Mit tanultak az egyházak a járványhelyzetből?
Gégény István 2020. június 08.

Mit tanultak az egyházak a járványhelyzetből?

Ismét asztalhoz ülünk a SZEMlélek Klubban, hogy fontos dolgokról beszélgessünk, párbeszédet kezdeményezzünk.

szk4_nyito.jpg

A koronavírus kapcsán hazánkban kialakult járványhelyzet kezdeti időszakában tartotta legutóbbi klubestjét a SZEMlélek értékmagazin pártolói közössége. Akkor már csupán virtuálisan lehetett bekapcsolódni az eseménybe, elővigyázatosságból csak közvetve, előzetesen elküldve lehetett a meghívott vendégeknek kérdéseket feltenni.

Június 16-án, kedden, a veszélyhelyzet – első hullámának – végén még megtartjuk ezt a távolságot, így is figyelve egymásra. Ezúttal szintén a SZEMlélek értékmagazin felületén és a Bonum Televízióban közvetítjük élőben Fabiny Tamás evangélikus püspök és Hodász András katolikus pap, a SZEMlélek állandó szerzője dialógusát, amely a járványhelyzet egyházi kezeléséről, átéléséről (netán túléléséről?) szól majd.

2020 tavasza, benne a Nagyhéttel, Húsvéttal, Pünkösddel ugyanis egészen másként alakult, mint megszoktuk, mint terveztük. Sok templom bezárult, amelyik pedig nem, többnyire ott sem lehetett misén, istentiszteleten részt venni. Ám még ezt sem lehet következetesen kijelenteni, mert online mise itt, közös feloldozás ott: a különböző felekezetek, püspökök, lelkészek, papok "kreatívan" igyekeztek megoldást találni a járványhelyzet kihívására, amelyre a virtuális térbe kényszerült keresztények is aktívan reagáltak.

Mi a tanulság? Kellett-e tanulniuk bármit is az egyházaknak? Lehetett volna bármit jobban tenni? És egyáltalán: mennyire képes a megújulásra, az ilyen különleges helyzetekhez való alkalmazkodásra korunk kereszténysége?

Ezek csupán a "bemelegítő" kérdések, amelyek a klubest során felvezetik majd a SZEMlélek Klub tagjainak személyes kérdéseit, javaslatait.

szemlelek_klub_k2.jpg

Aki még nem csatlakozott, ide kattintva tájékozódhat erről a lehetőségről, egyből lehet jelentkezni is a klubtagok közösségébe!

Június 16-án 18 órakor kezdünk. Addig az alábbi videón lehet visszanézni az előző klubest felvételét.

süti beállítások módosítása