Mi okozza a tudomány szerint, és mit tehetünk ellene?

A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen egyedül külföldön lenni. Amikor nincs a környezetedben az anyanyelveden beszélő másik embertárs. Amikor mozizni támadna kedved, vagy éppen színházba menni, de az előadás nem az általad leginkább élvezhető magyar nyelven van, vagy éppen nincs is elérhető közelségben ilyen jellegű szórakozási létesítmény. Keresed a húsboltot, valami hasonlót találsz, de abban is csak szűk választék vár. Elmész életedben először külföldön szaunázni, s a wellness részleg bejáratánál meztelenre vetkőztetnek. Hiányzik a pezsgős, otthoni megszokott környezet, a család, a barátok…

A személyes érintettség arra ösztökélt, hogy mélyebben beleássam magam a témába, így szakfolyóiratok írásait böngésztem, s a szülőfalumból származó egyik barátommal beszélgettem - aki már másodjára van kint Londonban - külföldi tapasztalatairól.

Bár a COVID most sokakat elgondolkodásra késztet a jövőjüket illetően is, általánosságban elmondható, hogy sokan döntenek úgy, szerencsét próbálnak, s munkavállalási, vagy más céllal kimennek külföldre, akár ideiglenesen, akár tartósan.

Egyes esetekben már az utazás előtt jelentkezhet a honvágy, a kint tartózkodók esetében pedig egyértelműen ez az egyik legerősebb visszahúzó tényező. Az otthonosság megszokott helyzetei: az édesanya főztje, a házikedvencek, az emberi kapcsolatok, a helyismeret stb. 

De hogyan is definiálható a honvágy kifejezés?

A szakirodalom szerint a honvágy egyfajta szorongásos állapot, stresszor, mely azon embereket érinti, akik távol vannak a megszokott környezetüktől.

Intenzív megszállottság az otthoni érzések iránt, a hazaérkezés megélésének vágya, valamint az otthon iránt érzett erős bánat. László számára a honvágy „azon impluzusok, érzések utáni vágyakozás, melyek  huszonvalahány évig meghatározták az életét: az otthoni környezet, a hangok, az emberek.”

Számára az első pár hónap volt a legnehezebb, évekkel későbbi mobilitása során a honvágy már gyengébben jelentkezett nála: „Az első néhány hónap – amikor először vagy távol – az borzasztó. Huhh, akkor nagyon hiányzott! Ma már nem olyan erős, mint amilyen évekkel ezelőtt volt.” Vagyis az idő múlásával enyhülhetnek bennünk a tünetek.

Az ismeretlen környezetbe való csöppenés kulturális sokkot is okozhat.

Ez részben azért alakul ki, mert váratlan, gyakorlatilag egy kellemetlen meglepetésként ér bennünket, részben pedig azért, mert a helyi kultúrát valami másként, tőlünk idegenként éljük meg, sőt, akár egyértelműen rosszabbnak ítéljük meg azt. Átéljük tehát a megszokott hazai kultúra jegyeinek hiányát, és számolnunk kell az ember etnocentrikus attitűdjével is. (Az etnocentrizmus az a meggyőződés, hogy az egyén etnikai csoportja vagy kultúrája felsőbbrendű.) Ha ez a kettő egyszerre jelentkezik, a kulturális sokk borítékolható.

Lászlón ez naplóírás formájában tört ki: „Nem tudom, hogy pontosan miért, de akkor úgy voltam vele, hogy megörökítem napról napra, hogy hol vagyok, s mit csinálok. Egy teljesen más világba kerültem szó szerint, és ezt le akartam írni minden nap.” Egyébként hazatérve a barátai unszolására gondolatait könyvként is megjelentette, Londoni ébredés címmel.

A honvágy érzése gyakorta „csak” időszakosan jelentkezik, de súlyos esetekben folyamatos. Lászlóban akkor tör elő, ha a közösségi hálón az ismerősei által frissen megosztott otthoni, főként, ha a szülővárosáról készített fotókat lát.

A jelenség nem elhanyagolható.

A honvágyat a stressz alapvető elemének tekintik, és betegségeket idézhet elő: depressziót, az immunrendszer legyengülését okozhatja.

Azt is bizonyították már, hogy a honvágy a munkát is akadályozhatja, teljesítményproblémákhoz vezethet.

A kulcskérdés az újhoz történő alkalmazkodási képesség, vagyis hogy változásra kész-e az egyén. Az alkalmazkodásnak több stratégiája ismert. Fontos lehet például a saját környezet biztonsága (hogy milyen intenzitású a kapcsolata a barátaival és a családjával), de az is, hogy mennyire igyekszik felfedezni a kultúrát, és képes-e az új környezet gyors értelmezésére. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy azok esetében, akik az otthoniakkal rendszeresen tartják a kapcsolatot, kevésbé intenzív a honvágyérzet. Jó gyakorlatnak bizonyult az is, amikor a saját közösségükből származó emberekkel ismerkednek: használják a közös nyelvet, társasági életet folytatnak, vagy például az otthoni konyha szerinti ételeket főznek. Sokat jelenthet továbbá a társsal vagy rokonokkal együtt történő költözés, ugyanis a család jelenlétében kevésbé tör ránk a honvágy.

A lakhelyváltoztatásra való tudatos felkészülés is sokat segíthet.

Egy külföldi kiküldetés esetében a vállalat például képzést tarthat, országlátogatást szervezhet, vagy egy korábban már kiutazott kollégával felveheti a kapcsolatot, hogy az információval lássa el az új jelöltet. Mint tudjuk, a félelem sokszor információhiányból fakad, így egy ilyen jellegű pre-edukáció képes a pszichológiai felkészítésre, és bizonyos mértékig tompítja a diszlokáció (áthelyeződés, eltolódás) érzését. A helyi kultúra autodidakta tanulmányozása is célravezető lehet: például a helyi televízió kultúrát prezentáló műsorainak nézésével vagy a turisták számára helyi guidelineként használható könyvek vásárlásával.

László a honvágyát úgy próbálja csillapítani, hogy olyankor magyar szinkronnal készült filmeket néz, de sokat nosztalgiázik képek megtekintésével is: „Ezek visszaadnak valamit abból, ami évekkel ezelőtt volt. Legyen az egy kép, egy hang, bármi, ami az otthont felidézi. Az ember a lelkét táplálja ezekkel.” Barátai esetében az otthoniakkal való gyakoribb kapcsolattartást vagy éppen magyar rádióadók hallgatását látja bevált módszernek.

Horváth Klaudia

(Nyitókép: pixabay.com)