Nem fán terem a pénz!
SZEMlélek 2020. október 20.

Nem fán terem a pénz!

Néhány napja került a német mozikba egy dokumentumfilm a pénz világáról.

oeconomia2.jpgA fiatal német rendezőnő nem először foglalkozik a gazdaság embert felemésztő rendszerével. 2011-ben készült Work Hard Play Hard című dokumentumfilmje a nemzetközi óriáscégeknél elvárt munkastílus kegyetlenségét mutatja be, hűvös elegenciával. Az Oeconomia című új filmje is hasonló: lenyűgözően elegáns és hátborzongató egyszerre.

Carmen Losmann egy interjúban elmondta, hogy a gazdasági világválság után a kíváncsiság vezette, kereste az összefüggést a gazdasági növekedés, az eladósodás és az egyre növekvő vagyonkoncentráció között. Amit az üveg-beton-acél palotákban, felhőkarcolókban megtudott, az tulajdonképp mindenki számára hozzáférhető információ, de ahogy némely szereplő ki is mondja: "az emberek úgysem értik". Megállapítása szerint az uralkodó logika része, hogy egyfelől ködösítenek, nem fedik fel az összefüggéseket, másfelől elhitetik, hogy nincs alternatíva. A film elkészítéséhez végzett kutatásai alapján azonban leszögezi: sok más megoldás létezik.

A film honlapján Losmann így ír: Az uralkodó kapitalista gazdaság ökológiai, szociális és társadalmi válságokba visz, és ezek egyre súlyosabbak, kiélezettebbek. Egy beszélgetésben pedig így fogalmaz: a kapitalizmus a 21. század folyamatos krízise. Épp ezért sürgősen szükség van az alternatív megoldások elgondolásán túl azok tevékeny, gyakorlati kipróbálására, hogy megtaláljuk gazdasági rendszerünk átalakításának útjait.

A sajtóvisszhangok kiemelik a rendezőnő őszinte, szinte naiv kérdéseit, amelyek nem egy interjúalanyát zavarba ejtik. Lenyűgöző a film látványvilága is, az absztrakt témát sikerül nagyszerű felvételekkel, remek kameramunkával vizuálisan is élménnyé tenni. A filmet középiskolások oktatásában is felhasználják majd, ehhez külön munkaanyag is készült.

A vetítések után sok városban találkozhatnak a nézők a rendezőnővel és szakemberekkel is, és az eddigi alkalmakon élénk beszélgetések alakultak ki. Örvendetes lenne, ha a film Németország határain túl is terjedne és párbeszédre, együtt gondolkodásra indítana minél többeket.

Összeállította és fordította: Herbert Dóra

Forrás és kép: oeconomia-film.de 

süti beállítások módosítása