Beriné Varga Dóra roma származású leendő szociológus sorsfordító története.

– Milyen családi környezetben indult az élete?
– Kisvárdán születtem – anyukám 19, apukám 20 éves volt akkor, később született még két öcsém. Egy kicsi faluban nőttem fel, Mezőladányban. Apukám, akinek a legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános, 15 éves kora óta fizikai munkával kereste meg a család megélhetőségét biztosító anyagiakat. Hosszú évekig távol tőlünk, Budapesten dolgozott, így előfordult, hogy csak 2-3 havonta láttuk őt. Később sikerült az otthonunkhoz közel stabil munkahelyet találnia, így az elmúlt 10 évben minden este otthon volt. Jelenleg ismét Budapesten dolgozik, de sokkal barátibb körülmények között, mint korábban. Anyukám, amíg kicsik voltunk, alkalmi munkákkal próbált besegíteni az anyagiakba. Hol takarításokat vállalt, hol napszámba járt. 35 éves korában leérettségizett, amiért rendkívül büszke vagyok rá. Az érettségi után több végzettséget is megszerzett, azonban az ideális munkahely a falun belül talált rá: évek óta a helyi konyhán dolgozik szakácsként. Emellett továbbra is vállal plusz munkákat úgy, ahogyan azt édesapám is teszi, hogy nekünk, már felnőtt gyermekeinek mindenben segítségünkre tudjon tenni. A férjem mellett mai napig a szüleim a legbiztosabb támaszaim, sokat köszönhetek nekik. Az idősebbik öcsém szintén fizikai munkával keresi a kenyerét, pedig ő is érettségizett és üzletvezetői végzettséget is szerzett a szakács szakmája mellett. A kisebbik öcsém szociálpedagógia szakon végzett a Nyíregyházi Egyetemen idén januárban, azóta Budapesten él, ott dolgozik.

– Mivel foglalkozik jelenleg?
– Decemberre várjuk férjemmel a születendő kislányunkat, így most már a munkától távol, minden időm neki szentelem majd. A várandósságom előtt 2 évig dolgoztam a debreceni Kenézy Gyula Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán. Jelenleg azonban – elszakadva az egészségtudománytól – egy új területen is szeretném megvalósítani terveimet, így idén szeptembertől a Debreceni Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Doktori Programját kezdtem el, elsőéves doktoranduszként. A programot az anyai feladatok ellátása mellett szeretném végigcsinálni.

– Miért döntött úgy, hogy roma szakkollégiumba jelentkezik?
– Elsősorban a havi ösztöndíj miatt jelentkeztem, mely nagyban hozzájárult, hogy eredményesen befejezhettem tanulmányaimat. Olyan családban, ahol a szülők keményen dolgoznak a mindennapi kenyérért, és még így is adódnak anyagi problémák, a szakkollégium által biztosított havi ösztöndíj szó szerint kincset ér. Ezzel együtt

a szakkollégium összetartó ereje, az egymás iránt érzett felelősség és tisztelet, szeretet igazán „emberré” kovácsolja a felvételt nyert hallgatókat.

Egy ilyen közösség tagjának lenni maradandó élményt nyújt egy egész életre. Ezekkel az érzelmekkel és tapasztalatokkal csak ebben a csapatban találkozhattam, és biztos vagyok benne, hogy hiányozna az életemből, ha nem kaptam volna meg ezt a lehetőséget.

– Bántották valaha a származása miatt?
– Szemtől-szemben soha nem ért negatív megkülönböztetés, ilyen szempontból nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Az is igaz azonban, hogy az egyetemi előadások alkalmaival, majd később, a munka világában számtalanszor futottam bele a cigányságot érintő kritikába. A legmaradandóbb élményem talán az, amikor másodéves egészségügyis hallgatóként megkezdtem a gyakorlatomat a városi kórházban. Köztudott, hogy vannak kórházak, ahol „A” és „B” részleg működik a szülészeti osztályokon. Nyilvánvalóan az „A” részlegen vannak a VIP szobák, míg a „B” a normál részleg, ahol többágyas szobákban szép számmal vannak cigány kismamák, vagy éppen anyukák. A gyakorlat megkezdése előtt valószínűleg külföldi hallgatónak néztek – ez máskor is előfordult velem –, így természetesen az „A” részlegre akartak beosztani. Én azonban jeleztem, hogy inkább a másik oldalra mennék. Nagyot néztek, aztán, gondolom, leesett a tantusz, hogy miért is lesz nekem jó a „B” oldalon... :) Tettem a dolgom az osztályon egész héten, a hét végére pedig minden anyukával, kismamával sikerült kicsit közelebbről megismerkednem. Péntek délután, amikor a műszak végén elköszöntem, minden kórteremben azt kérték, hogy amikor csak tudok, erre az osztályra jöjjek, mert ők annyira büszkék, hogy cigány hallgató van közöttük. Mintha családtag lennék. Elmondásuk szerint magabiztosabbak lettek azáltal, hogy engem megismertek, és én leszek a példa a gyermekeik számára. Ettől nagyobb dicséretet soha nem kaptam!

– A média gyakran torz képet fest a cigányokról, rendre a szélsőségeket emelik ki: szegénység, bűnözés, kivételes tehetségek... Ön szerint milyenek a romák valójában?
– Amikor az egyetemre bekerültem, az volt a legnagyobb félelmem, hogy egyedül leszek cigány hallgató. Ez valósággá vált: a tanulmányaim alatt végig egyedül voltam. Aztán a szakkollégium és egyéb iskolán kívüli tevékenységeim révén több cigány hallgatót ismertem meg és rájöttem, hogy nem is vagyunk kevesen. Ehhez képest viszont még mindig nem tud rólunk a többségi társadalom. Valóban igaza van azzal kapcsolatban, hogy

vagy a mélyszegénység és a cigánybűnözés van terítéken, vagy a rivaldafény és média világába belecsöppent egy-egy tehetség van címlapon. A roma társadalmat hazánkban abszolút nem ismeri a többségi társadalom, csak a fent említett két véglet létezik. És hol vagyunk mi?

A gyakran többgyermekes családból származó, munkanélküli szülőkkel a háttérben, sokszor mélyszegénységből kitört és diplomát szerzett ápolók, szülésznők, tanárok, mérnökök, informatikusok, orvosok, jogászok és még sorolhatnám... Mert igenis vagyunk és nagyon remélem, hogy egyre többen leszünk. Bár nem csillogunk a rivaldafényben, ettől függetlenül társadalmilag hasznos munkát végzünk. Azonban el vagyunk veszve a rengetegben. Ilyen mértékű megkülönböztetéssel nem lehet együtt élni, hiszen itt vagyunk mi, a két lábon járó bizonyítékok, akiknek az élete valóban nem a reflektorfényben csillog, de nem is börtönbüntetésre várunk. Számtalanszor találkoztam már azzal a véleménnyel, hogy én százból az az egy vagyok, akinek sikerült. Aztán elmondom, hogy cigány, diplomás férjem van, diplomás öcsém van, diplomás sógornőim vannak, és megakadnak a lélegzetek. Nem százból vagyok az az egy. Már nem. Csak egy kicsit nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy megmutassuk magunkat a nagyvilágnak. Mert saját magunknak kell kiharcolnunk, hogy megismerjenek, elfogadjanak és bizonyítsuk, hogy mi vagyunk az arany középút, amit a társadalmunk sajnos még nem ismer. El kell mennünk rendezvényekre, vállalnunk kell interjúkat, nyilvános szerepléseket, mert másképp nem fogjuk bebizonyítani, hogy rosszul ítélik meg a roma társadalmat, nincs ok a megkülönböztetésre.

– Hogyan változott Ön szerint az elmúlt években, mennyire tapasztalható 2020-ban bármilyen konkrét megkülönböztetés a romákkal szemben?
– Volt egy időszak, amikor azt éreztem, hogy nem néznek rám csúnyán az utcán csak azért, mert barna a bőröm. Viszont az elmúlt 2-3 évben rosszabbnak érzem a cigánysághoz való össztársadalmi hozzáállást. Egyre fokozódik a cigánybűnözéssel való megbélyegzés, a „csak a segélyek miatt szülnek halomra” típusú megjegyzések. Pedig statisztikai adatok alapján nem nőtt sem a cigány elkövetők által elkövetett bűncselekmények száma, sem a cigány gyermekek születésének száma az elmúlt évek összesített adataihoz képest. Tehát kicsit utánanézve egyértelműen kiderülne, hogy megalapozatlan a gyűlölet, de a tájékozódás a jelek szerint nem fér bele a többségi társadalom gyűlölködő tagjainak drága idejébe.

– A munka világában éri-e megkülönböztetés hazánkban jelenleg a romákat?
– E téren még mindig érzek egyfajta bizalmatlanságot a munkáltatók részéről a romákkal kapcsolatban. Tény, hogy több lehetőség van már, mint a szüleink idejében volt, viszont családon belüli tapasztalatok bizonyítják, hogy ha egy munkaadónak választania kell, inkább egy nem cigány alkalmazottat vesznek fel, mint fordítva. Ez az azonban nem lehet kifogás egyetlen roma munkavállaló számára sem, hiszen mindenhol ki kell járni a bizalom útját, a lehetőségekkel pedig élni kell. Munkaerőre mindig és mindenhol szükség van, a nehézségek ellenére is menni és bizonyítani kell a munkára való alkalmasságot.

– Mit tanácsolna azoknak, akikben különböző benyomások hatására továbbra is negatív kép él a romákkal kapcsolatban?
– Járjanak nyitott szemmel! Ne csak a rosszat lássák meg, adjanak második esélyt. Tudom, hogy az elvesztett bizalmat nehéz visszanyerni, bármilyen okból is veszítettük el, de mindenkinek jár egy újabb lehetőség. Nem utolsó szempont, hogy

nem csak romák okozhatnak negatív benyomást: a nem cigány társaink is ugyanolyan formában képesek ártani és bántani. Ha nekik jár a megbocsátás, akkor a romák is érdemeljék meg.

– Mit üzenne azon roma társainak, akik szívesen választanának értelmiségi pályát?
– A tanulásba fektetett energia minden formában meghozza gyümölcsét. Az értelmiségi pálya elérésének egyetlen kulcsa a szorgalom és kitartás, amelynek felül kell írnia minden nehézséget. Ha kitartó az ember és eléggé elszánt, akkor bármit elérhet. Tessék bátornak lenni és megdolgozni az álmokért!

– Milyen fejlődési lehetőséget, konkrét lépéseket lát reálisnak a romák és nem romák közötti párbeszéd, közeledés, közös nemzetépítés terén?
– Az oktatásban látom a megoldást. Rengeteg időt és pénzt kellene fordítani a romák oktatására, hiszen a legtöbb nézeteltérés oka az iskolázatlanságból eredő tudatlanság, melyet kihasználnak az emberek. A többségiek mondhatják, hogy nincs miről beszélniük, hiszen a romák nem értik, nem tudják, mik az alapvető társadalmi problémák, a romák pedig szintén azzal védekeznek, hogy ők ehhez nem tudnak eleget a világ dolgairól. Az intelligencia fejlesztésével, az alapvető iskolai tudás megszerzésével a romák is megértenék a problémák forrását, változna a hozzáállásuk és egyenlő partnerként kezelnék őket egy közös párbeszédhez, amely kezdő lépése lehetne a nemzetépítés jobb irányba terelésének. Remélem a közeljövőben sikerül majd a férjemmel karöltve egy olyan módszert kidolgozni, mely ezt az utat fogja segíteni a roma fiatalok körében.

Beszélgetőtárs: Gégény István

* * *

A cikk elkészítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a Nemzeti Tehetség Program részeként, "A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása" projekt keretében.