Román-magyar házaspár beszél a megbékélésről, és arról, hogy miért nem sikerül a közeledést 1990 óta a közbeszéd szintjére emelni.

Smaranda Enache: Marosvásárhelyen születtem. Szüleim ott voltak orvostanhallgatók. Szovátán lettek orvosok, így odakerültünk. Később Szászrégenbe költöztünk, ott végeztem a középiskolát. Az egyetemet Bukarestben magyar-francia szakon végeztem 1973-ban. Azután Marosvásárhelyen tanítottam egy ideig az építészeti líceumban, közben a marosvásárhelyi bábszínháznál voltam irodalmi titkár, majd művészeti igazgató. 1990-ben vállaltam véleményemet a marosvásárhelyi események miatt, ezért kitettek az állásomból. Ettől kezdve a civil szférában tevékenykedtem. A Pro Europa Liga társelnöke vagyok, Csíky Boldizsár zeneszerzővel. Gyerekkorom óta tudok magyarul. Családomban magyarul is beszéltek, de soha nem tanultam magyar iskolában. Amikor elkerültem Bukarestbe, akkor mellékszakot is kellett választani. Úgy gondoltam, hogy esély számomra, ha professzionális szinten magyar irodalmat és nyelvet tanulhatok. Nem sajnálom! Mindig is két kultúrában éltem, és ez nagy előny számomra. Érzékeny vagyok, mind a románok, mind a magyarok érzelmeit és fájdalmait megértem. 

– Ez nagyon nagy dolog!

Szokoly Elek: Én bánsági vagyok. A Bánságot, amely Erdély és Bácska között terül el, általában úgy ismerik, mint egy multikulturális környezetet, mert soknemzetiségű volt mindig is. Családom is leképezi ezt a világot. Őseim egy része a Nyírségből és a Felvidékről származott, magam pedig Marosvásárhelyre vándoroltam. Korábban megjártam a román Gulágot, a Duna-deltát.

– Ez hogyan történt?

– Kolozsváron, a Bolyai Egyetemre jártam. Élő tanúja voltam az egyetem felszámolásának. Ide vezethető vissza, hogy 1961-ben letartóztattak. Öt évre ítéltek el, de két év múlva kiszabadultam. Ezután következett a túlélés időszaka. Segédmunkásként kezdtem, aztán sikerült elvégeznem egy műszaki középiskolát. Szakmunkásként dolgoztam, egészen 1990-ig, bár egyetemet végeztem. Alapító tagja voltam a Pro Europa Ligának, ennek keretében tevékenykedtem, interkulturális központot vezettem éveken keresztül. Az Altera című folyóiratot adtam ki. Részese voltam a Provincia csoportnak, amely 1990-2000 körül jött létre Kolozsváron. Azután sajnos megszűnt, de még sikerült kiadni egy kötetben ennek a folyóiratát, aztán eljött az öregkor, a nyugdíj, itt falun próbáljuk a gazdaság örömeit élvezni.

– Hogyan ismerkedtek meg?

– A munkahelyünkön ismerkedtünk meg. Az építészeti szakliceumban tanítottam, mint francia tanár. Közben a bábszínházban voltam irodalmi titkár, és Elek ott a magyar tagozaton volt világosító. Ott ismertük meg egymást.

–Az, hogy román-magyar házasság, a család számára nem volt kérdés?

– Az én szüleim, talán azért, mert orvosok voltak, – édesanyám felmenői között magyarok is voltak, és édesapámék is románok  – kétnyelvűek voltak mindketten. A mi esetünkben az volt inkább a nehézség, hogy Eleknek volt politikai fogoly múltja. Akkoriban ez komoly félelmet okozott, hátratételt jelentett. A román és a magyar kultúra is jelen volt a gyerekkorunkban. Sokszor kérdezték is tőlünk, hogy hogyan beszélünk otthon. Mi váltogattuk a nyelveket. Attól függ, hogy miről van szó. Elek sokkal magasabb kulturális nívón beszél románul, mint én magyarul.

Szokoly Elek: Valahogy természetes volt, hogy egy interkulturális környezetben a másik kultúráját becsüljük.

– Manapság sok esetben tagadásra épül az emberek identitása. Nem vagyok román, tehát magyar vagyok. De ez nem csupán magyar részről van néha így. Nehéz ebben a helyzetben identitásunkat jól megélni.

– Minket nagyon sokkolt az, ami 1990-ben, Marosvásárhelyen történt. Ez az esemény már elő volt készítve, és gyökerei ott voltak a Ceausescu féle nacionalista kommunizmusban is, de a régi nemzetfelfogásban is. Akkor már élt a Pro Europa Liga, amelyben román-magyar értelmiségiek voltak. Egyszer csak szemben találtuk magunkat ezzel a konfliktussal.  Nem tudtuk, mitévők legyünk. A Pro Europa Liga - immár 30 éve, ebben a traumatikus élményben született meg igazán. Azt tapasztaltuk, hogy vannak lelki vírusok az emberek között, a konfliktusok traumatikus gyökerekhez vezetnek vissza, amit ügyes politikusok kihasználnak. Ahhoz, hogy szembenézzünk a múlttal, empátiára és bátorságra van szükség. Első célunk az volt, hogy főleg a románság, illetve a többség felé próbáljunk információkat eljuttatni a kisebbségről, hogy az elfogadásuk könnyebb legyen. Mi ezt történelmi megbékélésnek és civil diplomáciának neveztük. Számtalan szemináriumot, konferenciát szerveztünk, amelyeknek az volt a célja, hogy a két nemzet közeledése megtörténjen! Erdély sokszínűsége nem probléma, hanem kincs, amit érdemes megvédeni!

Szokoly Elek: Ez a vírus mélyen behatolt a társadalomba a különböző nemzetiségek lelkében. Sajnos tudatosan verték bele az emberekbe, különösen a Ceausescu korban. Alig tudjuk kiheverni, és a mai napig újra és újra fellángolnak ezek a vírusok. De mivel én mulikulturális közegből jövök, könnyebb volt az adaptáció. Különben mi beleszülettünk ebbe a többnyelvű környezetbe, nem is ismertünk mást, mint a kisebbségi létet.

– Elhangzott, hogy tudtok magyar és román empátiával is gondolkodni. Ez hogyan lehetséges?

– Nekünk itt Erdélyben van regionális identitásunk is. Mi erdélyiek vagyunk! Ezért van az, hogy az 1990-es marosvásárhelyi események nem eszkalálódtak, nem lett ez ennél több – nem szeretnék erős szavakat használni.

– Ez azt jelenti, hogy bármennyire fájdalmas is, ami történt, valamiképpen Marosvásárhely ezt megúszta?

– Igen, megúszta, mert a román-magyar ilyen típusú erőszakos konfrontáció nem kell senkinek. Ez az erdélyi identitás, ami itt van, nagyjából tiszteljük egymást, és ebből nem lett olyan délszláv típusú konfrontáció, és ez sokat mond arról, hogy igenis létezik egy erdélyi szolidaritás. Ha az ember nézi a pártokat, vagy a román sajtó egy részét, ahogy a magyar kérdésre reagálnak, akkor azt lehetne mondani, hogy a magyarellenesség él. De tisztában kell azzal is lenni, hogy a mindennapi emberek szintjén ez nem valódi erő. Persze, amikor egy-egy évforduló közeledik, vagy politikai választás van, akkor mi nagyon szenvedünk. Olyan mondatok hangoznak, el, amelyek bántóak. Nagyon sokat változott a magyarok és románok közötti helyzet 1990 óta, de nem sikerült ezt a közeledést a politika és a közbeszéd szintjére emelni.

– Igen, mert a politikának ez az érdeke, így tudja érzelmileg akár hergelni is az embereket.

– Nagyon sokkolt minket Románia elnökének a kijelentése, amely megcsúfolta a magyar nyelvet, és megrontotta a román-magyar viszont. Ez nagyon fájdalmas volt. Ilyenkor újra kell kezdeni azt, amit már harminc éve csinálunk: az emberi jogok, a kisebbségi jogok védelme, amelyek minden nemzetközi paktumban alá lettek írva. De ennél többet is szeretnénk: hogy érezze át mindenki, amit a másik érez! Próbáljunk meg 21. századi emberként viselkedni, hiszen olyan rövid az emberi élet, és annyi szépet tudnánk egymásnak adni!

– Volt olyan, hogy ezek a pofonok fordított irányból, Magyarországról, magyaroktól érkeztek? 

Szokoly Elek: Sajnos igen. Nem is szeretnék erre példát mondani. Még az is megtörténik, hogy magyarországi magyarok lerománozzák, vagy oláhnak mondják az erdélyi magyarokat. Úgyhogy mi elsősorban erdélyieknek érezzük magunkat, és csak utána magyarnak.

(Smaranda Enache székely és magyar ruhában.)

– A nacionalizmus rossz dolog? Régen azt tanultuk, hogy a sovinizmus rossz, de a nacionalizmus jó.

– Ezek árnyalatok, amivel szeretnék jobb színben feltüntetni a dolgokat, hazabeszélnek. Szerintem nem létezik jó nacionalizmus. Róth Endre egy kötetet írt erről: nem létezik jó nacionalizmus. Azáltal, hogy a saját nemzetét mindenképpen a többiek fölé és elé helyezi, mindenképpen diszkriminálja a másikat. Ilyen helyen, mint Erdély, ahol a nemzetiségek együtt élnek, nagyon élénken jelentkezik. A nacionalizmus első lépésben azzal dicsekszik, hogy csak a saját nemzetét szereti, pedig valójában automatikusan üt a többiekre. Szerintem nagyot hibáznak azok a nemzetek, amelyek a nacionalizmusra építik a hatalmi politikájukat.

Smaranda Enache: Ne essünk abba a hiába, hogy a nacionalizmus politikai doktrínáját összekeverjük a nemzetszeretettel. Nemzetszeretet mindenkiben van. Szeretjük a hagyományunkat, és ez nagyon jó! De a nacionalizmus egy utópia, hiszen senki sem „fajtiszta”. Európában valamiképpen rokonok vagyunk mindannyian. A családok keveredtek. A nacionalizmusban, mint politikai doktrínában sok mítosz és szépítés is benne rejlik, és sajnos kevésbé tartalmazza a bűnök megbánását. Jó érzés, ha látom, hogy nehezebb körülmények között élve azok az emberek, akik kisebbségben élnek, például a románok Szerbiában, megőrzik a hagyományaikat. Ezzel megtisztelik a családjukat és őseiket is.

Az évek során több megközelítésből beszéltünk a román-magyar történelmi megbékélésről. Sokszor számon kértük a román kormányt, hogy miért nem tartja tiszteletben azokat a dokumentumokat, amelyeket aláírt. A másik megközelítés pedig a kulturális, emberi, érzelmi megközelítés.

– Az a baj, hogy az ember nagyon másként működik tömegben és egyénenként. Itt egy idealisztikus összetartozási eszméről beszélünk. Trianon kapcsán most különösen nehéz ezekről a dolgokról józanul gondolkodni...

Szokoly Elek: A háborúk után nem az igazság, hanem a győztes hatalmak diktálnak. Az emlékezetünket ki kellene tisztítani! Sokan arról is beszélnek, hogy Trianon már Mohácsnál kezdődött. Nem tudom, de az biztos, hogy a 20. század elején ott volt már ennek a lehetősége a társadalom mélyében. Volt időszak, amikor a történelmi Magyarországon a magyarság alig volt relatív többségben a többi nemzethez viszonyítva. Tömegben éltek más etnikumok Magyarország terültén, akiknek a nemzeti érzése felbuzdult a 19. században – talán azért is, mert a magyar nemzeti eszme is felébredt. Be kell ismerni, hogy a magyar arisztokrácia nem ismerte fel ezeket a kihívásokat idejében. Ennek az útnak az lett a vége, hogy egy etnikai magyar valóság született. Ráadásul, ezek az eredeti társadalmi kérdések nem oldódtak meg!

Smaranda Enache: Trianon a mindennapi román embernek nem jelentett semmilyen diadalmas nyereséget. Számukra 1918 december elseje volt fontos. Ekkor volt Gyulafehérváron az a népgyűlés, amikor kijelentették, hogy a román királyság Moldáviával, Havasalfölddel szeretne egyesülni. Ennek a nyilatkozatnak a második pontja azt mondta ki, hogy a Nagy-Románia népeinek, – mert így nevezte és nem kisebbségnek – autonómiát és különleges jogokat biztosítanak. Én is, és sokan azt gondoljuk, hogy ennek a nyilatkozatnak kellene a modern Románia alap-eszméjének lennie. Ez jelzi azt, hogy Románia a nemzetek szintjére emelkedett. Sajnos azonban már 1923-ban, amikor létrejött az alkotmány, Romániát etnikai államnak nyilvánították. Ennek folytán az egész 20. században az történt, hogy a többi népet nem államalkotó részként értelmezik. A nemzeti-kommunista eszme lett a mérvadó, és a sokszínűséget felszámolták. Szászok, örmények, zsidók, magyarok nagy számban elhagyták Erdélyt.

A magyarok számára Trianon azért dráma, mert nemzetközi szinten is, egy nemzetközi paktum alapján felszámolták Magyarországot. Azt tapasztaltam az évek során, hogy a magyarság nem azért  haragszik, mert Románia önálló nemzetként akart élni, amennyiben ezzel felvállalja, hogy az ott élő magyaroknak nem lesz hátratételük, és nem lesznek másodrangú állampolgárok. Ezt 1918-ban idealista erdélyi románok írták, de később Románia sajnos nem tartotta be.

2020-nak szomorú furcsasága, hogy a szélsőséges románok indíttatására megszavazták, hogy Trianon ünnep legyen. Ez egy cinikus dolog, amire semmi szükségünk sincsen. Miért legyen ünnep, ami másnak fájdalom? Szerencsére az elnök ezt a törvényt egyenlőre nem írta alá. Az Alkotmánybíróságnak küldte tovább az ügyet. 

Nekünk nincs miért örvendezni Trianon miatt. Meg kell értsük azt, hogy a földrajzi határok Európában nem egyenlőek a nemzetek határaival. Ma ennek nem kellene gondot okoznia! A történelmet ugyanakkor nem szabad megszépíteni. Nekünk azonban nem az a dolgunk, hogy a történelemben éljünk, hanem a jelenben és a jövőben.

Úgy látom, hogy nagyon középszerűvé vált a politika Európában is, de az egész világon. Nem vesszük észre, hogy mi az emberiségnek csupán egy része vagyunk.

Több, mint harmincöt éven át különböző nemzetközi konfliktusokkal foglalkoztunk szerte a világban. Mi nagyon hasonlítunk: románok és magyarok! Csak nem látunk rá erre! Ebben az egész régióban nagyon egymásra vagyunk utalva!

Szokoly Elek: Trianon után Erdélyben nem született jó megoldás. De az biztos, hogy a nemzetállami megoldás Erdélyből nézve nagyon rossz, pedig ezt az eszmét akarják némelyek feléleszteni. A konföderációs megoldások sajnos mindig későn jöttek. Ha ezek időben jönnek, és a politikai elit megérzi ebben a saját érdekét is, akkor nem az ellentétek csúcsosodnak ki.