset azt is szemlélteti, hogy néha épp azt üzeni egy alelnök személye, mennyire jelentéktelen, nem kell tőle tartani, súlytalan. Aztán néha az élet másként hozza.

– Mégis logikusnak tűnhet, hogy 2024-ben Kamala Harris lesz a demokraták elnökjelöltje.
– Kétségkívül egyfajta építkezésnek tekinthető az alelnöki poszt, de a hosszabb távú kimenet attól is függ, hogy mennyire enged neki teret Biden. Hogy egy konkrét példát mondjak: nagy valószínűséggel vissza fog lépni az USA a párizsi klímaegyezménybe. Ha az alelnökét küldi majd Párizsba emiatt az elnök, az egy szimbolikus üzenet lehet a jövőt illetően. Ráadásul az ilyen nagy utak megterhelőek, s nem biztos, hogy akár saját maga, akár az orvosai döntése nyomán Biden túl sokat fog utazni. Ez is Harris helyzetét erősíti. De ez mind fikció, nem tudjuk, mit hoz a jövő.

– Biden szintén volt alelnök, Obama pedig megannyi esetben teret is engedett neki.
– Sőt, hetente egy alkalommal együtt is reggeliztek a Fehér Házban. Ez részben szimbolikus esemény volt, de meg is beszélték az aktuális ügyeket, teendőket.

– Az biztosnak tűnik, hogy Biden más elnök lesz, mint Trump volt. Mennyire fogjuk ennek a hatását érezni idehaza, elvonatkoztatva a pártpolitikai szándékú előhangoktól?
– Minden csoda három napig tart.

Trumpot és adminisztrációját megkedvelte a magyar kormányzat és talán ez fordítva is igaz. De előbb-utóbb érkezni fog egy másik nagykövet, aki szintén összebarátkozik majd a magyar külügyminiszterrel, a miniszterelnökkel.

Azt gondolom, pár hónapon belül rendeződni fog a két ország kapcsolata, mivel nem nagyon van más választási lehetőség. Természetesen továbbra is érdemes amerikai befektetéseket hazánkba vonzani, mi is fogunk amerikai eszközöket vásárolni, ahogy tettük ezt a legutóbbi fegyverbeszerzésnél. Nem csak elnök és miniszterelnök szereti vagy nem szereti egymást, hanem a gazdaságok is kapcsolatban vannak. Magyarország geopolitikailag jelentős helyen található – amint említettem, az USA számára elsősorban Ukrajna szomszédsága miatt vagyunk érdekesek. Ráadásul a mai napig nagyon sok magyar él az Amerikai Egyesült Államokban. Ezek az emberek nagyon büszkék rá, hogy ők magyar-amerikaiak, kettős lojalitásuk van. Jól ismerem ezt a világot, hiszen fél évszázada rendszeresen utazom Amerikába, sok időt töltök ott, s azt tapasztalom, hogy ezek a lojalitások megférnek egyazon ernyő alatt. Sokan közülük szívesen visszaköltöznek hozzánk, főleg idős korukban. Azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy létezik egy Magyar-Amerika. A járványhelyzet ugyan ezt most hátráltatja, de folyamatosan jönnek és mennek emberek a két ország között, hónapokat, éveket töltenek itt, vagy ott.

– Az USA és Magyarország kapcsolata tehát nem egyszerűsíthető le politikai vezetőkre.
– Nagyon sok rokoni kapcsolat, barátság, utazások, üzlet... Rengeteg nem politikai szál köt össze bennünket. Legalább egy millióra vagy annál is többre tehető a ma az Egyesült Államokban élő magyarok vagy magyarországi származásúak száma. Ennek történelmi okai is vannak. Amíg az I. világháború előtti időszakban volt több olyan esztendő is, amikor évente 200 ezer magyar ember költözött Amerikába, a második kvótatörvény (1924) életbe lépését követően évente csak 473 költözhetett oda, 41 éven át. Ez teljesen megváltoztatta a vándorlás karakterét. Ha tovább szeretnénk elemezni az amerikai társadalmat, beszélhetnénk az ilyen vándorlások miatt egy Öreg Amerikáról és egy Új Amerikáról is, amelyek szintén együtt alkotják az ottani össznépességet.

– Hosszú közös múlt és ugyancsak gyümölcsöző jövő lehetősége köti tehát össze az országainkat.
– Valóban, de

Amerika annyiban mindenképp különbözik Magyarországtól, hogy ott két választás között tényleg nem csupán piros és kék szín létezik, hanem sokkal nagyobb az egymás iránti türelem, a tőlünk különböző emberek elfogadása.

Legalábbis ez része volt az amerikai hagyománynak. Csak remélni lehet, hogy a mostani választások után hamarosan újra nagyobb lesz a társadalmi tolerancia, a máshogy gondolkodás respektusa. Nagyon fontos lenne ez az egész világ számára.

Beszélgetőtárs: Gégény István