Találhatunk a Bibliában szép számmal olyan prófétákat, kiknek társadalmi érzékenysége, tisztánlátása, mit sem veszített aktualitásából. 

Ámosz:

Tékoából származik, prófétai tevékenységét az Északi Királyságban végezte.  Elhívása előtti időkben állattartással is foglalkozott, ami lehetővé tette számára az anyagi függetlenséget.

Működése alatt látszólagos jólét honolt az országban. Az olyan társadalmi problémák azonban nem kerülték el a figyelmét, mint a megvesztegetés, kizsákmányolás, szexuális elnyomás. Ámosz olyan világot akar építeni, ahol a kivételezettek jóléte nem hátrányos helyzetűek rovására valósul meg. A párhuzam jól megfigyelhető a mai korunkkal, ahol gyakran a törvényt alkalmazzák az igazságtalanság érvényesítésére.

Ámosz hirdette, hogy Isten türelme véges, nem húny szemet az igazságtalanság felett és elválaszthatatlan kapcsolat van a hit és a cselekedeteink között.

Elérkezettnek látta az időt a királyság ítéletére, a végső pusztulásra. Ami után bekövetkezhet Izrael üdvössége, tartós jóléte, termékenysége.

 

Jóel:

Apja neve kivételével az olvasók semmit sem tudnak meg Jóelről. Könyve egy sáskajárás apokaliptikus leírásával kezdődik. Az ország szenvedését úgy értelmezi, mint az Úr napjának hírhozóját. Más próféták könyveivel ellentétben azonban a katasztrófát nem Isten haragjának írja le, hanem a megváltás ígéretének Többször is bűnbánatra és böjtre szólítja fel népét.

Hirdeti, hogy az Isten iránti teljes szívvel való elkötelezettség a hit kritériuma, amely dönthet az üdvösség és a katasztrófa között.

 

Haggeus:

Bár Salamon templomát elpusztították a babilóniaiak, de a fogságból hazatérő zsidók, királyi engedéllyel hozzáfogtak az épület újjáépítéséhez. Ebben nagy szerepe volt Haggeusnak, aki a nép lelkesedésének alábbhagyása ellenére is hangsúlyozta a templom újjáépítésének szerepét az üdvösségben. Személyéről szinte alig tudunk meg valamit, de rövid működésének tulajdonítják a második templom alapjainak lerakását. Ami később el is készült, bár jóval szerényebb külsővel, mint elődje. A babilóniai fogságból visszatért zsidókat sújtó aszályt Isten büntetésének mondja, amiért a kiválasztott nép nem akarja ismét felépíteni a templomát. Kr.e. 520- december 18.-án az új templom első sarokkövét letették és az Úr kijelentette: 

De ettől a naptól fogva áldást adok. (Haggeus 2;19)

Hiszen a zsidók az épület helyrehozásával visszaállítják a kapcsolatot az Ég és a Föld közt. Ami pedig mindenkor áldást hoz a zsidóknak.

 

Jeremiás:

Viharos, átmeneti időszakban élt. Nemcsak ellenezte a helytelen vallási gyakorlatokat, vagy az elterjedt asszír életmódot, hanem általánosságban elítélte a jeruzsálemi vezetés etikátlan cselekedeteit. Szavai, amelyek az isteni harag napját írják le, drasztikusak és komorak: A zenekedvelők több műben is találkozhatnak a Jeremiás által megjövendölt véggel. Erőteljes bírálatai miatt lassan minden társadalmi rétegben népszerűtlenné vált, a Jeruzsálem elesésével kapcsolatos víziói miatt egyenesen bolondnak kiáltották ki. Mindezt negyven évvel a valós események előtt, így jogosan érezhette a csüggedést amiatt, hogy jóslatai nem válnak valóra.

 

Habakuk:

Meglepő őszinteséggel tárja fel lelki vívódásait az olvasók előtt.Szerinte Isten erőszakkal válaszol az emberek hasonló cselekedeteire. Istenképe egy határozott, büntető Atya. Azt látja, hogy aki az égi törvényeket követve él, védelem nélkül marad a kegyetlen világban. Igazságtalannak tartja, hogy ugyanúgy ítéltetik meg az Úr előtt a jó és a bűnös is. Nem rejti el, hogy minderre választ vár, számonkér.

Könyvének végén azt ígéretet adja, hogy végül elpusztulnak, akik erőszakosak és az igazakat megvédi majd a hitük a haláltól. Ebből idézi Pál apostol a hitből való megigazulás alapmondatát („az igaz hitből él”); 

Könyve tökéletes ábrája a káldeusok fenyegetése alatt  élő zsidók lelki vívódásainak. Habakuk-ot nagyon megviselte a "látása", s mint mondja: "Nagyon várom a Messiás napjait, de nem szeretnék azokban az időkben élni."

Összeállította:Szőke Tibor

Forrás:katolisch.de