Világszerte egyre többen jutnak hozzá a Bibliához
SZEMlélek 2020. augusztus 03.

Világszerte egyre többen jutnak hozzá a Bibliához

2019-ben több példányt adtak ki a Szentírásból, mint előtte bármikor.child-945422_1280_2_szerk.jpg

A Bibliatársulatok Világszövetségének nemzetközi statisztikái szerint jelenleg a világon 694 nyelven érhető el a Szentírás, ami azt jelenti, hogy összesen 5,7 milliárd ember olvashatja Isten igéjét a saját anyanyelvén. Csak a tavalyi évben mintegy 40 millió példány Biblia került be a terjesztési láncba (ez nem csak közvetlen eladást jelent, a bibliatársulatok világszerte gyűjtenek adományokat, hogy a rászorulókhoz is eljussanak - a szerk.).

A kötetek egy negyedét digitális formában olvasták: míg 2018-ban a virtuális bibliaolvasás aránya 17 százalék volt, 2019-ben már minden negyedik Szentírást az internetről töltöttek le - eddig összesen mintegy 10 millió példányt.

A letöltések száma Latin-Amerikában volt a legmagasabb, ebből csak a brazilok 1,8 millióval büszkélkedhetnek.

A Biblia gyermekeknek szóló kiadására is nagy volt az igény. Itt Egyiptom állt az első helyen: az egész világon 3,7 millió példányban kiadott gyermek Bibliából 1,1 millió az észak-afrikai országba érkezett. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az egyiptomi lakosság 40 százaléka 15 év alatti.

A világszövetségen belül jelenleg 277 projekt zajlik annak érdekében, hogy az elérhető nyelvek száma tovább bővüljön: a cél az, hogy 2038-ig további 1200 nyelvre lefordítsák a Bibliát.

Összeállította: Sáhó Eszter

(Forrás: katholisch.de, nyitókép: pixabay.com)

süti beállítások módosítása