Általános trend vagy elszigetelt jelenség az iszlám fundamentalizmus? Olvasói vélemény.

Az elmúlt időszak terrorista cselekményei (ld. a francia történelemtanár lemészárlását vagy a nizzai és a lyoni gyilkosságokat) valósággal sokkolták nem csak a francia, de a nemzetközi közvéleményt. Itt alapvetően nem migrációs válságról, a különböző kultúrák keveredésének, illetve az asszimilációnak a problémájáról, nehézségeiről van szó, hanem egy szélsőséges jelenségről, amelynek az egyik állomása Franciaország. (A másik állomása pedig immáron Ausztria, a legutóbbi bécsi merénylet kapcsán.)

Ahogy Sebastian Kurz osztrák kancellár fogalmazott: „…az ellenség az iszlamista szélsőségesség, nem a muszlimok”, amit a nizzai polgármester egyenesen iszlamofasizmusnak nevezett.

De nézzük, mi a helyzet az iszlám jelenlétével Európában.

Európában mintegy 25 millió muszlim él. Franciaországban a lakosságnak már legalább 10%-a muzulmán, ezután Hollandia következik 6%-kal, majd Dánia és Németország (5-5%). A második világháborút követő években érkeztek Nyugat-Európába az első generációs bevándoroltak, napjainkban már a harmadik generáció is felnőttkorba lépett. Mivel jelentős különbségek vannak az egyes generációkhoz tartozók felfogása között, valójában nem is beszélhetünk egységes muszlim vagy iszlám kisebbségről Európában, hanem csak iszlám kisebbségekről. Az egyes muszlim közösségek származásukat, felfogásukat, lakóhelyüket, valláshoz, illetve a többségi társadalomhoz való viszonyukat tekintve rendkívül eltérőek. Felmérések szerint a nyugat-európai muszlimok lényegesen pozitívabban vélekednek a keresztényekről, mint általában az iszlám világ országaiban, ami mindenképpen bizakodásra adhat okot.

Más oldalról vizsgálva a kérdést, az európai népességen belüli jelentős mértékű arányeltolódás a muszlim kisebbségek javára várhatóan tovább folytatódik a jövőben is. E mellett azonban mindenképpen megemlítendő a korösszetétel terén fennálló különbség, azaz a fiatalok jóval magasabb aránya a muszlim népességen belül. Például az Egyesült Királyságban a 16 évesnél fiatalabbak aránya az összlakosságon belül 20 százalék, a muszlim népességen belül viszont egyharmad, hasonló az arány Franciaországban (20% és 1/3), valamint Németországban (18% és 1/3) is.

Az iszlám közösségekkel kapcsolatos problémák azonban nyilvánvalóan nem választhatók el az adott országok „történelmi” vallásainak helyzetétől, illetve az állam és az egyház/vallás sajátos, az adott országra jellemző viszonyától. Több EU-s ország gyakorlata például nem részesíti egyenlő elbánásban a különböző vallási közösségeket: a muszlimok nem kapják meg ugyanazokat a jogokat, mint egyes keresztény egyházak. Emiatt gyakran előfordul olyan eset, amikor muszlim közösségek keresztény „szövetségest” keresnek maguknak a vallás, mint közös nevező alapján. Ami szintén erősíti a muzulmánok által a keresztény többségről kialakított pozitív képet.

Ami a muszlimok megítélését illeti az európai többségi társadalmak részéről, felmérések szerint a nyugat-európai közvélemény ugyanazokat a tendenciákat lényegesen negatívabban ítéli meg, mint a muszlimok. Továbbá gyakran mást, rosszabbat feltételez a muszlimokról, mint amit ők gondolnak saját magukról. Ilyen például a vallásosság, illetve az iszlám identitás erősödése.

Általános trendként jelenik meg az európai sajtóban és a közvéleményben az iszlám fundamentalizmus kérdése, ugyanakkor ez elszigetelt jelenség, csak egy szűk kisebbséget (gyakran elszigetelt csoportokat) lehet ezzel jellemezni, igaz, ők a leghangosabbak, ők, vagy csoportjaik követik el a merényleteket.

(A legnegatívabb vélekedés a muszlimokról Európában egyébként éppen Magyarországon alakult ki (72 százalék), holott szám szerint a legkevesebb muzulmán hazánkban él <0,4%>).

Látnunk kell ugyanakkor, hogy a muszlimokkal, ahogy általában a bevándorlókkal kapcsolatos kérdés alapvetően gazdasági természetű. Míg az Európai Unió országaiban a kétezres évek közepén ugyanis 100 aktív dolgozóra 35 nyugdíjas jutott, ez az arány egyes becslések szerint 2050-re 75-re nő, egyes országokban (Olaszország, Spanyolország) elérheti az 1:1-et is. Emiatt sokak szerint a további bevándorlások – az inaktív lakosság pótlása miatt – elengedhetetlen feltételei a gazdasági túlélésnek.

A muszlimok beilleszkedését az európai kultúrkörbe és a jelen, XXI. századi nyugati civilizációba számos tényező nehezíti. Többek között az, hogy az iszlámnak minden tekintetben alkalmazkodnia kell a felvilágosodással és racionalizmussal fémjelzett európai értékekhez, vagyis az európai modernitás részévé kell válnia. Noha a muszlimok a modernitást alapvetően nem a szekularizációban, vagy vallási reformban képzelik el, mégis látjuk, hogy az utóbbi évtizedekben Európában (is) megjelent egy „individualizált és szekuláris iszlám”, hasonlóképpen ahhoz, ahogy a kereszténység, illetve a keresztény felekezetek is kialakították a maguk perszonalizált és szekularizált változatát a felvilágosodást követően, az állam és egyház szétválasztásával.

Franciaország Európán belül is egy sajátos példája a szekularizációnak: a laikus állam eszméje itt valósult meg először, amely szorosan összefügg a francia politikai vagy államnemzet-fogalommal. Ebben pedig az egyén államhoz való viszonya kizárólag állampolgárságán, és nem bármilyen – akár vallási – közösséghez tartozásán múlik.

Két alapvetőnek tekintett érték ütközik tehát egymással: a francia felvilágosult köztársasági értékrend egyik alapkövének tekintett sajtó- és szólásszabadság, valamint a hithű muszlimok szemében meghatározó alapértékek illetve személyek, pl. Mohamed próféta tisztelete.

A próféta karikatúrája egyenesen istenkáromlással ér fel a hithű muszlimok szemében. Lehet, hogy nem alaptalan elvárás a muzulmán vallásúak részéről, hogy a szentként tisztelt próféta ne lehessen semmilyen karikatúra tárgya, ahogy egyébként a vallásos keresztények sem néznék jó szemmel, ha bármely bibliai próféta, apostol, vértanú vagy szent valamilyen tiszteletlen karikatúra tárgya lenne.

A „toleranciák ütközésének”, interferenciájának azonban nem lehet más a célja, mint egymás erősítése, egyfajta „győztes-győztes játék” elérése. Az egyik fél részéről elismerendő alapérték a szólás- és sajtószabadság, ami természetesen nem lehet korlátlan, sosem volt az (ld. például a Facebook holokauszt- vagy koronavírus-tagadó közösségi oldalainak a felfüggesztését!); a másik fél részéről pedig betartandó a vallásos alapértékek, szimbólumok tisztelete (hozzáteszem, nem csak az iszlám, hanem bármely más vallás felé). Ennek révén a közösségek egymást tudják erősíteni, szélesebbé teszik egymás látókörét, gazdagítják ismereteiket, kultúrájukat, elfogadóbbá teszik tagjaikat a másik iránt.

Összegezve: a terrorista cselekmények kapcsán semmiképpen sem a többségi muszlimok, nem is az iszlám vallás, hanem néhány beilleszkedési zavarokkal küzdő, nyilvánvalóan személyiségében is sérült, harmadik generációs bevándorló fiatal vallási álarc mögé rejtett barbár cselekedetéről beszélhetünk.

Szilágyi Zsolt

(Nyitókép: unsplash.com)