Hosszú idő után végre újra tisztán bulizhatnak a fiatalok
SZEMlélek 2020. augusztus 24.

Hosszú idő után végre újra tisztán bulizhatnak a fiatalok

Ha Isten is úgy akarja.

beback.jpg

A járványhelyzet miatti kényszerű karantén nem csupán a repülőgépeket kényszerítette földre, a gazdaságot térdre, az iskolákat távoktatásra, hanem az emberi kapcsolatok is távolivá, virtuálissá korlátozódtak.

A közelgő jövő sem ígér sok pozitívumot, de talán épp sikerül elcsípni két hazai járványhullám között azt a rést, amikor mégis lehet személyesen találkozni, kikapcsolódni, nem nagy tömegben ugyan, de táncolni, egymásnak örülni.

Ezt ígéri a jelen állás szerint szeptember 12-re meghirdetett Heaven's Garden BE BACK Party, amelynek a budapesti TRIP állóhajó ad otthont. Jó ideje médiapartnerei vagyunk a hasonló eseményeknek, s ezúttal is több keresztény értékrendű médium összefogásában valósul meg a vidám esemény, a Shoeshine csapata szervezésében.

Természetesen kellő óvatossággal, körültekintően készülnek a program meghirdetői, s csak akkor tartják meg a bulit, "ha minden jól megy".

– Sajnos benne van a pakliban, hogy esetleg le kell mondanunk, de most úgy készülünk hogy lesz és hogy minden rendben lesz – tájékoztatta a SZEMléleket Bazsik Ádám a szervezők képviseletében. – Az előírásoknak megfelelően fogunk eljárni, de amíg nincs gond az 500 fő alatt rendezvényekkel, addig mi megyünk, mert a közönségünk már nagyon várja, hogy találkozhasson élőben és hogy valóban bulizhasson – tette hozzá Ádám.

A parti tematikája egészen a '90-es évekig repül vissza az időben, az esemény "reklámarca" pedig maga a Terminátor, aki legendásan meg szokta ígérni a stáblista legördülése előtt, hogy egyszer majd visszatér.

Remélhetőleg eljött az ideje, hogy visszatérjünk, akár csak rövid időre a személyes találkozásokhoz, a közös programokhoz, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.

Szeptember közepén kiderül, sikerrel járt-e a küldetés.

A program kapcsán ide kattintva olvasható bővebb információ, az esemény közösségi oldala pedig itt érhető el.

Összeállította: Gégény István

süti beállítások módosítása