Mit kezdjünk a kiüresedett és funkciójukat veszített épületeinkkel?
Mániákus rajongással vagyok képes nézni a különböző lakásátalakítással, -felújítással, térnövelő praktikákkal és lakberendezéssel foglalkozó televíziós műsorokat. Az egyik kedvencem egy olyan dokumentumfilm-sorozat, mely kifejezetten olyan projekteket követ nyomon, melyek régi épületek megmentését célozzák. Olykor a leghajmeresztőbb ötletek mentén.
Általában olyan épületek történetét követik nyomon, melyek annak idején valamilyen közfunkcióval is bírtak: malom, világítótorony, posta, benzinkút, de még föld alatti nyilvános mosdó is szerepel azon a listán, melyek sok évnyi hányattatás és pusztulás után lakóotthonná váltak.
Új tulajdonosaik gyakran olyan magánszemélyek, akik maguk is kötődnek valamilyen formában a megszerzett építményhez. Méltó módon akarják megőrizni az utókornak, ezért aztán a funkcióváltással járó átalakítás során ragaszkodnak bizonyos eredeti elemek meghagyásához.
Így fordulhatnak elő ipari elemek, például fémlépcsők vagy tűzoltórúd a ház két szintje közötti közlekedésre, íves tetőgerendák, ólomüveg ablakok vagy akár egy komplett szószék a nappaliban. Mindehhez 21. századi dizájn, fűtés- és világítástechnika és minden igényt kiszolgáló, modern bútorzat.
Pajtából átalakított ház (Kép forrása: hetnap.rs)
Az ilyen beruházásokat az öröm járja át. Az elhanyagolt állapotban lévő ingatlanok megvásárlói egytől-egyig motivált és kreatív emberek, akik nem ritkán személyesen is részt vesznek a felújításban. Nemcsak a régi épületek átalakítására jellemző magas költségek miatt, hanem mert egyszerűen élvezik azt a folyamatot, amit egy-egy ilyen épület megmentése jelent.
Ha azonban templomról van szó, a műsorvezető és a tulajdonos is visszafogottabban nyilatkoznak, és láthatóan körüllengi őket a kétely: szabad-e, és ha igen, akkor mivé lehet átalakítani egy egykor megszentelt helyet?
Megkérdeztem egy teológiát végzett barátomat, aki azt mondta, hogy van lehetőség egy épület, egy egykori misézőhely deszakralizálására, vagyis szent jellegétől való megfosztására. A katolikus Egyházi Törvénykönyvben én ezt a rendelkezést találtam: "A szent helyek elvesztik felszenteltségüket vagy megáldottságukat, ha nagy részben romba dőlnek, vagy ha akár az illetékes ordinárius határozata által, akár ténylegesen, tartósan közönséges használatban kerülnek." Igen, de ettől az én lelkem még nem nyugodott meg.
Templomból átalakított családi ház nappalija Hollandiában (Kép forrása: ingatlanbazar.hu)
Kicsit körülnéztem az interneten, hogy hol milyen indok áll a templomok átalakítása mögött, és úgy találtam, hogy a paletta meglehetősen színes. Elsőre azt gondolnánk, hogy szomorú történetek tanúi vagyunk, mert a kiüresedett templomok azt jelzik, megszűnt egy közösség, sőt, annak a közösségnek a transzcendenssel, Istennel való kapcsolata is valószínűleg ugyanúgy az enyészeté lett, mint maga az épület. A legtöbb esetben úgy láttam, hogy sajnos tényleg ez van a háttérben, de több pozitív példát is találtam.
A nyitóképen szereplő ház például egy anglikán templom volt az ausztráliai Melbourne-ben, ahonnan a hívek átszoktak a település egy jobban megközelíthető és nagyobb templomába. Az esküvőket és a keresztelőket is inkább abban a templomban tartották, így a kis kápolna kihasználatlan maradt. De hazai példa is van a közelmúltból: a mezőkövesdi kistemplom - ami mintegy 80 éven át funkcionált templomként -, a jövőben rendezvény- és konferenciaterem lesz. A hírek szerint itt sem kell egy közösség megszűnésére gondolnunk, mert a kistemplom az azóta megépült kéttornyú nagytemplom eleve is átmenetinek szánt elődje volt, és az Egri Egyházmegye már 2001-ben az önkormányzatnak ajándékozta az ingatlant.
Olykor fordított folyamatnak is a tanúi lehetünk. A clevelandi magyar közösség által használt Szent Imre-templomot 2010-ben zárta be Richard Lennon püspök, a látogatottság csökkenésére, a paphiányra és a pénzügyi gondokra hivatkozva. A hívek azonban nem hagyták annyiban: "visszaimádkozták" misézőhelyüket, és kijárták a pápánál is, hogy visszaállítsa a templom működését. Felhívtam egy barátomat, aki közelebbről ismerte az ügyet, és elmondta, hogy bár a magyar hívek közül már sokan elköltöztek a plébánia területéről, de visszajárnak szeretett templomukba. Így tud az épület a közösség szolgálatára lenni, merthogy egy templomnak ez a fő feladata.
Azon információk birtokában, melyeket eddig sikerült összegyűjtenem, talán kijelenthető, hogy beköltözni egy funkcióját veszített templomba nem szentségtörés. Mégis azon az állásponton vagyok, hogy ami egyszer templomnak épült, az az épület lehetőleg maradjon templom. Építsük fel ezeket felelősen, hosszú távon gondolkodva, felmérve azok fenntartási költségeit is.
Mert ahogy a minap Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel a tihanyi apátsági templom felszentelési évfordulójára írt jegyzetében is kiemeli: "Miért építenek az emberek ősidők óta templomot? Szükséges, hogy legyenek szent helyek, amelyek elkülönülnek a profán, az evilági, szekuláris világtól. Az ember egész lénye sóvárog a szent után. Az időbe, térbe beszorított ember ösztönösen is keresi a teljességet. Ki akar vonulni a mindennapok szűkösségéből, és be szeretne lépni a szent valóságába."
És hogy milyen lehet egy, már eredeti céljára nem használt templomban lakni? Éppen írásom befejezése előtt olvastam arról, hogy a kanadában élő Varnus Xaver orgonaművész megvásárolt egy elhagyatott templomot, és nemrég be is költözött. Arra már nem volt időm, hogy esetleg sikerüljön elérnem a művészt, de nagyon kíváncsi lennék a tapasztalataira, ahogyan olvasóink véleményére is a témával kapcsolatban.
(Nyitókép: homeinfo.hu)
