A Papifrankó megszűnése és Hodász András elnémulása a fiatalokra méri a legnagyobb csapást.

Hodász Andrást sokan "celebpapként" ismerték meg. Én azok közé tartozom, akik még az ismertté válása előtt találkoztak vele. Öt évvel ezelőtt egy lelkigyakorlatot vezetett a "test teológiájáról" a budapesti városmajori templomban. Általa  ismerkedtem meg Szent II. János Pál pápa tanításával a tisztaság fontosságáról. 

Sajnos azóta is egy kezemen meg tudom számolni azoknak a papoknak a számát Magyarországon (tapasztalatból mondom, mert hónapok óta próbálom felkeresni őket), akik a szexuális tisztaságról olyan nyíltan és őszintén tudnak beszélni, mint András atya, és fontosnak is tartják, hogy erről beszélgessenek a fiatalokkal.

András atya azzal is kivívta szimpátiánkat, hogy sosem állította magáról, hogy tévedhetetlen. De mindig a legjobb tudása és a lelkiismerete szerint állt ki a hallgatóság elé. Lett légyen szó a templomi ambóról vagy a szószékek legmodernebbikéről, az internetről. Lehet, hogy sokaknak már itt "szemet szúrt" modernsége és közvetlensége?  Sikereit látva, biztosan sok irigye is akadt az egyházon belül.

Nem mindenkinek adatik ugyanis meg az ékesszólás karizmája, paptársai azonban inkább lehetnek hálásak egy ilyen "előzenekarért". Sokan ugyanis András atyának (és a hozzá hasonlóknak) köszönhetik egyáltalán, hogy az ország bármely pontján bemennek a fiatalok a templomokba.

Aki a Papifrankót nézte, annak megjött a kedve Istenhez, és a Vele való találkozáshoz. A fiataloknak nincs problémájuk a kétezer éves tanítással (hiszen András atya sem vett el abból egy betűt sem), de megérzik, ha valami könyvszagú, álszent és hiteltelen.

Ezt erősítette meg bennem egy általam régóta követett, nagyon tehetséges, 19 éves novellista, "szösszenetíró" posztja a Papifrankó megszűnése kapcsán. A "Hanna firkál" facebook oldal tulajdonosának, Hannának az engedélyével idézek soraiból, melyek nagy hatással voltak rám. Posztja elején nem titkolja, hogy 8 évet "csücsült" egyházi iskolában, és nem akar senkit megbántani a hitében, de a legtöbb pap, akivel találkozott, "csak pap volt, és nem lelkész", akiknek a "a hit annyi, mint a palást: istentiszteleten, hívek előtt hordják, mert jó belébújva végigvonulni a gyülekezeten, akik az érkezésükre felpattannak; de a hétköznapokban ez a palást eltűnik, és helyettük marad a gőg, a kivagyiság és a könyörtelen tiszteletkicsikarás. (...) Miattuk utáltam meg az egyházat. 4 év teológia elég volt ahhoz, hogy kimaradjak a templomból, hogy elutasítsak bármit, ami egyházzal kapcsolatos. Ugyanakkor kiemelném, hogy az említett intézménnyel, nem pedig Istennel van bajom."

Hodász Andrásnak pedig ezt írja: "András atya! Tudod, jól csináltad, amit csináltál. Az a srác, aki 2000 évvel ezelőtt lent volt, és amellett, hogy vízből bort, és szinte semmiből lakomát csinált, pont így járt, ahogy te. Őt is meghurcolták, őt is elítélték (hajajj, azt a kézmosást mai napig emlegetik!), de ő csak tette a maga dolgát. Te ismered őt. Nemcsak, hogy vizsgáztál szerintem párszor belőle, de úgy látszik, meg is értetted, amit tanított. Ő zsinagógákban tanított, te YouTube-on. Az ő szavait tekercsre körmölték, a tiedet mémekre raktad (egyébként zseniális ötlet, hiszen sosem csináltál gúnyt belőle). Az ő sztoriját ismerjük, tudjuk mi lett a vége, s csak remélni tudom, hogy te nem csüggedsz és nem tört meg benned valami. Megmutattad, hogy az Ige lehet emberi, lehet könnyen érthető és lehet humoros is."

Így gondolja egy, a felnőttkorát még épphogy csak elkezdő fiatal lány Erdélyből. A teljes írás ide kattintva olvasható.

A Papifrankó olyan témákat vállalt fel, mint a szüzesség, a cölibátus, a homoszexualitás, a böjt, a szentgyónás, az ima akadályai, a meditáció, a bálványimádás. Csak néhány azok közül, melyekkel a fiatalok nap mint nap találkoznak, és konkrét válaszokat igényelnek. 

2020. februárban András atya megszüntette a Papifrankót és a személyes profilját a facebook-on. Augusztus 13-án leállt a Papifrankó Youtube és Instagram csatornája.

Hivatalos indoklás persze nincsen, de az a "kell" abban a rövid posztban, amit András atya közölt az Instagram oldalán, sokatmondó. És nézve a folyamatot, aminek egy népszerű pap elhallgatása az eredménye, az embernek nem az Isten akarata jut az eszébe. Nyilván nem arról van szó, hogy András atya hirtelen megunta saját magát, vagy úgy döntött, augusztus 14-től kevésbé fontos számára az evangelizáció.

Nemrég felkértek, hogy tartsak egy előadást 20-30 év közötti fiataloknak a keresztény médiáról. Az előadás keretében megkérdeztem őket: mondják el, melyek azok a médiafelületek, amiket ők használnak, és melyek azok a keresztény tartalmak, melyek elérnek hozzájuk, ahol "átmegy" nekik az egyház üzenete. A leggyakrabban említett felületek a facebook, a youtube és az instagram voltak, a legfiatalabbak által kiegészítve a Twitterrel és a TikTokkal. És elsöprő többségben említették Hodász András nevét, akit az egyházi személyek közül a legközelebb éreznek magukhoz.

Amikor egy ilyen pap elhallgat, és a politikai rettegők megnyugszanak, engem igazán akkor tölt el a félelem: ha András atya "fajtájából" egyre kevesebb lesz, és a következő generáció a világ által feltett újabb és újabb kérdésekre nem találja majd meg a katolikus egyházon belül a választ, vajon hová fognak fordulni? Kire fognak "ráírni" a fiatalok, kinek a videóit fogják a hit kérdéseiben való tájékozódásul nézni, kinek az előadásaival fognak színháztermeket, akár stadionokat megtölteni? És ki fog mindezért legalább egy egyszerű köszönöm-öt mondani?

Kedves András atya! Annyi mindent köszönhetünk neked... Köszönünk mindent!

És ebben a történetben egyedül az vigasztal, hogy tudom: Isten Mindenható, és erre is van már egy terve.