Idén is műanyagmentes a július
GundelTakácsGábor 2020. július 13.

Idén is műanyagmentes a július

Tavaly nagy visszhangot kapott a műanyagmentes július akció. Idén, mintha nem is lenne. Pedig fontos.

mua_1.jpg

Számos portálon, de közismert emberek közösségi média felületein is „dübörgött” a műanyagmentes július akció. Nem is volt eredménytelen. De a jelekből ítélve ez részben divathullám volt. Trendi volt környezetvédőnek lenni.

Ráadásul nem is eseménytelen a július a környezetvédelem szempontjából. Július 3-án a parlament egyhangúlag(!) szavazta meg az ún. műanyagtörvényt, azaz az egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló törvényt. A szabályozás 2021 július 1-én lép érvénybe. A Greenpeace Magyarország üdvözli a döntést, amely az uniós előírásokon túlteljesítve kiterjed a műanyag zacskókra is: részben tiltja, illetve szigorúan adóztatja azokat. Mindazonáltal

a törvény visszalépés a kormány saját korábbi, jóval zöldebb javaslatához képest.

A környezetvédő szervezet arra figyelmeztet: az egyszer használatos zacskók megemelt termékdíját nem lehet az élelmiszerek árába beépíteni. A cél az erőforrás- és nyersanyag-takarékosság, valamint az élővilág védelme, a pazarló eldobható kultúra felszámolása.

A politikusok és a környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek teszik a dolgukat a maguk eszközeivel. Továbbra sem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a siker alapvetően az egyes embereken áll, vagy bukik. A személyes viselkedési minta kihat a környezetünkre, azaz az ismerőseinkre és a gyermekeinkre is. Ha a többség környezettudatosan viselkedik, akkor a kisebbség is rákényszerül. El kell jutni odáig, hogy ciki legyen semmibe venni a környezetvédelmi szempontokat. El kell jutni odáig, hogy az emberek olyan nagy tömege számára legyen fontos a környezetvédelem, hogy arról a politikusok kénytelenek legyenek tudomást venni és kénytelenek legyenek meghozni a megfelelő intézkedéseket.

– Globálisan az eddig legyártott műanyagmennyiségnek csak kevesebb mint egytizede került újrahasznosításra. A legtöbb "lebomlónak" nevezett zacskó pedig csak még tovább fogja növelni a szeméthegyeket, ha nem gondoskodnak szakszerű begyűjtésükről.

A valódi jó megoldás a többször használatos termékek, csomagolóanyagok használata, és a betétdíjas rendszerek visszahozatala.

A Föld erőforrásai végesek, ezért fel kell hagynunk az egyszer használatos kultúra illúziójával – nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

Július 3-án fontos törvény született, de az egyes emberek odafigyelésén és fegyelmezettségén múlik igazán sok. Mit veszünk le az üzletek polcairól, mibe tesszük, és mit kezdünk vele használat után. A műanyagok újrahasznosítását 20 %-ra úgy is lehet növelni, hogy növekszik az ipari kapacitás, meg úgy is, hogy kevesebb műanyagot vásárolunk.

Július címzetten műanyagmentes, de az egész életünknek annak kell lennie. Akár divat, akár nem.

(Illusztráció: vectorstock.com)

süti beállítások módosítása