"Ezen a sörfőzdén rajta lesz Isten áldása"
SZEMlélek 2020. augusztus 27.

"Ezen a sörfőzdén rajta lesz Isten áldása"

Ezt az autós szakújságíróként ismertté vált Winkler Róbert állítja, aki meg is kóstolta a pannonhalmi bencések frissen piacra került söreit.

phsor.jpg

– Jól értesültem, hogy sör is készül majd?
– Igen, sör is fog készülni Pannonhalmán.

– Országos forgalomban lehet-e majd kapni a helyben főzött sört?
– Kisüzemi sörfőzde leszünk, de a borhoz hasonlóan ugyanaz a cél: nem a pannonhalmi turizmust kívánjuk csupán ellátni, hanem sok helyen elérhető lesz a sörünk is.

Ez a párbeszéd egy 2018-ban készült interjú részlete, amelyben az akkor újonnan megválasztott pannonhalmi főapát, Hortobágyi T. Cirill nyilatkozott a SZEMléleknek. Bár az eredeti tervek szerint már 2019 Húsvétján asztalra kerülhettek volna a hazai bencés sörkészítmények, erre végül 2020 nyaráig kellett várni.

A Totalcar újságírója, Winkler Róbert is meghívást kapott a sajtóbemutatóra, s onnan hazatérve videóban osztotta meg véleményét, élményeit az egyelőre két típusban kapható sörcsalád kapcsán. Sőt, meg is kóstolja a szemünk előtt a nemes nedűket, amiből kiderül, hogy egyáltalán nem volt rossz választás őt is bevonni a bencés sörök efféle promóciójába.

A videó végén némi vallási áldásügyi fejtegetésbe is belefog a sörkóstoló vlogerré átnyergelt autószaki – őszintén beismeri ugyanakkor, hogy a teológia világában nem mozog egészen otthonosan. Ezért óvatosan fogalmazva utal rá, hogy "valószínűleg" Isten áldása nem csupán a sörfőzdén, hanem a fogyasztókon is rajta lesz.

Összeállította: Gégény István

süti beállítások módosítása