Főszerkesztőváltás a SZEMlélek értékmagazinnál
SZEMlélek 2020. október 09.

Főszerkesztőváltás a SZEMlélek értékmagazinnál

Sáhó Eszter vezeti tovább a szerzők közösségét, Gégény István kreatív igazgatóként folytatja munkáját.

duo_2.jpg

Bár az olvasók többségének eddig talán nem tűnt fel, de megváltozott értékmagazinunk impresszuma – 2020 októberétől ugyanis más név szerepel a főszerkesztőnél. A módosítás valójában nem jelent nagy fordulatot, mégis fontos, egyben örömteli mérföldkő számunkra. Eszter eddig is aktívan részt vett a szerkesztőség munkájában, amelyet immár ő irányít, István pedig nem távozik, hiszen továbbra is megjelennek az írásai, videói és fotói a SZEMléleken. Ám neki az elmúlt hónapok fejlesztései nyomán kialakult SZEMlélek médiacsoport vezetőjeként elsősorban az együttműködések erősítése, a médiatevékenységek összehangolása és a fenntarthatóság előmozdítása lesz a fő feladata.

– Édesapaként jól tudom, hogy egy gyermek születésekor elkezdődik az a folyamat, amelynek egy pontján elérkezik az elengedés ideje. Hálás vagyok, hogy egy falusi családi ház egyik szobájának sarkából indult, éveken át szinte kizárólag onnan szerkesztett blogból értékmagazinná fejlődött a SZEMlélek, fokozatosan növekvő hatását, társadalomformáló erejét tekintve messze túlszárnyalva minden előzetes elképzelést. A mostani személyi változás hűen illeszkedik a 2014 novemberében indult történet eddigi stílusába: nem kitaláltuk, hogy tovább kell lépni, hanem felismertük. Egyre többen egyre többet várnak el tőlünk, számítanak ránk, figyelnek bennünket, viszonyítási ponttá váltunk. Ez a megtiszteltetés egyben felelősséget is jelent. Azzal a bizalommal tekintek új feladataim felé, amellyel eddig is igyekeztem felismerni és elfogadni az elmúlt 6 év kihívásait és ajándékait. Meggyőződésem, hogy Eszter vezetésével nem csupán ugyanúgy, hanem még jobban be fogja tölteni a küldetését a SZEMlélek – fogalmazott Gégény István leköszönő alapító főszerkesztő.

– A közélet iránti nagyfokú érdeklődésem és az Istennel való aktív kapcsolatom határozta meg eddigi szakmai döntéseimet. Előbbi miatt lettem jogász, s bár tíz év gyakorlati tapasztalatot követően egy ideje más területen dolgozom, a szemem sarkából továbbra is követem jogrendszerünk változásait. A hitem pedig folyamatos megújulásra sarkall: éberségre, a talentumok kamatoztatására és a döntésekhez szükséges bátorságra. Utóbbira nagy szükségem volt a főszerkesztői felkérés elfogadásakor. Szeretem a SZEMlélek alkotói közösségét, az egymást támogató, indulatmentes kommunikációra hívó, párbeszédre serkentő hozzáállást. Örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, az írásaimmal, gondolataimmal részt vehetek a társadalom formálásában. Kérem és köszönöm munkatársaim és az olvasók bizalmát, hiszen mi mind kapcsolatban vagyunk egymással. Remélem, sok értékes gondolattal gazdagíthatjuk egymást a továbbiakban is – mondta Sáhó Eszter, a szerkesztőség új vezetője.

eszter.jpg

Névjegy: dr. Sáhó Eszter

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd a Századvég Alapítványnál politikai kommunikációt tanult. Pályafutását ügyvédjelöltként kezdte, majd több mint 7 éven át dolgozott kormánytisztviselőként a fenntartható fejlődés területén. Ottani munkáját a környezetügyért felelős államtitkár titkárságvezetőjeként fejezte be.

2018-ban 10 hónapra Erdélybe költözött, és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kommunikációs munkatársa lett. Az alapítvány elnökének, Böjte Csabának a megbízásából létrehozta az alapítvány első magazinját, Gyermek Jézus néven. Elsősorban közéleti–társadalmi és vallásos témájú írásaival keresztény értékrendű médiafelületeken lehet találkozni.

 

süti beállítások módosítása