Miért képtelenek beszélgetni a fületlen emberek?
Gégény István 2020. szeptember 28.

Miért képtelenek beszélgetni a fületlen emberek?

Az élet nagy kérdései közül némelyikre egyszerűbb a válasz, mint gondolnánk.

fuletlen2.jpg

Kevés örömteli dolog van egy járványhelyzetben, de a veszélyek, nehézségek mellékhatásaként néha mégiscsak felbukkanhatnak pozitívumok. Az arcmaszk viselése például olyan elvileg magától értetődő dolgokra irányítja rá a figyelmünket, mint hogy akkor sem áll meg a világ forgása, ha időnként zárva tartjuk a szánkat, ahogy nem kevésbé fontos feltétele a legelterjedtebb maszkok viselésének, hogy legyen fülünk. Ahhoz illesztjük ugyanis a védőeszköz pántját.

Mindez rendkívül triviálisnak hat elméletben, a gyakorlat mégis azt igazolja, hogy kommunikációs lehetőségeink robbanásszerű kitágulását nem követte a társadalom részéről az eszköztár tudatos használata. Ha nem is mindenki, de

nagyon sok ember rendre csak mondja a magáét, ontja magából a szót, vagy terjeszti mások szóontását anélkül, hogy valódi befogadás előzné meg részéről a kiontott szavak továbbítását.

Eljutottunk oda – nem ma kezdődött a folyamat, de az aktuális állapot drámaian beszédes –, hogy kommunikációs értelemben rengeteg fületlen ember alkotja társadalmunkat. Ha egyáltalán kérdést tesznek fel, már az is irányított, a nyitottságot nélkülöző szándékú: "Ugye, hogy igazam van?" Az ilyen hozzáállás bezár, falat épít, kirekeszt, képtelenné tesz a párbeszédre.

A közbeszéd terepein is gyakran találkozhatunk ezzel a szomorú jelenséggel – elég csak a "nemzeti konzultáció" nevű kezdeményezésre gondolnunk. Mindegy, mit válaszolsz: ha visszaküldted az ívet, a kiötlőknek lett "igazuk". De ugyanide vezethető vissza a politikai szópárbajok során balról elhangzott "Na és?", ahogy a jobbról érkezett "Én tudom jól!" is. Mindkettő gyökere az a fületlen kiindulási alap a megfogalmazó részéről, hogy őt nem érdekli a másik személye, véleménye, gondolatvilága.

A fül szerepe nem csupán az, hogy járványhelyzet idején megtartsa a maszkot, hanem hogy általa képesek legyünk befogadni. Ez minden emberre igaz, a magukat a kereszténységgel kapcsolatba hozni vágyók számára pedig különösen fontos újra és újra rácsodálkozni, hogy a hit hallásból ered.

A fületlen emberek képtelenek párbeszédet folytatni – emiatt velük is képtelenség másoknak párbeszédbe kerülni.

Hiszen csak beszélni tudnak, szajkózni, szavakat ontani, kioktatni, jól megmondani. Aki azonban képes befogadni, annak lehetősége nyílik másokkal érdemben beszélgetni, megérteni, elfogadni, megismerni, ezek pedig mind előfeltételei annak a megújulási folyamatnak, amely jó esetben születésünktől földi halálunkig tart.

Mások miatt, az ember közösségi lény mivolta, társadalmi élethivatása szempontjából is fontos, hogy ne éljünk fületlenül a világban, de saját magunk lelki, szellemi egészsége is megkívánja, hogy ne váljunk alkalmatlanná a befogadásra.

Akinek füle van, mindezt úgyis tudja. Akinek nincs füle, kívánom, hogy tanuljon meg hallani, hallgatni, befogadni!

(Illusztráció forrása: ebay.com)

süti beállítások módosítása