"Nem előítélettel születik az ember"
Gégény István 2020. szeptember 29.

"Nem előítélettel születik az ember"

Lakatos István roma szociálpedagógus sorsfordító története.

nyitokep_li.jpg

Hétről-hétre újabb olyan történettel – interjúval, videós cikkel – jelentkezünk a SZEMléleken, amelynek főszereplője képes volt nem csupán saját sorsát az előítéletek, társadalmi berögződések árjával szemben megfordítani, de mások életére is sorsfordító hatást gyakorol. A SORSFORDÍTÓK sorozat eddig megjelent részei ide kattintva érhetők el.

8 általános – látszólag akár ez is lehetne a mottója István családjának, hiszen rajta kívül a szülei és testvérei mind eddig jutottak el a tanulmányaik során. Mégis helyesebb azt a hozzáállást kiemelni, elsősorban a szülei részéről, amely úgy fogalmazható meg: „szeretünk téged, segítünk neked”.

A Lakatos család legifjabb tagjáról ugyanis hamar kiderült, hogy jó képességekkel áldotta meg őt az a Teremtő, aki felé minden emberi támogatás mellett hálával tartozik, s ezt gyakran ki is fejezi. Tehetségprogramban vett részt, s bár az iskolai szóbeli bántalmazások miatt gimnáziumot volt kénytelen váltani, utólag visszatekintve egyenes út vezetett számára az egyetemre.

Ott is „kilógott” cigány származása miatt a hallgatók közül, de a roma szakkollégium révén sorstársakra, szoros baráti kapcsolatokra talált.

Lakatos István szerint senki nem születik előítéletesnek, s amilyen sokat tud e téren ártani a média, ugyanannyira képes lenne ez az eszköztár a pozitívumoknak teret adva elősegíteni a kirekesztés csökkenését, a társadalmi feszültségek enyhítését.

A cigány-ügy ráadásul szerinte nem a cigányok magánügye, hanem a többségi társadalom tagjainak is tenniük kell – a roma fiatalember az összefogás szükségességét hangsúlyozza.

Mindezt saját szavaival is elmondja az alábbi videóban.

* * *

A cikk elkészítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a Nemzeti Tehetség Program részeként, "A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása" projekt keretében.

süti beállítások módosítása