Inkább nem hívom fel, úgyis panaszkodik.

Ön- és közveszélyesen nehéz természetű ember senki sem lesz hobbiból, erre nem neveli senki sem szándékosan a gyermekét. Az oviban nem tanítják, sem az iskolában, mégis ki ne ismerne olyan embert, aki kötőszónak használja többnyire saját maga által megnyomorított életét.

Látszólag mindene megvan, mégsem örül neki. Se másnak, sem magának, sem semminek, soha, semmikor. Tevékenységi őrületében mindig mindent megtesz, mindenkiért és soha nem volt hálás neki senki, semmiért. Mindent egyedül ért el, mindig mindenkinek ő segített, neki soha senki és semmit. Még a világot is ő teremtette – és ebben igaza is van. Azt, amiben olyan rosszul érzi magát – valóban önmagának köszönheti.

A köztünk élő mártírok sokan vannak. Akiknek sosem volt jó semmi, az is csak rövid ideig. Sosem annyira, hogy kicsit is elég legyen. A mártíromsággal együtt jár a meg nem értettség, az ebből fakadó folytonos sértettség, a magány, az elkeseredettség érzése és ez gyakran komoly szerhasználattal is párosulhat és mindenféle egyéb önsorsrontó tevékenységgel.

A mártírnak is figyelem kell, nem is akármennyi. Ott csúszhat el az egész, hogy nem kapott elég figyelmet élete egy bizonyos szakaszában, vagy csak akkor, ha valami baja történt. Ha valami rossz történt vele, akkor felé fordultak, mert sírt, mert beütötte valamijét és ez az élmény motiválja arra, hogyan kapja meg az éltető figyelmet.

Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére. (Máté 5,22)

Sokan élnek köztünk, akiknek be nem áll a szájuk, fecsegnek, dadognak, bosszantanak, untatnak, valamit nagyon el akarnának mondani, valami nagyon feszíti ott bent őket, de nem tanulták meg, hogyan ismerjék azt fel. Régóta élnek úgy, hogy a feszültségüket a nyelvükkel oldják, vagy olyan technikákkal, melyek erőteljes hatással vannak a másikra. A rabolt figyelem sosem lesz az igazi, mégis sokan élnek vele – mert egyszerűen nem tanultak mást. Az energiavámpírság mögött egy olyan ember van, akit valamikor valóban megharaptak.

Mindenféle címkét lehet aggatni a másik emberre, ebben a pszichiátria készségesen tud segíteni, na meg egy kis ezo-fűszer és máris megvan a másik diagnózisa. A címke, ami alapján arrébb lehet lökni, amire hivatkozva nem kell vele foglalkozni. Mert ő egy energiavámpír, ő egy ilyen, ő egy olyan.

A távolságtartás mindig könnyebb, a közelség kockázatos – de sokkal nagyobb nyereséggel járhat. Akinek nehéz természete van, az neki is nehéz, nekünk csak ideig-óráig kell (ha kell) elviselnünk, de neki folyamatosan. Ő egész nap elégedetlen, egész nap nem áll a lábán és folyton másba csimpaszkodna – neki tehát biztosan nem jobb és nem egyszerűbb. Ugyan nem tudunk senki helyett megváltozni, sem akarni jobb életet, de ha címke és elutasítás helyett szeretetet mutatunk úgy, ahogyan szívűnkből jön (akár azzal, hogy szembesítjük a viselkedésével), akkor a másiknak talán könnyebbé tesszük az életét.

Mert sokkal könnyebb akarni, ha azt érezzük, hogy szeretettel közelítenek felénk.

Kép:pixabay/zoosnow