A görögkatolikus papcsaládban nevelkedett Tóth András színész szerint akkor tudja kibontakoztatni képességeit kortársaival együtt, ha megkapják az ehhez szükséges alkotói szabadságot.
Tóth András a Vígszínház munkatársa, a nagy sikerrel játszott Pál utcai fiúkban is szerepel, de sokan ismerhetik ugyancsak a Cseh Tamás dalaira épülő Kelet-nyugati Pályaudvar című zenés darabból.
A fiatal színművész 2018 májusában adott interjút a SZEMléleknek, a beszélgetés ide kattintva olvasható.
Ezúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetem tervezett átalakítása kapcsán fejtette ki véleményét.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy írjak-e ebben a témában nyilvánosan, de azt hiszem, ez az ügy minden színészt, így engem is érint. Mégis, most inkább a színházba járókhoz próbálok szólni.
Biztos sokan olvastátok, hogy komoly átalakítást terveznek a Színművészeti egyetemen.
Kurátorokat állítanának az élére és alapítványivá tennék az intézményt. Ez mind egy innováció és fejlesztés szavakkal fűszerezett cukros löttyel van leöntve, hogy fogyasztható legyen.
Én személy szerint nem hiszek a cukros löttyökben, a szakmaiságban és a személyes párbeszédben viszont nagyon is. Párbeszéd helyett, úgy tűnik, marad a löttyös indulat.
Érték az utóbbi időben az egyetemet olyan vádak is, hogy minőségtelen a képzés, hogy nem nyitott, hogy maradi. Nyilván a színház egy nagyon szubjektív dolog, nehéz beazonosítani, hogy melyik előadás és színész jó, vagy rossz. De azt gondolom, hogy ez nem is dolgunk, hiszen jelenleg elég széles az ízlés-paletta az országban, tehát mindenki megtalálhatja, ami neki tetszik. És hiszek benne, hogy ez így helyes. Mint ahogy egy matematikai képletnek sem egy megoldása van, vagy a Blaháról eljutni a Parlamentig sem egyféleképpen lehet, úgy a művészetben sincs jó színház és rossz színház, de pláne nem jó ízlés és rossz ízlés (ez az állítás feltételezi, hogy az alkotó a legjobb tudását és tehetségét belefektette a munkába). Mert az élet nem egy Disney mese, ahol vannak sötét gonoszok és színes jók.
Sokan tudjátok, hogy nyolc testvérem van, és hogy édesapám görögkatolikus pap.
Klasszikusabb gondolkodásban nőttem fel, így kerültem a Színművészetire, amit bizonyos fórumokon liberális agymosodának neveznek, máshol meg azt állítják, hogy nem szolgálja a nemzeti öntudatot.
Az első vádhoz csak annyit, hogy annak idején az osztályfőnököm azt tanácsolta, legyek bátor, mert olyan erős gyökerekkel rendelkezem, hogy soha nem fogok letérni a helyes útról. A másodikon csodálkoztam őszintén, hiszen minden tehetséges színész, rendező, dramaturg, kameramann, bábos, televíziós műsorszerkesztő stb. újabb és újabb lehetőséget biztosít arra, hogy büszkék legyünk a magyarságunkra. Ehhez semmi másra nincs szükség, mint tanulásra, nyitott szemléletre és rengeteg munkára. Ha ebből a háromból valami hiányzik, ember legyen a talpán, aki maradandót tud alkotni.
Sokan láttatok engem és sok más iskolatársamat színpadon, vagy filmben – láthattátok, ahogy lépésről-lépésre fejlődünk, ahogy felnövünk. Azt hiszem, van mit nézni.
Hiszek abban, hogy elképesztő erő és tehetség van a generációmban, ami csak úgy virágozhat ki, ha kapuk nyílnak ki, ha egymás szemébe nézünk, ha kommunikálunk, ha nem tartjuk többnek vagy jobbnak az egyiket a másiknál, ha hiszünk a partnerünkben, ha szabadon dolgozhatunk.
Én úgy látom, hogy az új törvények nem kapuk kinyílásáról szólnak. De mi, fiatal művészek küzdeni fogunk azért, hogy ideológiák, ízlések, pénz, esetleg érdek ne állhasson közénk, és emelt fővel dolgozhassunk tovább.
Kérlek, nézzetek utána több fórumon az elmúlt idők történéseinek, ne csak egy oldalról tájékozódjatok, és higgyetek bennünk és a művészet sokszínűségében!
Tóth András
* * *
