Olvasói levelet kaptunk a demokrácia értelmezésének generációs különbségeiről. 

Nos, lehet, hogy messziről kell megközelítenem a problémát. Szabad önkifejezés, kritikus gondolkodásmód, a kiállás valami mellett, az alulról jövő kezdeményezés, önszerveződés… Mindezek olyan értékek, erények, amelyek a 40-50-es generációból, vagyis a rendszerváltás generációjából nagyrészt hiányoznak. Mi ezeket nem kaptuk meg készségként, meg kellett tanulni, de egy olyan közegben, ami nem volt támogató, sőt inkább ellenhatások fékezték a folyamatot.

Gyerekkorunkban azt tanultuk meg, amit mondtak nekünk, az volt a helyes, amit a „nagyok”, azaz a felnőttek jóváhagytak számunkra. Ez volt az igazodási pont. Nyilván volt ennek értéke, de a túlzott tekintélytisztelet, a dolgok kritika nélküli elfogadása már abban az időben sem volt megfelelő hozzáállás, másfajta készségek, attitűdök elsajátítására is szükség lett volna. Ezeket a ma divatos kifejezéssel „soft skillek”-nek nevezett készségeket már legfeljebb felsőfokú tanulmányaink során, vagy még inkább a rendszerváltás utáni piaci munkakörnyezetben tudtuk, vagy inkább voltunk kénytelenek elsajátítani (pl. csapatmunka, kritikus gondolkodásmód, projektszemlélet, folyamatokban való gondolkodás, vitakultúra, stb.). A mai fiatalok számára ezek már természetesek, noha az oktatási rendszerünk még sajnos mindig nem ezeknek a készségeknek az elsajátítását helyezi előtérbe.

Mindez a közélethez, a közéleti kérdések megvitatásához való hozzáállásunkat is döntően befolyásolja. Mi azt hittük, hogy a demokrácia abban áll, ha lecseréljük a cégtáblát az ajtón: tegnap még diktatúra volt, holnaptól azonban már demokrácia van…

A mi generációnk a szocializmus emlőin nőtt fel; azokat a szokásokat, beidegződéseket vettük át, amiket szüleinktől láttunk  és amiket abban a félelemmel, lázadással, ürességgel és gyakran szürrealizmussal átitatott légkörben megtanulhattunk.

A rendszert szidni kellett (a három T, emlékszünk?), mert ez volt a „divat”, ám leváltani azt… az már más… Ez volt a lényeg: engedték a morgást, de cserébe az emberek ennél tovább nem mentek, hiszen megvolt mindenük. Volt színes TV, mélyhűtő, Trabant (vagy Zsiguli), még utazhattak is, akár még nyugatra is… Nos, ez volt az ára.

Puha diktatúra volt, avagy mégsem! Ahogy Szerencsés Károly történész fogalmazott: nem a diktatúra volt puha, hanem a benne élő emberek voltak puhányak. Elpuhányodtak a „jólétben”. Ami persze nem a nyugati jólét volt, mindenesetre a szocialista táborban a „legvidámabb barakk” voltunk.

A demokrácia nem – pusztán – abban áll, hogy 4 évente bebodom a szavazócédulámat a szavazóládába. Ezt meg lehetett tenni a 80-as években is, igaz, akkor csak a Hazafias Népfront aktuális jelöltjére lehetett szavazni, de lehetett szavazni.

A demokrácia az, amikor én, mint szabad polgár civil kontrollt gyakorlok a hatalom felett vagy annak ellenében. Persze együttműködve is, de élve mindenfajta jogaimmal, pl. a tüntetéssel valamely aktuális közéleti kérdésben.

Nos, észre kell vennünk, hogy sajnos a mi generációnk nem szokott hozzá a valódi vitához, sőt nem is alakított ki semmilyen vitakultúrát, mert hát a „sárdobálás”, az „oldaliság” isteni-ördögi szintre emelése semmi esetre sem nevezhető annak.

Így a mi generációnk sajnos alkalmatlan is arra, hogy vitakultúrára oktassa a fiatalokat. Ők már egészen más szemléletet, szociális attitűdöket hoznak magukkal. Igénylik is a kritikusságot, kiállnak magukért, az (vélt vagy valós) igazukért, nyitottabbak mások felé, a különböző véleményekre, amelyekre a social média és a sokkal multikulturálisabb környezet (pl. iskolákban, sportban, de akár baráti körökben is) rá is kényszeríti őket.

Számukra a vita természetes, a köztük lévő diskurzusra talán már lehet alkalmazni szép magyar kifejezésünket: eszmecsere. Mi ezt – különösképpen a közéleti témákban – nem tudtuk megjeleníteni.

A Bayer Zsolt nevével fémjelezhető szubkultúra - amitől a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 30 év után (sic!) határolódott el – nem segítette elő a vitakultúra kialakítását, sőt kifejezetten hátráltatta.

A mai fiatalok nem várják, hogy megmondják nekik, miről mit kell vagy lehet gondolni, miről milyen véleményt lehet vagy szabad kialakítani. Rájuk ezek a megmondóemberek már nem hatnak…Persze vannak „nagy tekintélyű” bloggerek, vloggerek, akik mintaként szolgálnak a fiatalok számára, ettől függetlenül nem fogadnak el tőlük sem mindent kritika nélkül, és a véleményüket is a social média, baráti közösségek, stb. által kínált sokoldalúság és sokszínűség tengerében formálják, alakítják ki.

Hagyjuk hát kibontakozni ezeket a fiatalokat, sőt egyáltalán a mai fiatalokat, ne korlátozzuk be a gondolkodásukat, ne csorbítsuk az önkifejező képességüket és a kritikus hozzáállásukat a világhoz. Hagyjuk, hogy felépítsék helyettünk a valódi demokráciát! 

Szilágyi Zsolt

(Nyitókép: freepik.com)