Nagy kísértés, borzasztó pusztítás.

Ahogy távolodunk otthonunktól, annál tájékozottabbakká válunk a világban. Legalábbis azt hisszük. Mindeközben fogalmunk sincs, szeretteinkkel mégis mi újság.

Nagy valószínűséggel többen meg tudják mondani, ki is lett az USA elnöke, mint azt, hányan és kikkel laknak egy házban. Ahhoz sem kell sok számítás, hogy hírolvasással és híradó nézésével jóval több idő megy el, mint az egymás felé fordulással, az egymásra figyeléssel. A hírfolyam könnyen kezelhető egy hüvelykujjal, míg egy másik ember jelenléte, az Őrá való figyelés jóval több erőfeszítést kíván – azt meg nem lehet fekve és a töltőre dugva, na.

Az agy végkimerülésig szippantaná a betűk hosszú csíkját a folyamatos dopaminfröccsért, amitől többnek érezheti magát azoknál, akik nem tudják, mi történt tegnap a Hold túloldalán. A túlzott hírfogyasztás kiír minket a saját életünkből és egy olyan helyre terel, ahol a fene nagy tájékozottságunkkal kevélyen ülhetünk és társaloghatunk a kikkel is?

Ami miatt érdemes elkerülni a híreket:

• valaki úgyis elmondja
• nélkülük is egész rosszul tudunk lenni, minek fokozni?
• ami fontos, azt látni is fogjuk
• jóval több szabadidőnk marad
• megnő az agyunk kapacitása
• mivel az agy sokat fogyaszt, csökkenhet az étvágyunk
• ezzel megoldható a túlfogyasztás?
• a hírek nagy része mások dolgaival foglalkozik, a miénket tudjuk – csináljuk?
• ismerünk egyetlen olyan embert, aki határozottan boldogabb és kiegyensúlyozottabb tőle?

 
Belegörgettünk már igazán a közelünkben élőkbe?

Tudjuk, mi jár a fejükben, a szívükben? Minek örülnek igazán, mit hallanának szívesen, mit szeretnek úgy nagyon és hogyan és mennyit és mikor?

Az igazi hír és újság az, hogy a velünk, mellettünk, közelünkben élő Másik mit szeret. Azt hogyan szereti, mikor és miért.

Ha szeretteinket olvassuk, örömet írnak a szívünkbe.  

(Nyitókép:pixabay.com/lechenie-narkomani)